Hidrológiai tájékoztató, 1973

Dr. Dobos Irma: A 100 éves Budapest gyógy- és melevízű fürdői

zetek (triász dolomit és mészkő), valamin,t a vízrekesztő képződmények térbeli helyzetét is megváltoztatták, s lehetővé tették az évmilliók során felgyülemlett hatalmas víztömeg felszínre áramlását. A magmás működés során felszínre jutó juvenilis víz és az ősikarsztvíz előbb keveredett, imajd az utóvulkáni tevékenység megszűntével, a mélyből fakadó hidratermákkal, a kisebb mélységekből feltörő meleg, illetve langyos karsztforrások cseréltek szerepet. A forrástevékenység gyengülését, fokozatos csökkenését, és helyenkénti megszűnését, a fiatal szerkezeti mozgások során történt kiemelkedések, valamint a Duna oldali eróziója, illetve erózióbázisának süllyedése eredményezte. A szerkezeti mozgások által meghatározott fiatal eróziós tevékenység (pl. a budai oldalon) a víztároló triász karbonátos kőzetek felett települő, nagyvasitagságú vízzáró, és szigetelő hatása következtében nagyobb vízhőmérsékletet biztosító, agyagos kifejlődésű kőzeteket letarolta, ami a források hozam- és hőmérséklet csökenésével járt. Ahol a süllyedések következtében a „védőréteg" megmaradt (pl. pesiti oldal), ott jelenleg is nagyobb hőmérsékletű hévíz található

