Hidrológiai tájékoztató, 1979

1. szám, április - Dr. Mike Károly: A Nyírség és a Szatmári-síkság fontosabb vízvezető üledéksávjai

belüli. Ennek vastagsága általában 250 m körüli, de helyenként meghaladja a 300 m-t is. Az egész pleisztocénhordalékkúp üledéke ritmusosan változtatja durvább és finomabb üledékeit, s ezáltal a fúrásokkal jobban feltárt összletben az üledék-ritmusok jól» elkülöníthetők. Egy-egy ritmus üledékének vastagsága kb. 20 m. Most ezt a durvább pleisztocén-üledékösszleteket tárgyaljuk részletesebben, mert ezt tárták fel részletesen a fúrások és ezekben találhatók e terület legfontosabb vízvezető durva üledéksávjai. Körülbelül 670 ezer évvel ezelőttől számítva durvább lett a folyók hordaléka, mint annakelőtte. Az a tény, hogy a günz elejétől a riss-würm interglaciális végéig halmozódott fel a vizsgált területen a legtöbb durva hordalék, arra mutat, hogy a Kárpátok és az Erdélyi-középhegység kiemelkedése ekkor volt a pleisztocénen belül a legintenzívebb. Nyilvánvalóan megnőtt ekkor a folyók esése, a folyók vízhozama és a lepusztulás mértéke is. A mindel-riss interglaciális után a hordalékkúp képződésének területe beszűkült s az üledék-ritmusok összletei vékonyabbakká váltak. A kavics és durva homok-előfordulások sávjai is a günz és a mindéi szakaszaiban jóval messzebb benyúltak a Nyírség szívébe, mint az újpleisztocénben. A továbbiakban azt tekintsük át, hogy a fő vízvezető üledéksávok térbeli helyzete hogyan változott a későbbi pleisztocén folyamán. 3. A durva üledéksávok képződése a günz cs a mindéi jeges szakaszban A „levantei"-nek, vagy pregünznek tartott kőzetlisztes, agyagos üledékekre (melyet vékonyabb homoksávok tagolnak üledékritmusokra), nagyon durva folyóvízi hordalékanyag települt. Ez a határ nagyon markánsan jelentkezik a Nyírség és a Szatmári-síkság majdnem egész területén. Ez a durva homokos, kavicsos üledékanyag csaknem teljes egészében északkeletről, vagyis a Kárpátokból származik. A günz I. stadiálisban tehát — Hajdúböszörmény környékének kivételével — csaknem az egész területet kavicsos, durva homokos sávok borítják. E sávok csaknem egymással párhuzamosan húzódnak északkeletről délnyugat felé északról is délről is kikerülvén a Hajdúhátat (1. ábra a) állapot). Ott ugyanis az előző óvalachiai szerkezeti mozgások egy pannóniai üledékekből álló rögöt emeltek ki (Erdélyi M. 1960.), mely az ópleisztocén vízfolyások előtt torlaszként szerepelt. A kavics ekkor még Nagyrábé környékéig is eljutott, ami jelentős vízhozamról és esésről tanúskodik. A günz II. stadiálisban a Szatmári-síkság bezökkenése hozott lényeges változást a günz eleji állapotokhoz viszonyítva. A tárgyalt terület északkeleti és délkeleti peremtörések mentén lezökkent, s ezáltal az egész terület délkeletre billent. A felszín dőlésének megfelelően a folyóhálózat is délkeletre gravitált. A legdurvább kavicsos üledék az északkeleti peremvidéken halmozódott fel. A Sajó—Hernád kavicsanyaga is erre húzódott, majd az Érmeiléken át tartott a Körös-vidék felé (1. ábra b) állapot). A günz-mindel interglaciális-ban már feltöltődött a délkeleti peremi süllyedék. A Kárpátok és Erdély területének intenzív emelkedésével párhuzamosan területünk délkeleti lejtősödése is megszűnt. A Sajó—Hernád őse a Hortobágy felé vette útját, s a Tisza őse is Nyíregyháza felé kerülte meg a Hajdúhátat. A legdurvább kavicsos üledéksáv megtartotta ugyanazt a jellegét, hogy a Szatmári-síkság délkeleti részén ívelt északról nyugat felé, de már nem a Körös-vidék, hanem Nyíregyháza felé tartott, majd a mai Tiszával párhuzamosan Karcagon és Szentesen haladt át. A mindéi I. stadiálisban folytatódott a visszabillenés. Ekkor már a délkeletre való kanyarodás is megszűnt. A Tisza mellékfolyóinak kavicsanyaga ugyanis már külön sávokban tartanak a nyíregyházi átfolyás és a tokaji-kapu irányába (1. ábra c) állapot). A mindéi II. stadiális üledékanyagának térbeli eloszlása megint arra enged következtetni, hogy a magyarországi Szamos környéke közvetlenül a mindéi II. stadiális előtt megsüllyedt és magához vonta a közeli mellékvízfolyásokat. Az Ondava—Tapoly, a Laborc és az Ung kavicsanyaga lejutott Szamosszeg kornyékéig s innen délnyugatra, majd nyugatra kanyarodva kerülte meg a Hajdúhátat. A Tisza kavicsanyaga alapján ítélve (1. ábra d) állapot), nagyjából K—Ny-i irányt követve ment át a folyó a területen. 