Hidrológiai tájékoztató, 1973

Dr. Dobos Irma: A Visegrád, Lepence völgyi hézvízkút

lencsés szerkezetű, rendkívül változékony. Szivárgási tényezője átlagosan 140 m/nap. Megjegyzésre érdemes, hogy a szivárgási tényező értékei nem nagyon szórnak, akár próbaszivattyúzás alapján, akár pedig szemcseelosztási görbékből állapítjuk meg azokat. A minimális érték 100, a maximális 290 m/nap volt a vizsgálatok során. Néhány kis foltban a fedőréteg hiányzik, itt a kavicsos összlet követlenül a felszínen helyezkedik el. Hidrológiai szempontból a különböző vízszintek értékelése során — elsősorban az tűnik szembe, hogy a Duna a talajvizet, a rétegvizeket és a karsztvizet is természetes állapotban megcsapolja. Ennek megfelelően mindhárom víztípus nyugalmi szintjében tükröződik a Duna vízszíntingadozása. Legszembetűnőbb ez a talajvíz esetében, és teljesen természetes is, hiszen a talajvíztartó kavicsos-homokos réteg a folyó medrével közvetlen összefügg. A korreláció a klasszikus szabályoknak felel meg, a talajvízjárás amplitúdója a Dunától távolodva a lineárisnál kisebb mértékben csökken, a megfelelő tetőzési, illetve mélypontok közti késés már kissé szabálytalanabb módon, de a Dunától távolodva nő, de sehol sem több 3 napnál. 4 db észlelőkút készült oligocén homok, illetve homokkő rétegekbe, a korreláció kisebb mértékben, de itt is megvan, még akkor is, ha a homokréteg látszólag lencse, és a Dunával nincs összeköttetésben. A karsztvíz és a Duna közti kapcsolat vizsgálata azért volt különösen fontos számunkra, hogy megállapítsuk, hozzákeveredik-e a Duna vize magas vízállások idején a különböző karsztvíztermelő egységek vizéhez vagy csak a visszaduzzasztásról van szó. A Barlang forrásnál és a Szent István kútban történtek ezzel kapcsolatban mérések az 1965-ös árvíz idején. Hőmérsékletcsökkenést nem tapasztaltunk, a vegyvizsgálatok eredményei már bizonytalanabbak. Sajnos a langyosvizű esztergomi karsztforrások és kutak megvédése egyre kevésbé lesz fontos feladat a dunai vízerőművek hatásaival foglalkozó tervezők számára, mert a források egymás után apadnak el. Ennek oka minden valószínűség szerint a dorogi bányavíztermelés. A jövőben egy nagyobb mélységű karsztkút jelenthet megoldást; ennek és a Dunának a kapcsolatát majd más szemlélettel, újra meg kell vizsgálni. Tervezési alapadatok A feltárások lefolytatása után meghatároztuk, és térképeken, illetve írott formában rendelkezésre állnak a különböző tervezési alapadatok. Jellemző szakaszonként, a vízvezető réteg vastagságának és minőségének függvényében számítottuk a védtöltés alatt átszivárgó vízmennyiséget, ennek alapján irányelveket adtunk a szivárgórendszer létesítéséhez. A műtárgyak alapozásának tervezéséhez ábrázoltuk a különböző teherbíróképességű, illetve az alkalmatlanság miatt eltávolítandó talajok elterjedési területét. Feltüntettük térképeinken azokat a részeket, ahol a talajvíz — magas szulfáttartalma következtében — betonműtárgyak korrózióját okozhatja. A nagyméretű védtöltéshez kb. 100 000 m

