Hidrológiai tájékoztató, 1971

Dr. Beretzk Péter: A szikesek átalakulásának hatása a madárvilágra

A változást elsősorban a vakszik fészkelői vették észre. A széki lile (1. kép) a következő évben mindössze néhány pár kísérletezett a költéssel a szárazon maradt magasabb földcsíkon, de a következő években már csak őszi vonulásban mutatkozott. Ez a kis madár a tengerpartokon kívül a hazai szikeseken költött. Ezen ősi szikesfészkelő hazánkban még néhány nyugodtabb szikesen elvétve költ néhány párban. A széki lilét egyidejűleg hirtelen követte a halevő kis csér (2. kép), mely hazánkban mint fészkelő csak néhány helyen volt ismert. Jellemző, hogy bő táplálék mellett is otthagyta az átalakuló tavat, mert a kopár területeket növényzet lepte el. Kopár szikpad hiányában egy év alatt eltűnt. Maximálisan 6—7 párja költött. A Fehértónak egyik legjellegzetesebb fészkelő madara volt a gulipán (3. kép). A kopár fészkelők közül még ez ragaszkodott leg3. kép. Gulipán fészkénél (A szerző felvétele) jobban az átalakuló területhez. A mély vízben nem talált fészkelő helyet, néhány éven át a feltöltés előtt álló tavakban készített fészket a kopár halastó fenekén, de a tavak feltöltése fészkét, tojásait elpusztította. Éveken belül fészkelési kísérletét abba hagyta, vonulásban is ritkán mutatkozik. Egyes tavaszokon korán tömegben mutatkozik, de alkalmas fészkelő hely hiányában szétszélednek Alföldünk nem védett szikesein, ahol költése a legeltetések miatt ismét semmivé lesz. A széki csér (4. kép) az egykori nagyobb szikeseinknek nagyszámú 4. kép. Kotló székicsér (A szerző felvétele) fészkelője volt, mely a Szegedi-Fehértó füves pusztáján fészkelő madár volt. Még költött az ezer holdas halgazdaság idején. Ma már csak a Hortobágy neki megfelelő kisebb területén költ. Azon pusztuló madarak közé tartozik, aminek kedvéért sok nyugati madarász keresi fel hazánkat. Utolsó Szeged-fehértavi költése 1947-ben volt. Szikeseinknek nevezetes madara a gólyatöcs (5. kép). 5. kép. Gólyatöcs tojásai előtt (A szerző felvétele) A szikeseknek mélyebb vizű ritkás széki sásosában költ, A szikeseken kívül ismeretlen. A nyugat madarászainak érdeklődésében áll. A Szegedi-fehértavon maximálisan 25 párja költött. Innen szétszóródva kisebb része a pusztaszeri Dongér tóra települt át, egy-egy pár a balástyai és kistelki szikesre rakta fészkét. A Pusztaszeri tó nagy szikes legelőterületével rezervátum lett az áttelepített széki madarak védelme érdekében. Szikesek madarainak tekintendők még a piroslábú cankó és a nagy goda. Nagyobb kiterjedésű füves-vizes réteinken még nagyobb számban találjuk fészkelve. Állandó vizű növényekkel sűrűn benőtt helyeket kerülik. A semjék vizeit, a szikeseket kedvelik a szerkők (népi nevén cerkók), melyek a vizek moszat-úszadék paplanjára építik fészkeiket. A magyar földnek egykor nagyszámú fészkelő kedvelt madara a bíbic a szikesek gazdasági okok folytán bekövetkezett átalakulása következtében nagymértékben megfogyatkozott. Az Országos Természetvédelmi Hivatal a szikesek pusztuló madarainak a védelmére védett területté minősítette a Pusztaszeri Dongér tavon kívül a Kardoskúti-fehértavat, a Velencei tó mellett elterülő Dinnyési szikest. A szikesek pusztulása legjobban érinti a parti madaraknak százezres átvonuló tömegét. Ezek között tavaszszal a hetekig itt időző kispólingok, ősszel az ugyancsak hosszan elidőző nagypólingok százezres tömegei mezőgazdaságunkra jelentenek nagy hasznot. E madarak nagyobb szikeseink belsejében éjszakáznak, a nappalokat a mezőgazdasági táblákon töltik, ahol görbült hoszszú kemény csőrükkel a férgeket kotorják ki a talajból. A madárvonulás folyamatának tanulmányozása a szikesek nélkül el sem képzelhető. A vonulások, különösen az őszi madármozgalom idején rövid jellemzés keretében még csak hézagosan sem sorolható fel a sok jellemző madárfaj. Csak példának hozom fel a ma már csak elvétve mutatkozó sarlós partfutót, mélynek nyaka, melle tavaszi nászruhájában rozsdavörös; oly tömegekben vonult át, hogy messziről nagy vörös foltokat terített be, a Szeged-fehértó környéki nép paprika-sneffnek nevezte el. Az eddig elmondottakból kitűnik, hogy a szikes tavak átalakulása a széki madarak eltűnésével jár. A „sok víz, sok vízi madár" laikus érvelés, melyet gyakran hallhatunk, a szikesek madaraira nem vonatkozik. Ismerve ezt a szomorú tapasztalatot, vizsgáljuk, hogy mit hozott az elűzött madarak helyébe az átalakulás. Valóban a vízimadarak számát gyarapította, sőt egyes gyérülő madárfajunk számbelileg szépen megerősödött. Vegyük sorra, az egyes átalakított szikeseket. A rizsföldek aránylag sekély vizénél és nem túlsűrű növényzeténél fogva igen alkalmasak gázló madaraink táplálék keresésére. Vörösgémek, bakcsók, kiskócsagok szorgalmasan látogatják. A kiskócsagok száma a felszabadulás óta többszörösére emelkedett. Hogy eredményesen is költhessenek, a papírnyárfa-telepítések során öreg hullámtéri fákat, erdőket kell meghagyni számuk 26