Hidrológiai tájékoztató, 1980

1. szám, április - Bernáth Zoltán-dr. Scheuer Gyula: A Lukács fürdő rekonstrukciójával kapcsolatos józsefhegyi vizsgálatok földtani és vízföldtani eredményei

ban került feltárásra. Az előbbit szürke, változó, de többnyire kemény, vastagpados, tufitos mészkő betelepüléses, zárt, gyakran erősen nyílt hasadékos — 30— 400 1/p-e öblítőfolyadék eláramlás — mészmárga, kisebb részben agyagmárga alkotja. A feltárt „nummuliteszes mészkő" szürke, kemény, mészmárga pados, nyílt repedésekkel átjárt (2. ábra). Az ismertetett összletek elterjedési és települési viszonyait a területet ért tektonikai hatások determinálják. A Budai-hegységre jellemző szerkezet mellett itt a peremi helyzetből eredő meredek beszakadásos formaelemek is erőteljesen jelentkeznek. Ezek az egyes sorozatok egymás melletti különböző szinteken való megjelenését és a rétegösszletek többnyire dél, délkeleti dőlését eredményezik. Ezekből eredően a feltárt területet a felszín közelében délről ékszerűen benyomuló nagy felületi elterjedésű „tardi sorozat", ezen túl „budai márga" és a keleti szegélyt érintő „bryozoás, nummuliteszes összlet" építi fel. A mélység felé a „tardi agyagmárga" összlet kimaradására, északi és keleti irányból a „bryozoás, nummuliteszes" sorozat egyre erőteljesebb felületi térhódítására lehet következtetni (3. ábra). A kutatófúrásokban észleltek szerint talajvizet mindenekelőtt a vízzáró „tardi agyagmárga" felett települt porózus pleisztocén képződmények tárolnak 0—14 m felszín alatti, 150—185 mBf-i nyugalmi vízszintekkel. Az itt összefüggő talajvízszín a terep esésének megfelelő áramlási viszonyokra enged következtetni. A területen infiltrálódó vizek egy része így a talajvíz közvetítésével az oligocén fekü kiékelődését képező tektonikus tört zónákon keresztül, más része a hasadékos eocén sorozaton át, közvetlenül kerülhet a mélyebb zónákba, táplálva a karsztrezervoárt és befolyásolva az azokban tárolt víz minőségét. A karsztvíz nyugalmi szintje a feltárt területeken az 1977. év első két hónapjában 46—75 m felszín alatti mélységekben, a 104—112 mBf-i szintek között volt észlelhető. Az ezek alapján nyert egységes potenciálfelület gradiens értékei, az összletek becsült vezetési és tárolási paraméterei, a vizek minősége és hőmérséklete (17 °C) északkeleti irányú, korlátozott karsztvízáramlásra engednek következtetni. Ez a terület északi szélén, feltételezett harántvetőkhöz kötődve délkelet, déli irányba csap át, lényegesen kedvezőbb vízszállítási feltételekkel. A Malomtó 104,0 mBf-i szinten tartott langyos (22—23 °C) kevert karsztos hévizének karszt komponense döntően ebből az irányból származik (4. ábra). 4. Megállapítások — következtetések a) A feltárások bebizonyították, hogy a Józsefhegy és környékének földtani felépítése bonyolultabb, mint ahogy azt korábban feltételezték. A felsőeocén budai márga mellett jelentős elterjedésben fordul elő az alsóoligocén tardi agyagmárga, amelynek jelenlétét korábban e területen nem valószínűsítették. b) A pleisztocén rétegek alatt az egész területre vonatkozóan egységes elterjedésűnek feltételezett budai márgát ÉK—DNy-i irányú törések mentén kialakult árokrendszer osztja meg, amelyben tardi agyagmárga és agyagmárga típusú budai márga rétegek települnek. Ez az utóbbi a tardi agyagmárga és a típusos budai márga közötti átmeneti szakaszt képviseli. c) A kutató fúrásokkal a vizsgálatok alapján kőzettani és vízföldtani szempontból egyaránt kétféle kifejlődésű budai márgát tártunk fel. Az egyik az ún. típusos budai márga, amely már a Budai-hegység területén széles körben ismert volt. Közepes, illetve jó vízvezető kőzetnek minősíthető. Oldási üregekkel helyenként erősen átjárt. A másik kifejlődés az, amikor a márga felfelé fokozatosan elagyagosodik és agyagmárgába megy át a tardi rétegek felé. Helyenként vékonyrétegezett, sőt palás, a tardi agyagmárgához hasonlóan sötétszürke és csak a mikrofauna alapján sorolható a budai márgához. A tapasztalatok és a vizsgálatok alapján gyenge vagy rossz vízvezető. d) Az előzőek alapján a területen feltárt képződmények