Hidrológiai tájékoztató, 1981

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Bencze Géza: Somogyi vízimalmok a reformkorban

összeírásunk a malmoknál nem említi a hozzájuk tartozó gátakat, töltéseket. Minden bizonnyal döntő többségük még ekkor is gátasmalom, noha a századfordulótól vannak már adataink malomcsatornák építéséről. Ezek előfordulása az 1820 után felgyorsuló víz- és folyószabályozási munkák elkészülte után megszaporodik forrásainkban, de nem lett általánossá, noha már 1751-ben — tehát több mint fél évszázaddal korábban — rendelkeztek a kárt okozó malomgátakról (Mária Terézia 1751. évi decrétuma 14. cikkelye „Az országban a közönségre nézve káros malmok megszüntetéséről"). A malmokról szóló rendelet nem jelentett változást a malomépítési módban, az a turbinák, majd a segédmotorok megjelenéséig változatlan elvűnek tekinthető. A malomgát-megszüntetés révén pusztulásra ítélt malmok — Somogyban az állomány kb. nyolcvan százaléka — is szinte kivétel nélkül a helyükön maradtak. Az említett rendeletnek ellene kellett, hogy mondjanak a birtokosok, hiszen az vagy malmaik megszüntetését vagy az adott pillanatban aránytalanul nagy befektetést jelentett volna számukra. De ellene állottak a községek is, mivel jelentős nagyságú területek maradtak volna malom, őrlési lehetőség nélkül. Mindemellett a közlekedési viszonyok primitív volta sem tette volna lehetővé a kenyérgabona hosszabb távú, nagytömegű szállítását. A sajátos malomépítési mód gyökeres megváltoztatására lett volna ekkor szükség, mivel még a múlt század "közepétől számítva is csak kis számban található malomcsatornával ebben az időben szinte alig találkozhatunk. Több mint fél évszázad múltán is csak néhány malom megszüntetéséről van tudomásunk, de ugyanezen idő alatt a megyebeli malmok száma megtöbbszöröződött, s ismét csak a lehetőség és a szükség diktálta gátasmalmok épültek. Míg a víznek a malom zúgójához történő vezetésével törvényben is foglalkoztak, addig a malomkerekekről vagy alóluk kijövő víz már ilyen értéket nem képviselt, — azt hagyták szabadon elfolyni. A malomgátig esetleg csatornán, de mindenkor gátak között vezetett víz a felhasználás után zömmel szabadon elfolyva nagyban hozzájárult, sőt esetenként elsőrenden okozója volt a völgyek elmocsarasodásának. Míg az elfolyó vizek a malom alatt, a visszatartott víz a malom előtt végezte még hatékonyabban mindezt. Se szeri, se száma a panaszoknak az indokolatlanul magasan tartott malomvíz okozta károk miatt. Különösen nagyok voltak a felülcsapó malmoknál, mivel ott legalább egyméteres vízszintkülönbséget kellett teremteni a fel- és az alvíz között. A kisesésű völgyek felső szakaszain meglepően nagy ezeknek a malmoknak a száma. Az 1822-es összeírás sajnos ilyen módon csak a kaposi járásban, annak is csak mintegy egyharmadában részletezett: itt 29 faluban feltüntették a malomtípust is. A 29 malomból 26 volt felülcsapott, ami igen nagy számnak tekinthető, ha figyelembe vesszük a terület földrajzi-morfológiai adottságait. A kis vízhozam szorította erre a malomépítőket, mivel az alulcsapott kereket nem hajtotta volna meg. így viszont sokkal jelentősebb volt a malomgátak feletti területek elmocsarasodása, nagy területeket kivonva ezzel az éppen ezen időben intenzívebbé váló gazdálkodásból. Az említett malmoík pl. sorozatban helyezkednek el a Kapósba ömlő Orci patak és annak meridionális völgye vízválasztójától északra, a Balatomba ömlő Tetves patak vízén. E két patak szinte egybeolvadó völgye a malmok révén a Balatontól a Kapósig húzódó, helyenként 2 km-re is kiszélesedő, időszakosan és helyenként állandóan vízzel borított területet alakított ki mintegy 40 km hosszúságban. Az 1822-es összeírás szerint a vizsgált malmok érdekes topográfiai elhelyezkedést mutatnak. Elkerülik a folyók, bővebb vizű patakok alsóbb szakaszait, de hasonlóképpen a nagyobb falvakat, mezővárosokat. Számuk néhány kivételtől eltekintve ezeken a területeken szembetűnően kicsi. A megye gátasmalmainak csoportosulásai, csoportjai (egy községben négy vagy ennél több malmot számítva) elsősorban a drávai vízgyűjtőterületen — hét csoport — és a Balaton-mentén — három — található. A várttól a legeltérőbb a legsűrűbben lakott Kapos-mellék, ahol mindössze kettő ilyen csoportosulás található. Mint feltételeztük, malmaink jelentős hányada felülcsapott vízikerekű volt, s így általában a vízválasztó közelségében, a nagyobb energiájú, ám kisebb vízhozamú helyekre települtek. így kerülhették csak el a költséges, a malom értékéhez képest aránytalanul nagy összegű, hosszabb gátak és töltések építését. Az első malmok épültek minden bizonnyal a legkedvezőbb adottságú helyekre, s a malomépítések gyakoriságának növekedésével nőtt csak a rövid ideig dolgozni képes, harmadik osztályba sorolt malmok száma. Jól illusztrálja ezt, hogy a megye három járásában — szigeti, kaposi, igali —, amelyekben a malmok mintegy hatvan százaléka volt, 1822-ben a 2. és 3. osztályú malmok aránya 3,4:1 volt, addig az 1780 körüli időben ez sokkal kedvezőbb, 9:1 arányú. Nagy malmot — hat—nyolc vagy tízkerekűt — a megyében nem találunk. A meglevők ekkor kb. felefele arányban egy, illetve kétkerekesek voltak, s szinte kizárólagosan gabona őrlésével foglalkoztak. Ekkor egyedüli kivétel a megye malomipari központjának tekinthető Nagybajomban működött „deszkametző" malom volt. Hasonlókról elvétve tudunk, s előfordulásuk inkább szabályt erősítő kivételek, mint pl. a század elején a rövidéletű rákópusztai Hugonnay-féle üveghuta „homokőrlő" malma, vagy Vrászló ugyancsak deszkametsző vízimalma. A malomépítés általánosan elterjedt módja szinte valamennyi korabeli vízépítményünket összefogta — gátat, töltést, hidat. Ezek egyrészt a malmot, másrészt annak megközelítését szolgálták. E víziművekről ma kevesebbet tudunk, mint a velük szoros egységet alkotó malmokról. Figyelmet érdemelnének annál is inkább, mivel felépítésük, karbantartásuk jelentősen felülmúlta magáét a malomét. Átlagosan egy-egy malomhoz a gát- és töltésösszeírások, a malominventáriumok alapján 50—100 öl hosszúságú töltés tartozott. E 100— 150 m-nyi töltés magában is jelentős nagyságú, de értéke ennél sokkal nagyobb, magának a malomnak az értékét is meghatározta "vidékünkön. Az 1795-ben leltározott hedrehelyi malom értékét 1083 ft-ra becsülték összes tartozékával együtt. Ebből az összegből kb. 100 ölnyi töltés 51%-ot tett ki. Ehhez még hozzávesszük az árkok és csatornák 10%-os részesedését, akkor máris 61%, pedig a fennmaradó hányadban nemcsak a malom, haniem a molnár háza és pajtája is benne foglaltatott.

