Hidrológiai tájékoztató, 1972

Dr. Kopátsy Sándor: A vízgazdálkodás optimális fejlesztését biztosító közgazdasági feltételek

rendileg több társadalmi veszteséget okoznának. Nemcsak sokkal több kórházi ágyra lenne szükség, hanem sokkal több volna a betegség miatti kiesés a munkából és alacsonyabb volna az átlagos életkor, nem is beszélve arról, hogy nagyobb volna az egyének szenvedése. Az is általánosan elfogadott, hogy a szeszesitalok mesterségesen emelt ára társadalmilag hasznos. Igaz ugyan, hogy az iszákos emberek családtagjait az átlagosnál jobban, sújtja, mert akik már betegesen iszákosak. amíg van pénzük, a magasabb ár miatt, tehát a családjuk rovására is, isznak. Ennek a rétegnek a rövidtávú érdekei miatt azonban nem szabad a közérdeket félrevezetni. A magasabb alkoholár általában és végsősoron ugyanis csökkenti a társadalmi szempontból nem egészséges alkoholfogyasztást. Más kérdés azonban, milyen legyen a kedvezmény mértéke és köre a vízszolgáltatások esetében. A kedvezmény mértékének megállapítása során arra kell törekedni, hogy a fogyasztás m,értéke a társadalmi érdeknek megfelelő szinten alakuljon ki. Pl. az ivóvízszolgáltatás ne legyen olyan drága, hogy az emberek tartózkodjanak a fürdőszoba gyakori használatától, nem is beszélve magának a vízszolgáltatásnak az igénybevételétől, sőt legyen bizonyos lehetőség a házi virágoskertek, gyepek locsolására, de ne legyen olyan olcsó, hogy általánossá váljon a víz-pocséksolás, hogy az ivóvízhálózatról gazdaságos legyen az árutermelő kert rendszeres locsolása, hogy a szivárgó csapok megjavításánál olcsóbb legyen a feleslegesen elfolyó víz. Természetesen az ármérséklet nagyságának pontos meghatározására nincs semmiféle képlet, annak mértékét csak a gyakorlati tapasztalatok alapján lehet kialakítani. A fentiek alapján felvetődik a kérdés, hogy mit lehet az elvileg elfogadott elvek gyakorlati alkalmazása érdekében tenni. Kezdem a termelőerők felé történő vízügyi szolgáltatásokkal. Egyelőre bármennyire kívánatos is volna, nem reális a vízszolgáltatások nagyarányú áremelése. Ez változtatásokat vonna maga után szinte az egész termelői árrendszerünkben. Azt azonban tudni kell, hogy a termelői árak, illetve az azoknak megfelelő költségelemek gyakori változtatása mindenképpen kerülendő. Ideiglenes megoldást kell tehát keresni. Javaslatom szerint addig is, amíg egy általános termelői árrendezés keretein belül rendezni lehet a vízügyi szolgáltatások árait, a vízgazdálkodás területén egy új belső elszámoló árrendszert kell bevezetni. Ez ugyanis még azokon a vízgazdálkodási területeken is szükséges, ahol nem történik kifelé szolgáltatás. Jó példa erre a belvízvédelem. Tételezzük fel, hogy valamely konkrét esetben a belvíz-elvezetés meggyorsítására két azonos hatású és azonos költséggel járó megoldás kínálkozik. Vagy a meglévő csatorna hálózatot lehet bővíteni, vagy az átemelő szivattyúk kapacitását. Az első esetben az új csatorna értéke után nincs sem eszközhasználati díj, sem eszközarányos nyereség, a második esetben már magát a szivattyút a nagy nyereséget tartalmazó ipari árszintnek megfelelő áron kell beszerezni, majd eszközhasználati díjat kell fizetni utána. Az anyagi érdekeltség, a jelenlegi árakon végzett gazdaságossági elemzés még akkor is a szivattyúk beszerzése ellen szól, ha