Hidrológiai tájékoztató, 1974

Lorberer Árpád: A magyar föld kutatásának lengyel úttörője Stanisłav Staszic

Közben újra és újra felkerekedik Lengyelország, Magyarország, Erdély, Moldva, Havasalföld, illetve Litvánia, Ukrajna, vagy Fehéroroszország hegyes-völgyes vidékei felé, hogy készülő nagy művéhez anyagot gyűjtsön. Kutatási eredményeiről első ízben 1805. december 13-án számol be a porosz megszállás idején (1800-ban) alakult akadémián, a Tudomány Barátainak Társaságában, amelynek egyébként alapító tagja és sorrendben második elnöke is volt 1808-tól egészen az 1826ban bekövetkezett haláláig. Ezt az első előadását („Első előadás hazánk kiterjedéséről, a Lysogóry vonulatról, Bielawy és a Beszkidek egyrészéről") további hét követi, amelyek előbb egyenként jelentek meg az akadémia évkönyveiben, majd pedig rajzmellékletekkel, táblázatokkal és az 1806-ban készített térképpel együtt a „Földszületés" szerves részét alkotják. Dolgozatai jelennek meg ezenkívül Franciaországban a Journal de Physique-ben. Tudományos munkásságának kiteljesedésével párhuzamosan — a körülményeknek engedve — politikai kompromisszumokra kényszerül. A szabadságharc bukása után egy ideig fél-emigrációban hazánkban utazgat (ekkor látogatja meg a Baradla barlangot is), majd ismét visszatér. Magas állami tisztségeket tölt be a Varsói Nagyhercegség, majd a Kongresszusi Királyság idején. Egyike az 1816-ban alapított Varsói Tudományegyetem megteremtőinek. Elévülhetetlen érdemei vannak a lengyelországi bányászat és kohászat fejlesztésében. Szinte „lengyel Széchenyiként" hangoztatja, hogy a nemzet erejét kell erősíteni, modernizálni a gazdaságot és oktatni, felvilágosítani a jobbágyságot — akár a cárizmussal való kiegyezés árán is elő akarta segíteni a gazdasági fellendülést. Fáradhatatlanul utazik, tanácsokat ad bányáknak, üzemeknek. Még 1825-ben, röviddel halála előtt is elutazott Lódzba, egy ottani kohóhoz. Ma is imponáló és korszerű tervezetet készített pl. egy Elba—Dnyeper-csatorna létesítésére. Részleges megalkuvását, kompromisszumait egykori emigráns harcostársai és a fiatal radikális értelmiség természetesen nem nézte jó szemmel, tudományos munkásságát azonban senki sem vitatta, jószándékát, segítőkészségét mindenki becsülte. Temetésé felért egy függetlenségi tüntetéssel: a szétszabdalt ország minden részéről eljöttek tisztelői és tanítványai, hogy utolsó útjára elkísérjék. Staszic, a geológus — a freibergi professzornak Abraham Gottlieb Werner-nek a tanításait követve — alapvetően neptunista felfogású volt. Werner (1749— 1817) elmélete szerint a víz az az „őselem", illetve közeg, amelyből mindenfajta földtani képződmény leszármaztatható. Egyébként az ő nevéhez fűződik magának a geológia szónak a megalkotása is, követői között találjuk Guettard és Buffon mellett a „költőfejedelmet" Johann Wolfgang Goethe-1, az izlandi pát kettős törésének felfedezőjét is. A neptunista felfogással szemben engesztelhetetlen harcot folytattak minden lehetséges fórumon a plutonisták James Hutton (1726—1797) skót geológussal az élükön, szerintük ugyanis a földtani képződmények egyetlen lehetséges forrása a Föld magas belső hőmérséklete lett volna. Ez utóbbiak közé tartozott Alexander von Humboldt és Leopold von Buch mellett Fichtel János, erdélyi kormányzószéki tanácsos is, akinek 1791ben, Bécsben megjelent „Mineralogische Bemerkungen von der Karpathen" c. művét Staszic gyakran idézi, megállapításait pedig sokszor cáfolni igyekszik. A plutonisták és neptunisták sokszor terméketlen vitatkozásai csak Charles Lyell (1797—1875): „Principles of Geology" c. művének megjelenése után csitultak el az aktualizmus elvének diadalrajutásával. Azt, hogy Staszic nem volt teljesen egyoldalú híve a neptunizmusnak, bizonyítják Buffon: „A természet korszakai" c. műve lengyel fordításához írt kritikai megjegyzései, valamint önéletrajzának a következő részlete is: „Mikor hazautazásom idején meglátogattam az Alpok és az Appeninek hegyeit, meggyőződtem róla, hogy a korszakok elmélete szellemes ugyan, de nem egyezik a