7 Végül — mintegy összefoglalásképpen — megállapítható, hogy a XIX. század első harmadáig a vízépítmények mennyiségben is legjelentősebbjei a malmokat voltak hivatottak kiszolgálni. Részben pedig — de még ehhez kapcsolódva — a még mindig terjeszkedő mocsarakon keresztülvezető utak töltései voltak. Sokkal jelentéktelenebbek a települések közötti mocsaras területeken haladó utak töltésezései, azok inkább csak a megyei, illetve a postaúthálózatot szolgálták. Vízépítményeink középkortól továbbélő formái ezek zömmel, s csak a reformkorban — éppen vidékünkön — kibontakozó első hazai vízgazdálkodási program munkálatai hoztak ebben jelentősebb, egy-egy helység vagy uradalom érdekein túlmutató változást. Dr. Bencze Géza JEGYZETEK ' 1 Számos más néven is emiitik a vízimalmainkat, de leginkább e név fejezi ki területünk vízimalmainak jellegét. Ld. Takáts Sándor: A magyar malom. Századok, 1907. 144. old., Babos Zoltán—Mayer László: Az ármentesltések. belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon. Vízügyi Közlemények, 1939. 1—2. sz. 278. old., Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon. Bp. 1960. 61. old., Pongrácz Pál: Régi malomépítészet. Bp. 1967. 57—82. old. 2 Beyern: Theatrum Machinarum Molarium, oder SchauPlatz der Mühlen-Bau-Kunst. . . Dresden, 1767., Pechmann: Praktische Anleitung zum Flussbaue. MüncXen, 1832. 3 Somogy megyei Levéltár. Malomiratok. 2. es. 1822—1863. — Megyebéli malmok összeírása és elassificatioja. 1822. * Somogy megyei Levéltár. Közgyűlési iratok. 2714/1835. 5 Somogy megyei Levéltár. A Balaton berkeinek lecsapolása. 1813—1851. 6 Somogy megyei Levéltár. Mernyei uradalom levéltára. Canalisatio et molae, 1737—1900. 2. cs. ' Somogy megyei Levéltár. Malomiratok. 1. cs. 1761—1821. 9