1. A szerkezeti mozgások egyes fázisai és a feltörő hévíz mennyisége, kémiai összetétele, valamint a forrásüledékek, illetve a hidrotermális kőzetelváltozások közötti összefüggések vizsgálata az elkövetkező évszázad egyik érdekes szakmai feladata lehet. Az orogéni (hegységképző; a mi esetünkben a jelentős szerkezeti töréséket létrehozó) fázisokban feltehetően erőteljes, az epirogén (szárazulatképző; csak lassú emelkedéseket és süllyedéseket eredményező) időszakokban fokozatosain csökkenő forrástevékenység lehetséges. Az egykori hévforrásnyomok részint a hévíz feltárására számításba jöhető nagyobb törések, illetve területeik kijelölésére, részint a hidrotermákkal összefüggő, esetleges imélyebtosziniti (hidrotermális és metaszomatikus) ércesedés nyomozására alkalmasak. Az ősi hévforrások utódai a mai, napi kereken 70 millió liter vizet szolgáltató, természetes és mesterséges úton felszínre jutó meleg és langyosforrások. A természetes források már az ősembert is ide vonzották, s mint ismeretes, 2000 évvel ezelőtt a rómaiak is felismerték jelentőségüket, 500 évvel ezelőtt pedig a törökök is hasznosították azokat. Mesterségesen először 1867-ben a margitszigeti, majd 10 évvel később a városligeti fúrással hozta felszínre Zsigmondy Vilmos a mélyben rejtőző hévizet, megalapozva a hévízfeltárás elméleti és gyakorlati lehetőségeit. Hévízkimcsünk további feltárása, illetve hasznosítása jelenleg is csak mélyfúratú kutak segítségével lehetséges. Ezek telepítése természetesen igen gondos és körültekintő előtanulmányokat igényel. Budapest fő ütőerét azonban a Duna alkotja. A víznyerési lehetőségek közül legfontosabb a Dunából való nyíltvízkivétel és a Duna menti homokos kavicsrétegbein tárolt teraszvíz. Az Ősduna kavicsteraiszai kiváló ivóvíztárolók, amelyek a víz minősége szempontjából világviszonylatban még ma is egyedülállók. Drága és értékes élő vizek ezek, amelyek mind a jelenben, mind a jövőben egyaránt biztosítják egy szeretett város vérkeringését, lakóinak tisztaságát és felüdülését. Vizeink tisztaságának védelme, a természeti adottságok fokozott megbecsülése, és szakszerű hasznosítása adja azt a minden élet forrását biztosító alapot a 100 éves fennállását ünneplő, és a jövő Budapestjének, amellyel a továbbiakban is gazdálkodnunk kell. Gutta cavat lapidem non vi, sed saepe cadendo. (A csepp kivájja a követ nem erővel, de gyakori eséssel.) így formálódiik, alakul további évszázadokon, évezredeken és évmilliókon át ez a nagyszerű terület, amelyet mi most 100 éves Budapestünknek vallunk. Dr. Vitális György A 100 éves Budapest gyógy- és melegvizű fürdői DR. DOBOS IRMA Vízkutató és Fúró Vállalat A három városrész — Buda, Óbuda és Pest — egyesítésének 100 éves évfordulóján megemlékezünk a főváros egyik nagy értékéről: gyógy- és hévizeiről. Külföldiek és hazaiak milliói részesültek már fővárosunkban pihenésben és gyógyulásban, különösen az elmúlt évszázad alatt elért és ma is folyamatban lévő fürdőfejlesztés következtében. Ma már csak az a kötelességünk, hogy a természet e csodálatos, nagyértékű ajándékát messzemenően hasznosítsuk és megőrizzük. Minden történelmi búvárkodást félretéve úgy gondoljuk nem tévedünk, ha a víznek fürdés, gyógyítás céljaira való felhasználását az emberiség történetétől elválaszthatatlannak tételezzük fel. A fürdés a történelem folyamán többek között vallási tartalmat is kapott. Így pl. Buddha követői a Gangeszhez zarándokolnak, annak szent vizébe merülve lelkük megtisztulását, betegségük gyógyulását várják. Az antik görögök a fürdést a higiénia és a testedzés szolglatába állították. Lakásaikban kádak és medencék voltak, a sportpályákon pedig zuhanyozók. A rómaiak már egészen fejlett fürdőkultúrával rendelkeztek. Csak egy példát ebből az időből. A feljegyzések szerint Diocletianus (284—305) császár a több mini 3000 fürdőző befogadására alkalmas fürdőjét 40.000 rabszolga építette. A mai Dunántúlon, az egykori Pannóniában is számos fürdőmaradvány (Aquincum, Sopron) igazolja, hogy hazánk területére is elhozták a rómaiak fürdőkultúrájukat. Később a római fürdőkultúra erkölcsi túlburjánzásokhoz vezetett, és a kereszténység részéről messzemenő elmarasztalásban részesült. Érdekes, hogy amíg a korai fürdőkultúra keleten általános elterjedésű volt, addig nyugaton nagyon lassan honosodott meg. Ide tulajdonképpen a keresztes hadjáratok katonái hozták magukkal. Az első nyilvános fürdőt Fuldaban építették, majd ezzel egyidőben megindul a fürdőszobák építése is. Párizsban az egykori feljegyzések 1295-ben 26 fürdőszobáról tesznek említést. Honfoglaló őseinkről tudjuk, hogy bőrrel bélelt medencékben fürödtek, feltehetően testápolási céllal. A középkorban a budai forrásvizek gyógyítás céljaira való felhasználása kerül előtérbe, s néhány helyen már kórházat, fürdőt is építenek. Igazi fürdőkultúra csak a török időkben alakult ki, s több még ma is működő fürdő maradt ránk ebből az időből. Századokon keresztül az utazók, követek a csodálat hangján méltatták írásaikban a budai források gyógyító erejét, s a ma embere is elragadtatással nyilatkozik, és Európa egyik legszebb, leggazdagabb városának nevezi fővárosunkat. Amikor gazdagságáról beszélünk, akkor elsősorban a sok gyógyforrásra, ásványvízre és hévízre kell gondolnunk, de emellett még más természeti kincsünk is van, az pedig a budai oldal számos szebbnél-szebb barlangja. Alig van európai nagyváros, amelynek ennyi természeti értéke lenne, mint Budapestnek. Sok helyen messze kell utazni, hogy valamely 7