Hidrológiai tájékoztató, 1971

Dr. Schmidt Eligius Róbert: Az irodalomidézésről

A Mátraaljai Szénbányák rétegvízveszélyes gyöngyösvisontai külfejtésének víztelenítési munkáinak megismerésére rendezett úton — Eger megtekintésével. A karsztvíz veszélyes szénbányászat aktív (tervszerű vízszintsüllyesztés), valamint passzív és preventív vízvédelmi munkáinak, bányavízhasznosítási módszereinek, berendezéseinek stb. megismerése céljából a Tatabányára vezetett kiránduláson, amelyet a Dunakanyarba (Esztergom, Visegrád, Szentendre) tett látogatás követett. A ibauxitbányászat karsztvízszintsüllyesztési munkáinak, létesítményeinek, berendezéseinek, és üzemellenőrzésének megismerésére Nyírádon, majd Badacsony meglátogatásával vissza Budapestre. * « « A konferencia nívós megrendezése, a bemutatott tartalmas és magasszintű tanulmányok, viták és hozzászólások újabb igen örvendetes és hasznos eredményei szakembereink elméleti és gyakorlati tudományos erőfeszítéseinek. A több mint 50 előadó, a megnyitó, bevezető és záró előadások, vitavezetői felszólalások és koreferátumok, valamint a bemutatott tanulmányokhoz kapcsolódott kiegészítő megnyilatkozások és hozzászólások során száznál is több szakember tapasztalatát és véleményét ismerhettük meg. Egy nemcsak szakmai, hanem népgazdasági szempontból is igen jelentős kérdéskomplexumban, örvendetes bizonyságául annak, hogy milyen szaros a kapcsolat a hagyományos bányászat és az egyre jelentősebbé váló vízbányászat és bányavízvédelem között. Ezekben az iparágakban és tudományszakokban működő szakembereknek tehát a jövőben nemcsak alkalomadtán kell együttműködniök, hanem egymás munkáját és problémáit folyamatosan is szemmel kell kísérniök, miként ezt a kongresszus nyomán a fentiekben is megkíséreltük lehetővé tenni. Dr. Schmidt Eligius Róbert Az irodalomidézésről A tudományos munkáknál szokásos irodalomidézés eredeti célja: adatszerűen is dokumentálni a tanulmány tárgyát képező téma fejlődéstörténetét és pillanatnyi állását. És ezzel lehetővé teszi, hogy a szerzőnek a cikkben tárgyalt hozzátenni vagy elvenni valóját az olvasó jobban nyomon követhesse, ellenőrizhesse és méltányolhassa. A mai irodalomban azonban gyakran ennél többet is, kevesebbet is kapunk. Némely irodalomjegyzékből, és az idézés módjából nem mindig tűnik ki, hogy a témakörben vannak e szerzőnek elődjei, kik azok és mit is mondottak. Megállapítható ellenben, hogy a szerző mennyire tájékozott vagy tájékozatlan a szóbanforgó szakirodalomban, hogy adott időpontban kinek a jóindulatát keresi. Azzal pl. hogy ha kell, ha nem idézi vagy azzal, hogy patrónusa, illetve sajátmaga vélt vetélytársának megemlítését mellőzi, esetleg mindkét módszer együttes alkalmazásával. Persze találkozni differenciáltabb, sőt kifinomultabb eszközökkel is. Ha teszem a legszívesebben mellőzni kívánt szerző mégsem hallgatható el teljesen, akkor idézik, de nem a témának megfelelő munkájával. Ezzel demonstrálást nyer az idéző jó szándéka, de egyben az is, hogy az idézett nem sokat tett a szóbanforgó tárgyban. Lehet a példák szerint valamit sejtetni vagy félremagyarázni valaki munkájában és ezt, mint az illető szerző véleményét beállítani, csak azért, hogy az eredeti forma ismét, de mostmár mint saját megállapítás legyen beállítható. Ha egy nagyobb összefoglaló munkában jónéhányszor idézik valamely érdemes kutató eredményeit, röviddel rá pedig az új kiadásban csak immel-ámmal, abból még nem következik, hogy az idézett szerző megállapításai időközben elévültek, mindössze annyi, hogy „kegyvesztett" lett, esetleg csak a második „javított kiadás" szükségességének igazolásképp, de lehet más praktikus célkitűzésből is. Egyes tankönyvírók az irodalomidézés terén erősen emlékeztetnek arra az első világháborús tábori lelkészre, aki „hallgatóságának" nem kis épülésére prédikációit mindig úgy tartotta, hogy az a, á és o betűket tartalmazó szavakat konzekvensen mellőzte, és helyettük „e"-s szavakat használt. A saját neve Orosz Ádám. helyett pl. lengyelek ellene s emberek elsejé-t mondott! Hegyi beszédei persze nem hatottak mindig meggyőzően, de kétségtelenül bravúrosak, s derűt keltőek voltak. Az irodalomidézés mikéntje alapján tehát nagyon jól nyomon követhető a barátságok és az érdekek hullámzó alakulása. Kiolvasható belőle, hogy ki hová pályázik, ki kit tart riválisának.Egyik másik irodalomidézés, tudománytörténet helyett valósággal „szellem történet"-ként hat. Kérdés azonban, hogy helyes-e ez? Az elöljáróban elmondottak szerint, úgy gondolom, nem. Jó lenne tehát, ha a lektorok és szerkesztők a jövőben élesebben felfigyelnének e jelenségekre, arra, hogy az irodalomidézés is korrekten, rendeltetésszerűen történjék. Ez mindenesetre nagyobb bizalmat, és a múló örömnél időállóbb sikereket hozna a szerzőnek is. Az olvasóknak pedig az oknyomozás helyett több időt engedne a tárgyban való elmélyülésre. Vagy nem ez a cél? Dr. Schmidt Eligius Róbert 75