természettel. Ez az észrevétel fordította egyre erősebben a figyelmemet a Kárpátok földszületésének megismerése felé. Ebből a célból kezdtem el gyűjteni valamennyi földtani adatot saját hazámban éppúgy, mint Olaszország, az Alpok, az Appeninek, a Vezúv és az Etna második bejárásakor." Neptunista felfogása mindemellett azt eredményezte, hogy megállapításai elsősorban az üledékes kőzetekből felépített területeken bizonyultak időtállóknak. Az 1815-ben megjelent összefoglaló munkájának jelentőségét — a részleteken túlmenően — az a vitathatatlan tény adja meg, hogy műve Lengyelország, illetve egész Közép- és Kelet-Európa első szintetizáló, regionális földtani monográfiája, s mint ilyen, egyike a legelsőknek egész Európában. „A Kárpátoknak és Lengyelország más hegyeinek és síkságainak földszületéséről" c. könyvében 390 oldalon tárgyalja a különböző kőzeteket, ásvány- és ércelőfordulásokat, nevezetesebb kövületlelőhelyeket. Különös figyelmet fordított a lengyelországi és a magyarországierdélyi sóbányászatra, a kárpáti hegységrendszeren belül pedig a Magas-Tátra területére, amelyről több mint 100 oldalt írt. Az egyes képződményeket kor szerint öt csoportba sorolva tárgyalja. Az „őshegységek" (gory pierworodne, montagne primitive) mai fogalmaink szerint a nagy kristályos maszszívumokban megjelenő kőzeteknek (mint pl. a gránitok, gneiszek stb.) felelnek meg — függetlenül a földtani koruktól. Staszic „másodlagos" vagy „elsődlegesen rétegzett" kőzetei (gory pierwotno warstwe czyli oscienne, montagne secondaire ou premiere stratiforme, Flötzgebirge) lényegében az idősebb paleozoikumnak, a „tenger előtti" (gory przedwodowe, montagne antemarine) kőzetek pedig a fiatalabb paleozoikumnak (karbon és perm) és az idősebb mezozoikumnak (triász és alsó júra) felelnének meg. A mai földtani korbeosztással való összehasonlítást azonban megnehezíti, hogy az egyes képződményeket aszerint csoportosította — meglehetősen önkényesen, de a korabeli felfogásra igen jellemző módon — hogy tartalmaztak-e kövületeket, vagy pedig nem. Emiatt pl. tömeges triász mészköveket, néhol krétakori képződményeket is a karbonkori rétegek elé helyezett. Az ún. „tengeri rétegek" (warstwy pomorskie; montagne marine) a fiatalabb mezozoikumot és a teljes harmadkort, míg a „törmelékterületek" (ziemie zsepowe; terres d'alluvion) a negyedkori képződményeket jelölik. Staszic ötös korbeosztása előrelépést jelentett kortársainak négyes beosztásával szemben, Beudant már az ő rendszerét követi, részben eltérő megnevezésekkel. Furcsa ellentmondás, hogy bár Staszic tudományos munkássága észrevétlen maradt Magyarországon, de mint hegymászó és a Magas-Tátra egyik úttörője, a múlt század vége óta gyakran szerepel a magyar turisztikai irodalomban is. Staszic tátrai vándorlásait gyakran hasonlítják össze Horace Benedict de Saussure (1740—1799) klasszikus alpesi kutatásaival és egyáltalán nem indokolatlanul. A földtani kutatási eredményeken kívül Staszic könyvében olvashatunk a hegység klimatológiájáról (légnyomás-, léghőmérséklet- és légnedvességmérések, uralkodó szélirányok, a tátrai föhn, az ún. halny wiatr jellegzetességei, hóviszonyok megfigyelése stb.) a tengerszemek limnológiájáról (a tavak keletkezése, kiterjedése és mélysége, vízhőmérsékletek a különböző mélységekben), a maga korában egyedülálló, a légköri elektromos jelenségekre és a mágneses anomáliákra vonatkozó méréseiről és barometrikus magasságmérésekről. Mindezt az élővilágra, a korabeli tátrai bányászatra, népszokásokra, a pásztorkodásra és a vadászatra vonatkozó adatok egészítik ki. A magyar olvasó számára mindenekelőtt a kárpáti hegységrendszer környezetét ismertető földtörténetigeológiai áttekintése a legérdekesebb. A magyar vonatkozások tulajdonképpen külön részletes elemzést igényelnének, hiszen ha csak a jelenlegi államterületet vesszük alapul, akkor is 26 oldalon találunk utalásokat, a Kárpát-medence egészét tekintve ez 210 oldalt tesz ki. Térképe az Északi-középhegység, az Alföld, illetve a Pilis-, Budai- és Gerecse-hegységek, valamint a Kis6