azok végső soron, a társadalom számára lényegesen olcsóbbak. A jelen alkalom nem biztosítja a bővebb bizonyítást, ezért röviden összefoglalom: A vízgazdálkodás területén jelenleg érvényes árrendszer a technikai fejlesztés, a fokozott gépesítés ellen hat. Az ideiglenes, de ebből a szempontból megnyugtató megoldás az olyan belső elszámölöárrendszer lenne, mely az ipari termelői árakhoz hasonló módon a költségeken kívül tartalmazza az eszközhasználati díjat és az eszközarányos nyereséget. Ami a vízszolgáltatások fogyasztói árát illeti, azoknak feltétlenül a többi fogyasztói árakhoz viszonyítva alacsonynak és rögzítettnek kell lenniük. A fogyasztói árarányoknak a lehetőséghez mérten a költségekkel kéli arányosnak lenn,iük. Ebből következik, hogy az árkedvezményt a termelői ár százalékában kell meghatározni. Tehát a kedvezményezett áraknak különböző helységekben és tájegységekben a vízszolgáltatás költségeivel kell arányosnak lenniük. Ha valamelyik városban az országos vízszoigáltatási költség kétszeresébe kerül a vízszolgáltatás biztosítása, akkor ott az ár is legyen mégegyszer akkora, mint az országos átlag. Ez azért szükséges, mert csak abban az esetben biztosítható a társadalmi szempontból optimális vízfogyasztás. A társadalom érdeke ugyanis azt követeli meg, hogy ott az átlagosnál jobban takarékoskodjanak a vízzel, ahol az átlagosnál többe kerül és fordítva, ahol olcsón lehet az ivóvízellátást biztosítani ott indokolt az átlagnál nagyobb mennyiségű fogyasztás, sőt esetleg bizonyos mezőgazdasági árutermelési célokra való hasznosítás is. Ez pedig csak akkor érhető el, ha a vízszolgáltatás ára költségével arányos. A fentiekből elméletileg az következne, hogy szinte minden, utcában és minden szinten más és más a vízszolgáltatás ára, hiszen változik a szükséges szállítási hálózat hossza, a nyomás nagysága, a hálózat kihasználtsága. A túlságos sokféle ár azonban több zavarral, mint eredménnyel járna. Általában az a helyes elv, ha egy-egy vízszolgáltatási rendszerben, egységes az ár. Ettől csak kivételes esetben indokolt eltérni. Elképzelhetőnek tartom azonban azt, ha bizonyos fogyasztásmennyiségen felül bizonyos időszakokban magasabb árat érvényesítenek, hogy ezziel az öntözést féken tudják tartani. Indokolt lehet ez villanegyedekben, üdülő övezetekben. Összefoglalás E tanulmányban csak nagyon röviden lehetett foglalkozni az árrendszerrel szemben támasztott követelményekkel. A célom inkább csak az volt, hogy a fő elveket ismertessem és megkönnyítsem a vízügyi szakem Derek számára a vízügy területére érvényes termelői és fogyasztói árrendszer kialakítását. Egy-egy ágazat árrendszere ugyanis csak akkor lehet jó, ha az a népgazdasági szintű árrendszerbe szervesen beépül. Egy-egy ágazat árrendszere nem alakítható k

; az egésztől függetlenül, hiszen az ezer és ezer szállal kapcsolódik az egészhez. Ügy érzem sürgető feladat a népgazdaság ezen fontos területén is olyan közgazdasági viszonyokat teremteni, melyek lehetővé teszik az ott dolgozók, mindenekelőtt a műszakiak számára a helyes, könnyű és gyors közgazdasági orientációt. A legjobb műszaki szervezet sem lehet képes arra, hogy részleteiben és egészében a legjobb műszaki megoldásokat nyújtsa olyan közgazdasági viszonyok között, mélyekben torzítva jelenik meg a népgazdasági érdek. 1972.