Hidrológiai tájékoztató, 1981

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Dóka Klára: Vedres István, a vízimérnök

bérbe venni a szőregi uradalom egy részét, a Gyála és Szentiván közötti területet, kb. 5,6 km töltés építése fejében, amelynek segítségével 1700 ha-t lehetett ármentesíteni. A töltések a városnak 25 ezer Ft-ba kerültek volna. Az összeget Vedres előlegezte, majd a mentesített terület 12 évi használatával kívánta visszaszerezni. A töltések magassága 60 cm-rel a legnagyobb víz felett volt. Vedres gondoskodott a gátak gyepesítéséről, a folyó partjára, az ártérbe fákat ültetett. A szőregi uradalom árvizes, mocsaras területének meghódítása a szegedi közvélemény szemében szinte reménytelen vállalkozásnak tűnt, Vedres munkája azonban eredményesnek bizonyult. 1811-ben városi bizottság vizsgálta felül a töltéseket, és azokat megfelelőnek találta. A mérnök telepeseket hozott a kiszárított területre, dohányültetvényeket létesített, kísérletezett a gyapot meghonosításával. Az új település, Vedresháza virágzó község lett. Az új töltéseket az 1813-as és 1816os árvíz megrongálta, azonban 1830-ban már kiállták a próbát. Vedres a szőregi uradalom keleti részének védelmére a Maros melett is töltéseket tervezett. Ezeket — eredetileg Deszkig — Torontál megye költségén építették, azonban 1813-ban megrongálódtak. Feltétlenül szükséges volt az is, hogy a töltéseket Szőregig meghosszabbítsák. Ez az építkezés Vedres bérleményét közvetlenül nem érintette. Saját területén kísérletet tett öntözés létesítésére is. Ehhez kút szolgáltatta a vizet, amelyet gőzszivattyú segítségével tartályba kívánt vezetni. A víz palánták öntözésére lett volna elegendő. Vedres István árvízvédelmi tevékenységében a legnagyobb erőpróba az 1816. évi árvíz volt. A vízállás Szegeden 10 cm-rel haladta meg az 1772. évit, és a kár jelentős volt. 1495 ház dőlt össze, a víz elborította a kerteket, megrongálta az utakat. A Tisza áradásán kívül gondot okozott, hogy január 29—30-án zivatar volt, ami feláztatta a talajt. A megáradt Tisza vize befagyott, és a jég is akadályozta az árhullám levonulását. 1816. március 1-én Vedres részletes jelentésében számolt be a gátak állapotáról. A város egyes kritikus pontjain elrendelték a töltések magasítását, a keresztgátak felújítását. Problémát jelentett a fahiány, hiszen még rőzsét is nehezen tudtak szerezni a töltésekre, és nem volt elegendő föld sem. A régi temetőből már a veszély közeledtekor elhordták a földet, és a városi tanács kénytelen volt elrendelni, hogy a kertekből is elvigyék azzal a feltétellel, hogy az árhullám levonulása után kötelesek visszaszállítani. A városi tanács március 20-án biztosokat nevezett ki a töltésekre, akiknek a város lakói közmunkában nyújtottak segítséget. Vedres rendszeresen jelentést készített a vízállásról, a töltések állapotáról, az itt folyó munkákról. Márciustól júniusig szinte állandóan a gátakon volt. Segítséget kért a katonaságtól, Dorozsma község lakóitól, a jászkun kerület kapitányától. Figyelemmel kísérte a Maros vízállását, ahol az árhullám később közeledett Szeged felé. Az árvíz elmúlása után több feladat várt Szeged város mérnökére. Egyik teendője volt, hogy a városban megnyissák a gátakat, és az utcákon megrekedt vizet visszavezessék a Tiszába. A víz levezetéséhez szivatytyúk nem álltak rendelkezésre, de a városi mérnöknek több javaslatot nyújtottak be vízemelő szerkezetekről. Az egyiket Öry Dániel, első hajózási mérnök ajánlotta, akit a helytartótanács küldött Szegedre az árvíz okainak kivizsgálására. Drexler Fülöp városi gépész gőzzel működő vízemelő beállítására tett javaslatot. Legérdekesebb ötlettel Pirovánó Pál, a városban tartózkodó gyalogezred hadnagya állt elő. Ő a város legmélyebb pontjára kívánta vezetni a vizet, ahonnan emberi erővel vagy állatokkal forgatott vízikerék emelte volna a Tiszába. Vedres — két szegedi polgár ötlete alapján — azzal egészítette ki a javaslatot, hogy a kereket a folyó sodrának lehetne forgatni, és így a szerkezet különösebb befektetés nélkül működne. A határban megrekedt víz levezetése érdekében át kellett vágni olyan töltéseket is, amelyeken utak haladtak. 