Hidrológiai tájékoztató, 1978

Dr. Láng Sándor: Hidrológiai rendszerek Dél-Lengyelországban

elemzés megteremti a feltételeit a pontos vízföldtani modell felállításának, azonban a folyamatok egzakt értelmezéséhez és meghatározásához szükséges, hogy ne csak a fúrási adatok, hanem az egyes paraméterek termelés közbeni módosulása is rendelkezésre álljon. Ehhez azonban a megye területén üzemelő nagyszámú mélyfúrású kút üzemelési jellemzőinek a folyamatos rögzítése elengedhetetlenül szükséges. Jelen értékelésünk csak ezen eredmények birtokában lesz teljes értékű. IRODALOM 1. Bélteky L.: Magyarország területének geotermikus viszonyai az 1956—1965. évi kútfúrásokban végzett hőmérsékletmérések alapján. Hidrológiai Közlöny, 1966. 9. sz. 2. Erdélyi M.: A magyar-medence hidrodinamikája. Hidrológiai Közlöny, 1975. 4. sz. 3. Juhász J.: Hidrogeológia I—II. Tankönyvkiadó, Budapest, 1973. 4. Molnár B.: A Dél-Aföld pleisztocén feltöltődésének ritmusai és vízföldtani jelentőségük. Hidrológiai Közlöny, 1967. 12. sz. 5. Rónai A.: Adatok az Alföld negyedkori vízadó rétegeiről. Földtani Közlöny, 1975. 275—296. 6. Szebényi L.: Az artézi víz forgalmának mennyiségi meghatározása. Hidrológiai Közlöny, 1965. 3. sz. 7. Urbancsek J.: Az Alföld negyedkori földtani képződményeinek mélyszerkezete. Hidrológiai Közlöny, 1965. 3. sz. 8. Magyarország mélyfúrású kútjainak katasztere (Szerk. Urbancsek J.) I—II. kötet (1963), III. kötet (1966), IV. kötet (1971), V. kötet (1973). 9. A Dél-Alföld Atlasza. MÉM, Budapest, 1974. Hidrológiai rendszerek Dél-Lengyelországban DR. LANG SANDOR Eötvös Loránd Tudományegyetem Dél-Lengyelországhoz a Kárpátok vidékét számítjuk, az Olsa folyótól a Sanig, ahová domborzatilag a lengyel Nyugati-Beszkidek, a Keleti-Beszkidek és északi előterükben a Visztuláig és a Sanig húzódó Szubbeszkidek gyűrődött homokkőövezete (flis-övezet), míg legdélebbre a Magas-Tátra északi oldala fekszik, gránitgneiszből, illetőleg az erre települt áttolódásos szerkezetű mezozóos mészkőövezettel. Különleges övezet az ún. szirtöv, felsőjura mészköves szirtekkel, amely legszebben a Pieninekben fejlődött ki, a Dunajec áttöréses völgyének két oldalán, ez fontos nagytektonikai, sőt lemeztektonikai határzóna a déli oldalán kezdődő tátrai lemez és az északi, lengyel lemez között. A nevezetes torlódási, illetőleg alátolódási vonal jellegének megfelelően a szirtövben erősen gyűrt, pikkelyes, sőt áttolt hegységszerkezet ismerhető fel a gyökérzónától többékevésbé elszakadt szirtekben, illetőleg szirtcsoportokban, mint a Pieninek. A szirtzóna, továbbá a LengyelTátra java része — tekintettel a mészkő tömeges jelenlétére — karsztos. Dél-Lengyelország felszínének java részét (több mint 90%) azonban az általában vizet át nem eresztő hohomokkőzóna teszi ki, ahol a felsőkréta, eocén, esetleg oligocén korban képződött flis (godula-homokkő, krosnói rétegek stb.) meredek lejtőjű felszínén gyorsan összegyülekezik a lefolyó csapadékvíz és hamarosan, hirtelenül alakulhatnák ki az árvizek, igen jelentékeny erózióval, valamint hordalékképződéssel. A felszínátalakító folyamatok során ezenkívül a flis, illetőleg más néven kárpáti homokkőnek váltakozva települő agyagosabb, illetőleg homokosabb fáciesein kisebbnagyobb csuszamlások is kialakulhatnak, többszáz m hosszú, illetve széles pásztákban. A legmagasabban fekvő foltokon, 1500 m tszf-i magasságtól kezdve, ami egyben az erdő határa is, ún. periglaciális kőtengerek fejlődtek ki, ezek már magashegységi tundra-formációk (Tátra, Babia Gora). Mind a csuszamlások, mind a kőtengerek a gyors lefolyást némileg fékező szerepűek. A lösz amelynek szerepe a csapadékvíz beszivárgása és átszivárgása szempontjából bizonyos mértékig ugyancsak visszatartó és szabályozó, jobbára csak a Visztula és a San alsóbb folyása környékén, északkeleten foglal helyet vékonyabb rétegben, 300 m magasság felett pedig már nincs. A hegység belsejében azért már csak itt-ott, nyomokban figyelhető meg, pl. Novy Sqcznál. A vízrajzi viszonyokat kialakító és a hidrológiai rendszerek alapjául szolgáló éghajlati körülmények, karöltve a domborzat hatásával, Dél-Lengyelországban általában és átlagosan véve kedvezőek. Ugyanis a léghőmérsékleti viszonyok és a csapadékeloszlás is, és velük a lefolyásviszonyokat is szabályozó atmoszférikus 1. ábra. A dél-lengyel hidrológiai rendszerek vázlata folyamatok és jelenségek is nagyon változatosak és e változatosság oka első renden a domborzat, azután a kőzetminőség, továbbá a terület Ny—K-i irányú sávszerű elrendeződése miatt az Atlanti-óceántól mért távolság is. A terület keleti vége ugyanis kissé szél- és esőárnyékban van a nyugati részekhez képest, ahol a kárpáti ív északkelet felé való domborodása szembenéz az óceáni nyugat, nyugat nyugat-északnyugat irányú széllel, míg a keleti végeken a kárpáti ív már délkelet felé kezd fordulni, vagyis a szélirányba. Itt azonban a szélárnyék még a Kárpát-medence belseje felől a mediterrán (V. B.) ciklonok meleg és esős szektorát jelentő délies szelek vonatkozásában is kialakul. Külön árnyékhatást jelent végül a Magas-Tátra hatalmas tömbje, mely 1000—1500 m-el a flis-Kárpátok fölé emelkedik. A léghőmérsékleti eloszlás úgy alakult, hogy a legnagyobb évi középhőmérsékletek — 8—9 °C értékkel a terület északi peremén mutatkoznak Krakkótól nyugatra és keletre, és a San alsó folyásánál, míg a LengyelTátrában a 2000 m magasságú szint táján már 0 °C az évi középhőmérséklet. Jellemző tehát, hogy még az északi, igen alacsony peremvidéken is (150—200 m tszf) az évi középhőmérséklet mintegy 2 °C-kal kisebb, mint a csak 100—150 km-el délebbre fekvő északmagyarországi területeken. A csökkenés oka a Kárpátok orografikus és izoláló hatása. A csapadékviszonyok szorosan a fekvés és a domborzat függvényei. A csapadék a legkevesebb az északi peremeken, Krakkóban 650 mm, a Visztula—San találkozása táján alig 600 mm, míg a Nyugati-Beszkidekben 1000—1300 mm, a Magas-Tátrában 1500—2000 mm, a Keleti-Beszkidekben pedig 800—1000 mm az értéke. 65