részben vízzárók, részben pedig rossz vagy jó vízvezetők. Vízzárónak minősíthetők a tardi és a budai agyagmárgák, rossz vízvezetők a pleisztocén lejtőüledékek. A budai márga és a felsőeocén mészkő közepes és jó vízvezetői tulajdonságokkal rendelkezik. A pleisztocén rétegek talajvizet tároznak, de csak azon a területrészen, ahol a feküt tardi agyagmárga képviseli. Tehát a talajvíz területi elterjedését a tardi agyagmárga kiterjedése határozza meg. A pleisztocén rétegekbe bejutó víz azokon a területeken, ahol a feküt típusos budai márga alkotja, a márga repedésein tovább szivárogva közvetlenül lejut, a karsztvizet táplálva. Azokon a területeken viszont, ahol a feküt tardi agyagmárga képezi, felhalmozódik, miután az vízzáró és a lejtés viszonyoknak megfelelően tovább szivárog. A talajvíz részben csapadék eredetű, részben pedig a vizes közművekből származik. A tardi agyagmárga elterjedési területe felett felhalmozódott és kialakult korlátozott kiterjedésű talajvíz fő áramlási iránya keleti, az áramlás a SZOT-szálló felé történik. Az Ördögárok irányába is van vízáramlás. Az áramló talajvíz egy része, ha a vízzáró tardi agyagmárgából álló területet lehagyja és a típusos repedezett budai márga feküből álló részre érkezik, a repedéseken keresztül a mélybe szivárog, ezért így az összefüggő talajvíz megszűnik. A víz a karsztvízig leszivárogva annak minőségét befolyásolja. Ilyen jelenség mutatható ki közvetlenül a Malomtói hévíz források feletti részen, a SZOT-szálló környezetében. A talajvíz másik része pedig, ahol a tardi agyagmárga alkotja a Frankéi Leó utca nyugati oldalán kialakult völgyoldalt, ott forrás alakjában lép ki a felszínre az Apostol utca felső északi szakaszán. A vízkémiai vizsgálatok szerint a talajvíz sótartalma általában igen jelentős, egyes esetekben meghaladja a 3000 mg/l értéket. A szulfát ion koncentrációja szélső értékként 1500 mg/l-rel mutatkozott. Szennyezettségét a nagy nitrát ion tartalom (200 mg/l felett) és a nagy oxigénfogyasztás bizonyítja. e) A fúrásokkal és karsztvízkémiai vizsgálatokkal bizonyítást nyert, hogy a Malomtónál felsjínre lépő langyos vizek nem közvetlenül nyugati irányból áramlanak a források felé, hanem északnyugatról a kialakult tág szétlazulásos tektonikából származó repedésekben. A fúrásokban mért karsztvízszintek szerint a víz áramlása nem irányul közvetlenül a Malomtó felé, mint ahogy ez várható, hanem északkelet felé a fővízvezető rendszerek irányába és ott fordul át délkeletnek. Ennek megfelelően megállapítást nyert, hogy a Malomtó és a Lukács fürdő többi forrásainak hidegkomponensű része is északnyugati irányból áramlik a területre. A vízkémiai vizsgálatok szerint az általunk feltárt karsztvizek egy részének (4., 6. sz. fúrások) minősége jelentősen eltér a Malom-tavat tápláló források vízösszetételétől. Nagy az oldott só koncentráció (2500—2700 mg/l), különösen a szulfát ion mennyisége jelentős. A nitrát ion is 50—100 mg/l érték között mutatkozott. Ez azzal magyarázható, hogy a vizsgált területen a budai márgában és a felsőeocén mészkőben tározott karsztvíz nem vesz részt, illetve kimarad a fő relatíve gyors karsztvíz áramlási rendszerekből, rendkívül lassan mozog és ásványi sókban rendkívül feldúsul. Ehhez a helyileg felülről leszivárgó vizek is jelentősen hozzájárulnak. A fúrásokban végzett vízhőmérséklet mérések szerint a meleg karsztvizek szerepe nyugat felé rohamosan csökken, és uralkodóvá válik a hűvösebb karsztvíz. IRODALOM Alföldi L.—Lorberer A. (1976): A karsztos hévizek háromdimenziós áramlásának vizsgálata kútadatok alapján. Hidrológiai Közlöny, 56. 433—443. Bernáth Z. és munkatársai (1977): Budapest józsefhegyi kutatóvágat tervezésének előmunkálatai. Mérnökgeológiai szakvélemény. Kézirat, FTI Adattár. Horusitzky H. (1938): Budapest Duna-jobbparti részének hidrogeológiája. Hidrológiai Közlöny, 18. 1—404. Kriván P.—Szentirmai l.—Végh S.-né (1974): Budapest építésföldtani térképezése. 8. Rózsadomb földtani térképei és magyarázója. Kézirat, FTI Adattár. Wein Gy. (1977): A Budai hegység tektonikája. MAFI Alkalmi kiadványa. Budapest, 1—76. 36