1816-ban megemelkedett a Fehér-tó vize, amit a Csukás-éren kívántak a Tiszába vezetni. Ehhez a gyevi határban kellett megnyitni a töltést, bár a lakosok — félve a következő tiszai árvíztől — tiltakoztak ellene. A kérdésbn a városi mérnöknek kellett igazságot tenni, aki az adott technikai feltételek között valóban nehéz helyzetben volt, hiszen zsilipes átereszt nem tudott építeni. Másik feladat az árvíz után — egymással szoros öszszefüggésben — az utak és töltések helyreállítása volt. A töltések esetében a városi tanácsban két megoldást javasoltak: vagy a nyílások betömését, vagy pallók alkalmazását, hogy a forgalom ne bénuljon meg. A városi tanács elsődleges célja a kereskedelmi utak biztosítása volt, Vedres azonban gondot fordított arra, hogy a kocsik a megmaradt töltéseket ne rongálják meg, ne járjanak a padkán, illetőleg a töltés belső oldalán. Arra törekedett, hogy az árvíz által vájt nyílásokat mielőbb földdel zárják el, hogy a következő árvíz esetén a töltések védelmet nyújtsanak. Az 1816-os árvíz tapasztalatai alapján a végleges megoldást Vedres a Maros és a Tisza szabályozásában látta. 1830-ban foglalta össze ezzel kapcsolatos javaslatát. Megállapította, hogy a folyók szabályozását nem lehet megoldani azzal, hogy csak töltéseket építenek, és az árvizeknek megfelelően azokat mind nagasabbra emelik. Külön foglalkozott a Maros helyzetével. 1816ban Vay Miklós királyi biztos Szegeden járt és Vedrestől véleményt kért a Tisza és Maros szabályozásáról. A pontos terv elkészítéséhez a két folyó vízrajzi térképezésére lett volna szükség, azonban ehhez Szegeden nem voltak meg a feltételek, és maga Vedres sem rendelkezett ilyen ismeretekkel. 1830-ban a Maros szabályozása ismét napirendre került. Vedres a város kereskedelmi érdekeit szem előtt tartva tiltakozott az ellen, hogy a torkolatot áthelyezzék, és nem tartotta helyesnek azt sem, hogy Űj-Szegeden töltéseket emeljenek. Azt javasolta, szerezzék meg a kamarától örökáron a bal parti területeket az árvizek tározása céljából. A tiszántúli árvizeket Tiszaújlaktól vagy Tiszafüredtől induló övcsatornával kívánta levezetni, amely a Túr, Szamos, Berettyó, Körösök, Maros, Bega, Temes folyókat keresztezte volna, és a Karas folyón keresztül ömlött volna a Dunába. Hasonló csatornát tervezett a Tisza jobb partján is, amely az Ung, Latorca, Laborc, Bodrog, Hernád, Zagyva felesleges vizét vezette volna el. Merész elgondolásához a Sárvíz, Sió szabályozásából vette a mintát, azonban a terv megvalósítására nem volt lehetőség. Vedres legismertebb munkája, a Tiszát a Dunával összekapcsoló csatorna terve szintén hidrológiai munkásságának része volt. Bár itt is szülővárosa érdekeit tartotta szem előtt, e tervével lépett ki leginkább szűkebb pátriájából, és szolgálta az ország érdekeit. Terve az országgyűlés elé is került Cházár András Gömör megyei táblabíró javaslatára, aki így méltatta érdemeit: „Meg-állítatott Igazság az: hogy a Nemzeteket nagyoká s az országokat virágzoká, és bátorságosoká, egyedül a kereskedés teheti. Szinte olly Igazság az is: hogy, a kereskedést egyedül a jó utak, és a hajókázható vizek vihetik alé... Ha ezek a nagy gondolatok alkalmazhatók, s végre hajthatók: a Vedres úr munkája száz Trajánus hídjainál nevezetesebb, s hasznosabb". Vedres munkájában részletesen kifejti, hogy ott kell csatornát építeni, ahol nagy az áruforgalom, sok a termény, jelentősek a városok. Ilyen meggondolásokból a Dunát a Tiszával Pest és Szeged között kívánta összekapcsolni olymódon, hogy a csatorna Cegléd, Kecskemét, Nagykőrös, Kiskunfélegyháza vársokat is érintette volna. Bár nem készített pontos műszaki leírást, nyilván mélyvezetésű csatornát tervezett, 189 km hosszúságban, felül 34, alul 18 m szélességben, 2,6 m átlagos mélységgel. A 18. század eleje óta több elképzelés is született az ország két fő folyóját összekapcsoló csatornáról. Legismertebb Balla Antal Pestet és Szolnokot összekötő víziút terve volt, valamint a Pest—Csongrád között haladó csatorna elképzelés, amit Beszédes József népszerűsített. Vedres az ország két nagy városának összekapcsolásával főleg gazdasági szempontokat vett figyelembe. Elképzeléseit a szegedi gabonaraktár és a felduzzasztott Maty-éren létesítendő téli kikötő terve egészítette ki. 4