3 agyagra lesz szükség. Ennek beszerzési lehetőségeit felderíteni a környéken külön kutatás indult. A Sárisáp, illetve Leányvár községeknél levő lelőhelyek megfelelőnek tűnnek. A kiviteli tervezés előtt természetesen még tovább kell finomítani ezeket az eredményeket, illetve tisztázni is kell még néhány nyitott kérdést. Az utóbbi években erőteljes fejlődésnek indult esztergomi mérnökgeológiai térképezés jóvoltából remélhető, hogy mindez könnyebben, kevesebb feltárással megvalósítható lesz. A Visegrád, Lepence völgyi hévízkút DR. DOBOS IRMA Vízkutató és Fúró Vállalat A Visegrádi hegység, közelebbről a Dunakanyar földtani és vízföldtani megismeréséhez jelentősen hozzájárult a legutóbb létesített Visegrád, Lepence völgyi hévízkút. A korábbi hévízkutak (Esztergom, Leányfalu, Szentendre) és kutatófúrás (Pilismarót) adataiból, valamint e terület miocén vulkáni termékeinek zárványaiból Visegrádnál is feltételezhető volt a triász karbonátos kifejlődésű medencealjzat. A zárványok medencealjzatot meghatározó szerepére Lengyel E. (6) — igen helyesen — már korábban rámutatott. Megfigyelései arra a következtetésre vezették, hogy a hegység mélyföldtani felépítésében kristályos palák, mezozóos (triász) mészkövek, dolomitok, valamint eocén és oligocén képződmények vesznek részt. A felszínen jelentős vastagságú andezit, andezittufa és agglomerátum található. Szalai T. (14, 15) a Dorogi és a Kosdi medence közötti kapcsolatot vizsgálta a Visegrádi hegységben, valamint a váci Nagyszál vidékén, és a fő szerkezeti irányok által kialakított medencékben az eocén szénképződés feltételeit valószínűsítette. (Ezideig csak a szentendrei hévízkútfúrás (1972) harántolt igen jó minőségű eocén barnakőszenet). A mezozóos aljzat szerkezete a fedettség következtében csak sejthető, s ebben egyelőre csak a morfológia nyújthat némi segítséget, bár a túlnyomóan erórizós eredetű völgyek lefutási iránya megtéveszthető lehet. A völgyek iránya általában ÉK—DNy-i, ÉNy—DK-i és É-D-i. Nagy G. (8) szerint a Pilis és a Visegrádi hegység törésrendszerei teljesen azonos módon fejlődtek ki. Igazoltnak látja a tektonikus érintkezéseket és az alaphegységnek az andezitkitörés utáni feltorlódását is feltételezi. A terület részletes vízföldtani felvázolására a hiányos mélyföldtani ismeretanyag miatt ezideig nem került sor. A kutatók nagyrésze leginkább csak a felszínre lépő forrásokkal foglalkozott. Mélységi vízre utaló megfigyelések alig vannak, csupán Vendl Anna (18) vont le karsztvízre utaló származást néhány forrásvíz vegyelemzéséből. Az új kutatófúrás elsődleges célja éppen ezért a karbonátos aljzat feltárására és vízadó képességének kivizsgálására irányult. A Dunakanyar és közvetlen környékének földtani és vízföldtani viszonyairól, az eddig rendelkezésre álló adatok alapján szerkesztett tömbszelvény (1. ábra), igen szemléltetően tájékoztat. Fúrási kutatás A Visegrádon víznyerés céljából készült V—1. sz. fúrást 30,32 m-ig mélyítették, amely andezittufában állt le. A fúrás helyét nem ismerjük. Szalai T. javaslatára 1955-ben az Apátkúti völgyben mindössze 632,70 m-ig mélyült — a korábban említett — V—2. sz. távlati kutatófúrás. Ezzel egyidőben létesült a Pilismarót 3. sz. fúrás is, amely eocén képződmények harántolása nélkül érte el a triász eljzatot. Ezzel szemben a visegrádi (V—2. sz.) fúrásban 38,9 m-ig amfibolandezit, agglomerátum és tufa harántolása után 626,5 m-ig felsőoligocén üledékes (homokos agyag, agyag61