4. Durva üledéksávok képződése a nagy intcrglaciálisban A mindéi—riss interglaciálist „nagy interglaciális"nak is szokták nevezni, mivel jóval hosszabb ideig tartott, mint a többi. A nagy interglaciális közepén ugyanis — égi mechanikai alapon — egy jeges fázis lett volna esedékes, melynek azonban nem alakultak ki a klimatikus feltételei (Bacsák, 1955). A mindéi—riss I. szakaszban már feltöltődött a Szamos menti rész-süllyedék s az általános dőlésnek megfelelő; azaz délnyugat felé haladó üledéksávok alakultak ki. Nyírmada, Nyírkarász környékén egyesültek a fő kavicsos sávok és ettől nyugatra már csak egy fő kavicsos sáv vonult tovább (1. ábra e) állapot). A terület nagyrészét azonban még durva homok borította. A mindéi—riss II. szakasz lényeges változást nem hozott. Az üledékek térbeli helyzete azonban azt jelzi, hogy az üledékfelhalmozás területe ezen a tájon csökkent. A medencén belül is voltak olyan szigetek, ahol nem üledékfelhalmozódás, hanem letarolódás volt folyamatban. A durva hordaléksávok kissé idébb-odább vándorolva ugyan, de hasonló irányokat követtek, mint az előző szakaszban (1. ábra f) állapot). A mindéi—riss III. szakaszában az Érmellék peremi törésének kialakulása miatt a Felső-Tisza vízrendszere Baktalórántháza táján egyesült és innen délnyugat felé Bököny, Geszteréd, Nyírbogát, Vámospércs, majd a Körös-vidék felé tartott. A kavicsos sáv Nyírlugosig eljutott. A vizsgált terület lefolyási viszonyai tehát lényeges változáson mentek át. A dél felé való elbillenés az északi peremterületek lepusztulásához vezetett, nagy területen megszűnt az üledék-felhalmozás (1. ábra g) állapot). A mindéi—riss IV. szakaszában a Hajdúhát kiemelkedése és az Érmeilék süllyedése miatt a felszín dőlése délivé változott. Az Ös-Tisza a Szatmári-síkság déli részén és a Nyírség déli peremén haladt a mai Kösély-ér irányába. Az Ondava, Labor, Ung és Latorca ősmedrei pedig egymással nagyjából párhuzamosan déli irányba szállították a kavicsos és homokos hordalékukat az Ős-Tisza felé (1. ábra h) állapot). A riss I. stadiálisban lényeges változásként említhető, hogy a Sajó ősmedre újra a Nyírség felé, pontosabban Nyíradony felé vette útját. Az egyesült Tisza— Szamos—Sajó-meder pedig Debrecentől délre fordult a Körös-vidéki süllyedék irányába. A durva homok Nyíracsádig a kavicsos homok délnyugatra haladván Nyírlugos tájáig jutott el. A friss üledékek egy része a holocén denudáció áldozata lett a tiszai mozgásfázis (Miké, 1968) lezajlása után (1. ábra i) állapot). A riss II. stdiálisban a kavicsos durva hordalék lerakódása csaknem teljesen a Szatmári-síkságra lokalizálódott. Még durva homok is csak a Nyírség keleti pereme táján, illetve a délkeleti szögletében fordul elő. Az üledék-felhalmozódás sokkal nagyobb területen zajlott le, mint ahol most megtalálható, de a holocén-kori erőteljes letarolódás a Nyírség északi részén még a nyomát is eltávolította. A Sajó ősmedre újra a Hortobágy felé vándorolt el (1. ábra j) állapot). 6. Űj-pleisztocén durva hordaléksávok A riss—würm interglaciálisban lerakódott Sajó kavicsos hordalékanyagát Hajdúböszörmény és Debrecen környékén találjuk, tehát a Hajdúhát nyugati előterében. A Szatmári-síkságon csak a Szamos mentén fordul elő kavicsos üledék, durva homok pedig csak a Nyírség délkeleti sarkában (1. ábra k) állapot). A közepes szemcséjű homokból pedig az derül ki, hogy a debreceni felszíni kiemelkedést északról is, délről is kerülgette az Ös-Tisza hajdani medre. 43