Hidrológiai tájékoztató, 1981

2. szám, október - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Scheuer Gyula-Tóthné Németh Ildikó: A kelenföldi öblözet vízföldtani viszonyai

A fúrás során észlelt jelenségek (iszapveszteség) és a komplex karotázs szelvény értékelése alapján az 592,5—632,5 m közötti másodlagos hézagossággal jellemzett repedezett dolomit került kiképzésre előreperforált 7"-os szűrőcsővel. A kút műszaki kiképzését a 2. ábra szemlélteti. A kút termelési alapadatai a VIKUV Kútvizsgáló Osztály mérései alapján a következők: Nyugalmi vízszint: —18,9 m. Hozam kompresszorozással: 850 l/p —31,0 m mellett T = 33,2 °C 540 l/p —24,7 m mellett T = 32,5 °C 210 l/p —20,7 m mellett T = 28,0 °C Talphőmérséklet 631,6 m műszerállás mellett 38,8 °C. A langyos karsztvíz főbb vegyi alkotórészei a VIKUV Vízkémiai Osztály elemzése szerint a következők: Na K Ca Mg •mg/l 15,0 1,0 144,0 59,0 Fe Cl SO,, HCOJ mg/l 1,8 11,0 292,1 384,3 Az összes oldott sótartalom: 912 mg/l. Az összes keménység 33,7 NK°, lúgosság 6,3; pH 7,2. A víz a kalcium—magnézium hidrogénfcarbonátosszulfátos vizek csoportjába tartozik. A fenti eredményeket értelmezve az alábbi következtetések vonhatók le. Jólehet az apentai fúrással feltárt hévíz területileg a budapesti hévizek déli csoportjába tartozik (miként a Gellért-, Rudas-, Rácz-fürdő, továbbá a csepeli strandfürdő és a pesterzsébeti fürdők hévizei), de a víz hőmérsékletét tekintve attól eltér, mivel annál melegebb. A főváros déli hévízcsoportjának kifolyóvízhömérséklete ugyanis „csak" 45—48 °C, míg az apentai új hévízkút kifolyóvizie 60—62 °C. így az apentai hévízkút által megcsapolt hévizes rendszer feltehetőleg egy melegebb mélyáramlási rendszer tartozéka. Az eocén-program keretében épült Diósd—1. jelű lcarSztvízszínmegfigyelő kút ugyancsak 60 °C-os vízhőmérsókletével kapcsolatban Alföldi László már rámutatott egy mélyáramlási re-ndszer jelenlétére és különálló voltára a Budai-hegység előterében. A törökbálinti DEPÓ II. karsztvízfeltáró fúrás vízföldtani és geotermikus szempontból egyaránt a várt eredménnyel járt. Az apentai hévíakút vizét a Vízkutató és Fúró Vállalat helybeni ásványvíztöltő telepén ásványvízpalackozásra tervezik felhasználni. A Kelenföldi-öblözet vízföldtani viszonyai DR. SCHEUER GYULA—TÓTIINÉ NÉMETH ILDIKÓ Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat 1. Bevezetés Budapest főváros rohamos fejlődése, a nagyarányú lakótelepi építkezések szükségessé és indokolttá tették olyan szabad, vagy kevésbé igénybe vett területek hasznosítását, amelyek építésföldtani és hidrológiai szempontból kedvezőtlenek — rossz alapozási viszonyok, magas talaj vízállás, agresszív, szulfátos vizek — mert megnehezítették a kivitelezési munkálatokat és emelték a ráfordítási költségeket. Ilyen területnek értékelhető ma már a város belső részeihez tartozó Kelenföldi-öblözet is (1. ábra), ahol lényegében megtalálhatók mindazok a kedvezőtlen vízföldtani viszonyok, amelyök az építkezésök során problémákat okoznak, és az ellenük való védekezés az átlagostól eltérő módszerek bevezetését és alkalmazását igényelte. Az építkezésekkél kapcsolatosan nagyszámú talajmechanikai és egyéb célzatú kutatófúrás, vizsgálat készült, megfigyelés történt. Ezek jelentősen bővítették a területre vonatkozó ismereteinket. Felhasználásukkal megbízhatóan felvázolhatok mindazok a vízföldtani viszonyokat meghatározó adottságok, amelyek e morfológiai tájegységre jellemzők. A vizsgálatok olyan sajátos, egyedi vízföldtani viszonyokat tártak fel, amelyek nem csak Budapest vonatkozásában, hanem országosan is ritkán, csak esetenként mutathatók ki. Ezért e terület jellegzetes adottságainak ismertetése elősegítheti a további építkezések megbízhatóbb végrehajtását és az eredményes védelmi munkálatok megvalósítását. 2. Földtani viszonyok A Kelenföldi-öblözet a Budai-hegység déli lábánál helyezkedik el. Keleten a Duna, északon a Gellérthegy, Nyugaton a Dobogó, Péterhegy. Pacsirta hegy, délen pedig a Tétényi fennsík határolja. Magassága 102—110 m. B.f. között változik, felszíne sík, alig tagolt. A mélyebb részeket a Duna egykori medrei alkotják, amelyek ma már nagyrészben feltöltődtek. A vizsgálatok szerint a terület földtani felépítésében (Végh S-né, Szentirmai I.) oligocén, miocén és fiatal negyedkori rétegek vesznek részt. Az idősebb képződmények csak mesterséges feltárások révén tanulmányozhatók, mert a fiatal dunai üledékek eltakarják. A harmadidőszaki képződmények, koruk és kifejlődésük alapján, az alábbi csoportosításban ismertek. A terület északi részén középsőoligocén (kiscelM agyag) agyag, agyagmárga ismeretes, amelynek elterjedési határa dél-felé a K—Ny-i irányú Andor és Galváni utcáknál húzható meg. E vonaltól délre a felsőoligocén homokos agyag, aleurit, homokkő képezi a negyedkori rétegek fekvőjét. Tovább déli irányban, már a miocén kori homokkő, konglomerátum ismeretes feküként, amelyek a Tétényi fennsík északi oldalán, a felszíni kibukkanásokban is ismeretesek. A vizsgált tájegység legdélebbi részén pedig szarmata mészkövet tártak fel a fúrások, a dunai üledékek alatt. A fenti ismertetés alapján megállapítható, hogy északról — dél-felé K—Ny-i pásztás elrendeződésben, korban egyre fiatalodó képződmények alkotják a feküt. Vízföldtani szempontból az oligocén rétegek vízzárók, illetve 'rossz vízvezetéknek tekinthetők, a miocén szemcsés és karbonátos kőzetek gyengén, vagy közepesen vízvezetőknek és víztartóknak minősíthetők. A harmadidőszaki feküképződményekre a negyedkorban különböző kifejlődésű üledékek halmozódtak fel. Ezek genetikailag különböző eredetűek. Nagy részük folyóvízi eredetű, a Duna, illetve a mellékpata12