Hidrológiai tájékoztató, 1971
Forgó László: Az 1970. évi Alsó-Tisza-vidéki nagy árvíz és a védekezés
2. kép. A megtoldott szegedi állami vízmérce Az ország érdeklődése, gondja és ereje az árvízre irányult. Bennünket is megdöbbentettek a tragikus események, de azok éberségünket is fokozták! A Maros folyó vízgyűjtő területe is óriási csapadékot kapott. A Maros első árhulláma A Maros mente és az Alsó-Tisza vidéke a lényeget tekintve ekkor már veszélybe került. A felmérhető tényt azonban a szomszédos román vízügyi szervek csak május hó 16-án délután közölték. Azonnal elrendeltük a Maros folyó felső szakaszária (Makótól felfelé) a II. fokú árvízvédelmi készültséget, sőt már május hó 17-én délután (13 óra 06 perckor) ez a felső szakasz az alsóval együtt a III. fokba lépett. A Tisza alsó szakaszára pedig a II. fokozatot rendeltük el. Az Árvízvédelmi Területi Bizottságot még aznap 17 órára összehívtuk, s az első ülésen tájékoztattuk az eseményekről. Állandó kölcsönös tájékoztatás indult mind a román, mind a jugoszláv vízügyi szervek és közöttünk, amely a védekezés egész ideje alatt megvolt, és egymás helyzetén sokat segített. 3. kép. Így tört be a Maros Nagylak alatt a hullámtérbe Az előrejelzések alapján igen magas és gyors kifejlődésű árvízre következtettünk. Igazgatóságunk hidrológiai csoportja gyorsan feldolgozta az adatokat, s ennek alapján a Tisza folyón a szegedi vízmérce 10,00 m-ére rendeltük el a kivédendő árvíz szintje elleni felvonulást, e fölött még 50 cm biztonságot is előírtunk. Ez a szint a Tiszán mindenütt egyértelmű volt — a mindszenti, csongrádi vízmércéket is figyelembe véve. A Maroson azonban más ,.0" pont az érvényes, ezért ott a makói 6,50 m-es vízállásra kellett felkészülni ugyancsak 50 om-es biztonsággal. A Maros folyón még más szempontot is figyelembe kellett venni. A Makó feletti szakaszon az árhullám levonulásának hevességét, alatta pedig emellett a tartósságot is (3. kép). Az 1919. és 1932. évi árvizek voltak eddig a mértékadók, tehát nem az átlagos hidrológiai alaphelyzet eredményéként foghattuk fel azokat. A védekezés gyakorlata számára ezek a vízállások jelentették a mértékiadó magasságot és tartósságot. Most máir bírálhatjuk intézkedéseinket, mert túl vagyunk az eseményeken, s tény az, hogy a magasságpótlásokat a 10,00, illetve 10,50 m (a Maroson 6,50, illetve 7,00 m) biztonság mellett végeztük el. A Tisza mentéin 21 km, a Maros mentén pedig 20 km hosszúságban. Kevés volt, sok volt? Eléé volt! — mert Szegeden és könnyékén a 90 cm minimális biztonság mindenütt megvolt, a Maroson pedig 70 cm biztonság lett a minimum. Vihart, erős szelet nem kaptunk, ezért az így kialakított magassági biztonságunk nem okozott gondot. Az első árhullámok tetőzéséig a töltésben rejlő hibák jelentkeztek, s felderítésük az egész védekezés alatt rendszeres munkája volt egy tapasztalt mérnökökből álló csoportnak. A következő árhullámok tetőzéséig a töltések konszolidálódtak. s később a rendkívül hosszú tartósság időszakában csak néhány helyen okozott gondot maga az árvízvédelmi töltés állapota (pl. Körtvélyes, a szentesi szivattyútelep környéke). Aninál több gondunk volt az altalajjal, amely azokon a területeken, ahol hiányzik még a szorítógát és párhuzamos csatorna, különféle — a talaj természetéhez, .alkatához a legjobban igazodó — módon jelzett. Átázás, felpúposodás, elfolyás, buzgárképződés, fakadóvíz, azok a fő jelenségek, amelyek ellen hosszú km-eken védekezni kellett. A csapadékosság zavarta és hátráltatta a felvolniulást. mert a töltés korona elázott, s a rendkívül nagy forgalom miatt az egész töltéstest egyes helyeken rengésbe jött. A felvonulást ugyanakkor nagymértékben segítették a meglevő és a védekezés során gyors munkával épített köves utak. Ahol ilyen lehetőség nem volt, vagy egy helyre különösen nagy mennyiségű anyagot (kő, homok) kellett szállítani, ott és oda a vízi szállítás különféle formája — a ladik — és dereglyétől az 1000 tonnás uszályokig — sorra került. A Maros első árhulláma május hó 19-én érte el Nagylaknál a határt, és május hó 20-án a makói vízmércén 624 cm-es száraién tetőzött. Erre az időpontra a magasság hiányos részeken a nyúlgátak megépültek. A vízügyi igazgatóság ÁM osztagai mellett, a honvéd műszaki alakulat is munkába állt. A veszélyes helyzetnek megfelelő létszámú vízügyi dolgozó, karhatalmi erő és közerő vonult fel a védekezésre, valamint anyag, szállító jármű és különféle rakodó és munkagép. Makó veszedelme A marosi árvíz visszaduzzadt a Sámson—Apátfalvai csatornába, s annak felsőbb szakaszán áttörés fenyegette észak-keletről is Makó városát. A csanádpalotai út alatt ezért zártuk el a csatornát, s a felülről jövő vizeket — mintegy 4 m3/s vízhozamot — 11 szivattyú üzemibe állításával továbbítottuk a Marosba. Az Apátfalva és Magyarcsanád községeik mentén kialakult veszélyt vas szádfallal és ellennyomó medencékkel hárítottuk el. 46