Hidrológiai tájékoztató, 1978

Dr. Vitális Sándor: Szudáni tanulmányutam vízgazdálkodási tapasztalatai

tározóból van megoldva. A megoldás kitűnő s figyelmeztet arra, hogy ahol csak lehetséges a mesterséges hafir telepítésénél keressük a természet által kialakított vízzáró aljzattal (agyaggal) rendelkező depressziókat. Faragullah-nál láttam egy normális, mesterséges hafirt, melyből a vízkészlet már teljesen kimerült. A hafir homok, agyagos-homokos kavicsba van mélyítve, nem éri el a talajvíz szintjét s így igen nagymérvű az elszivárgás. Ilyen esetekben az elszivárgás megakadályozására kitűnően alkalmazható a bentonitos kezelés. Nálunk az öntözőcsatornák vizének nagymérvű elszivárgását bentonitos kezeléssel (mely olcsó s igen egyszerű eljárás) teljes mértékben meg tudtuk szüntetni. Javasolom ennek kipróbálását. Mazrubnal az építés alatt álló hafir homok, agyagfedő után a szeszélyesen lepusztított (erodált) alapkőzetet éri el s így előreláthatólag itt is nagymérvű elszivárgással, vízveszteséggel kell számolni. Bentonitos kezeléssel ez kiküszöbölhető. A hafirhoz tervezett s építés alatt álló két vízgyűjtőcsatorna, véleményem szerint, nem fog elegendő vizet tározni a hafir ellátására. Megvizsgálandónak tartanám, hogy magát a hafirt ne mélyítsék-e mélyebbre s főleg a vízgyűjtő csatornákat. A nagyobb csatorna és víztározó (hafir) mélység nagyobb (magasabb) vízoszlopot, több tározott vizet jelentene s ugyanakkor az elpárolgás ugyanaz maradna. A vízkitermelés a nagyobb mélységű hafirból előre beépített szivattyú állásokról több lépcsőben történhetne. A kérdést alaposan ki kell vizsgálni, mert a talajvízállás, a hafir talajszelvénye erősen befolyásolhatja a hafir mélységét. A vízgyűjtő csatornákat minden további meggondolás nélkül ugyanolyan mélyre lehet méretezni, mint a jelenlegi hafirt. Ezáltal el lehetne érni, hogy a hafir lényegesen tovább tudna vizet szolgáltatni, esetleg a száraz időszak idején teljesen biztosítani a vízellátást. Sajnos nem került utunkba több hafir s így csak a kevés számú hafirnál látottak alapján tudtam egy-két gyakorlati gondolatot, tanácsot felvetni. Hangsúlyozottan ki kell emelnem, hogy félsivatagi vidéken a hafir építés a legmegnyugtatóbb, legbiztosabb ivóvízellátási módszer s ezért az építés technikáját, a hafir felületének csökkentését a mélység növelésével s a vízgyűjtő csatornák méretezését alaposan át kell gondolni. Az elszivárgás megakadályozása a javasolt módon keresztülvihető s ezáltal a tározott vízmennyiség gazdaságosabban s hosszabb ideig felhasználható. 2. Ásott kutak. A bejárt területen az ivóvízellátásnak ez a leggyakoribb ugyancsak ősi formája. Sajnos a kutak kiképzése, a víz kiemelése, a kutak lemélyítése legnagyobbrészt ma is ősi módon történik. Egész utam alatt nem láttam egyetlenegy magán, vagy állami ásott kutat, mely zárt lett volna és kézi szivattyúval, vagy más mechanikai úton történne a vízkiemelés. A magán kutak egymás hegyén-hátán, egymástól pár méter távolságra vannak telepítve, s a legtöbb helyen éppen hogy csak elérik a talajvizet s már termelik is. Alig láttam olyan kutat, mely a víztartó rétegbe nagyobb mélységbe (a nyugalmi vízszint alá) lenne lemélyítve. Természetesen ezért a víz kevés, nincs a kútban megfelelő vízoszlop magasság és tározási lehetőség. Jellemzésül azt lehetne felhozni, olyan egy-egy terület vízkitermelése, mintha egy vízzel telt hordó felső részébe illesztenénk be a csapokat, a s csapon át a víz hamar kifolyik, s a java ottmarad a hordóban, ahelyett, hogy a hordót az alján csapolnánk meg 1—2 csappal. Igen nagy hiba a tömlővel, kannával való kézi vízkiemelés, mert minden egyes lebocsátáskor a tömlőre, kannára ragadt piszok szennyezi a kút vizét. Üdvös lenne pl. egy területen közegészségügyi (bakteriológiai) szempontból megvizsgálni a kutak vizét. Azt hiszem anynyi benne a Coli, hogy az orvos betiltaná a víz ivását. A kérdés radikális megoldása tudom, hogy igen nehéz és költséges feladat, de ennek dacára mielőbb fel kell számolni ezt a visszásságot. Legelőször a városokban és sűrűn lakott helyeken kell elkezdeni a kérdés megoldását a következő módon: 1. Megállapítani a lakott hely ivóvízszükségletét, tekintbe véve a távlati fejlesztést. 2. Pontosan feltérképezni a kutakkal feltárt területet, s hidrogeológiailag kivizsgálni a víztartó réteg horizontális és vertikális kiterjedését, esetleg hálózatos Craelius fúrásokkal. (Hosszszelvény és keresztszelvény szerkesztése a területről.) 3. Térképen rögzíteni az összes kutak helyét (x, y és z), mélységét, vízoszlop magasságát és a hálózatos Craelius fúrásokban megállapítva a víztartó vastagságát, kivizsgálni a víztartó vízadóképességét próbaszivattyúzással. 4. Az 1., 2. és 3. vizsgálat alapján kijelölni a területen mélyítendő ásott kutak helyét és számát, azokat sorrendben lemélyíteni, s az összes többi kutat gondosan betemetni, betömni. 5. Az új állami ásott kutakat, zárt felépítménnyel, mechanikus vízkiemeléssel itató vályúkkal kell ellátni. Azokon a területeken, ahol a víztartó réteg porózus kőzet (homok, kavics, homokkő), s a víztartó réteg vastag, ásott kutak helyett nagy teljesítményű fúrt kutakat kell lemélyíteni. (Ilyen területek pl. Bara, Id Bella, Edid Raka, Hamrót esh Sheikh, En Nahud Hvai stb.) Azokon a területeken, ahol a víztartó hasadékos alapkőzet (gránit, kristályos pala, eruptivum) a legalaposabb hidrogeológiai vizsgálat után (a terület tág környékén a kőzettelérek, hasadékok, litoklázisok irányá-; nak pontos bemérése s kivetítése a fedett területre) egymástól 500 m távolságra hálózatosan Craelius fúrásokat kell lemélyíteni legalább 100—150 m mélységig, gondosan figyelve fúrás közben a hasadékokra, litoklázisokra, víz hozzáfolyásra. Amelyik Craelius fúrásban elegendő vízhozzáfolyás jelentkezett, ott vagy nagy átmérőjű fúrt kutat kell lemélyíteni, s a fúrásban többszöri robbantással jobban megnyitni a hasadékot. A robbantások után pontosan megállapítani a nyugalmi vízszintet a két különböző depresszió mellett próbaszivattyúzással (kompresszorozás) a kút (víztartó) vízadóképességét, s ennek megfelelően s szivattyúval felszerelni a kutat. Abban az esetben, ha a Craelius fúrásokban viszonylag kevés víz jelentkezett, azon a helyen, ahol a legtöbb víz mutatkozott nagy átmérőjű 4—6 m aknát (kutat kell lemélyíteni minél mélyebbre a nyugalmi vízszint alá, s a kút talpából a litoklázisokra merőlegesen szintes vagy ferde fúrásokat mélyíteni a csápos kutak mintájára vagy a szintes fúrások helyett vízvágatokat (tárókat) kihajtani. Ilyen módon a hasadékos kőzetet nagy felületen megnyitva az aknakútba lehetővé tesszük a nagyobbmérvű vízhozzáfolyást. (Ilyen területek pl. Dikka, Fógya, Umm Bell, Mazrub, Tinni, Sadiri stb.) Véleményem szerint pl. a legkritikusabb helyen, Nazrabnál egy ilyen csápos kútból bőven és állandóan, feltétlen biztosítani lehetne a vízszükségletet. (Közép-európai főleg bányászati, de vízellátási tapasztalatok alapján a kérdés ilyen módon biztosan megoldható. Természetesen a munka viszonylagos költséges voltára való tekintettel az aknáskút (csáposkút) lemélyítése előtt a legalaposabb hidrogeológiai vizsgálat elvégzése elengedhetetlen követelmény. A németek mazrabi vízkutatása főleg azért volt sikertelen, mert minden előzetes hidrogeológiai vizsgálatot elmulasztottak, nagyon kis területen végezték a kutatófúrásokat, s pzokat vagy legalább két-hármat nem mélyítették le elég mélyre, s robbantással nem fokozták a vízhozzáfolyást.) Helyesen telepített és kivitelezett csápos kútból naponta minimálisan 100 m

3 víz biztosan kitermelhető. Azokon a helyeken, ahol az alapkőzetbe jelenleg 50—400 ásott kút van mélyítve, s a száraz időszakbari alig adnak vizet, esetleg pár fúrt kúttal, de pár csá-) pos kúttal biztosan meg lehet oldani a vízellátást. Mind a két módszer — fúrt kút robbantással és csápos kút — kipróbálását a legmelegebben javasolom. 3. Fúrt kutak. Az utóbbi években igen helyesen mind több és több fúrt kutat mélyítenek. A fúrt kút igen nagy előnye a teljesen zárt rendszer, s a vízszükséglet zavartalan biztosítása. Ilyen fúrt kutakat láttam El Obeid, Umm Kereidim, Mazrub, En Nahud, Hvai, Wad Abu Szaid és Semeihnél. A régebbi kútfúrásoknál csak 73