Hidrológiai tájékoztató, 1971

Dr. Dobos Irma: A mélységi vízkutatás hagyományainak ápolása

mert ezalatt mélyültek el azok a földtani és őslénytani ismeretei, amelyeknek gyakorlati alkalmazásával később szilárd alapra kerültek elképzelései és születtek meg nagyszerű eredményei. Már Selmecbányái hallgató korában látta, hogy mennyire fontos egy bánya vezetőjének a technikai ismeretek mellett egy adott bányaterület földtani felépítését és szerkezetét is tisztázni. Amikor az annavölgyi bányához került, első dolga volt a földtani és települési viszonyok alapos megismerése, mert tudta, hogy e nélkül nem lehet megvalósítani a biztonságos, jól szervezett bányaművelést. Itteni működése alatt kitűnő munkatársa lett Hantken Miksa paleontológusnak — aiki szintén a Dorogi medencében dolgozott — és közösen tisztázták az aninavölgyi eocén és óligocén kori barnaszéntelepek helyzetét és szervezték meg a kutatást. A kutatófúrások mélyítésénél ugyanolyan alapossággal járt el, mint a széntermelésnél. Hantken szerint: „a fúróporral — fájdalom — még most is nagyon gondtalanul és könnyelműen bánnak el bányászaink, csak egyedül Zsigmondy az, aki a fúrópor tüzetes megvizsgálását soha el nem mulasztja." Az annavölgyi bányától Zsigmondy 1859-ben megvált és 1860-ban Budapestre költözött azzal a szándékkal, hogy mint magánbányamérnöktől gyakran fognak szakértői véleményt kérni, és így üzem; korlátozás nélkül helyes irányba tudja terelni a hazai kutatást. Tervét azonban csak a „Bányatan, kiváló tekintettel a kőszénbányászatra" c. könyvének megjelenése (1864) után válthatta valóra. E művében részletesen tárgyalja a szénkutatással és bányaműveléssel kapcsolatos problémákat, de inagy teret szentel a fúrásnál használatos eszközökre, a fúrás kivitelezésére és a fúrásnál előadódó nehézségek leküzdésére. E kiváló és korszakalkotó munka tulajdonképpen a későbbi vízfeltáró munkáinál bizonyult nagyon hasznosnak. Könyvével neve egyszerre ismert lett nemcsak az országon belül, de azon túl is. A következő évben már megbízást kapott Harkányfürdő gondnokságától az ottani források kilépési helyében és vízminőségében beállt zavarok okának felderítésére és elhárítására. Munkáját a terület földtani felépítésének és szerkezetének tanulmányozásával kezdte el. Megállapította, hogy a vízszolgáltató kőzet mezozóos mészkő és, hogy ebből mélyfúrással nagy mennyiségű és nagy hőmérsékletű vizet lehet kitermelni. Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a felszínközeli hidegvíz beáramlásától a leendő kutat rétegkizárással meg lehet védeni. A fúrás előkészítéséhez alaposan megvizsgálta a Villányi hegység oldalán talált 8 forrást, azokat hőmérsékletkülönbségeik alapján csoportosította, majd tisztázta a forrásvíz keveredésének folyamatát. Végül a víztároló mészkőrétegek szerkezeti helyzetének megállapításával zárta le a fúrás telepítéséhez szükséges előtanulmányait. Alaposságára jellemző, hogy megfigyelései alapján kialakított elméleti elképzeléseit a nagyobb bizonyosság érdekében Szabó József egyetemi tanárral is megkonzultálta. Feltételezéseinek igazolására 1865-ben kísérletképpen kisátmérőjű fúrást mélyített, majd ennek alapján 1866-ban megkezdte és be is fejezte az ország első hévízkútj át. A harkányi kutat mind földtanilag, mind műszakilag mintaszerűen dokumentálta. Nem feledkezett el a kút adatainak tudományos értékeléséről sem. Többek között megállapította, hogy Harkányban több egymás fölötti víztároló között összefüggés van és az alsó rétegből a felsőbe nyomul a víz, így a mélyben vízmozgással kell számolni. Nem elégedett meg azonban csak azzal, hagy a kutat kivitelezte és átadta, hanem kb. másfél évvel később isimét felkereste Harkányt és méréseket végzett a kúton és a környező forrásokon, vizsgálta az összefüggést. Megfigyeléseiből azt a következtetést vonta le, hogy Harkány és környékének vizei azonos víztárolóból származnak, s így természetes, ha közöttük a kölcsönhatás kimutatható. (A hévízkutak üzemeltetésének módját, a kútparaméterek állaindó ellenőrzését csak 100 év múlva. 1970-ben írja elő kötelezően az OVH utasítás). Behatóan foglalkozott a hévizek keletkezésével, a fedett és fedetlen karszt, valamint a felszálló és leszálló karsztvíz fogalmával. Az itt szerzett tapasztalatait rávetítette Budapest és környékének földtani felépítésére és vízföldtani viszonyaira, felhasználva Peters, Szabó József, Hantken Miksa és Hofmaim Károly geológusok észleléseit és megállapításait. Arra a következtetésre jutott, hogy a Budai hegység felépítésében résztvevő kőzetek erős szerkezeti tagoltsága vízitárolás szempontjából rendkívül előnyös. Megállapította, hogy e területen a triász mészkő és dolomit, valamint a felsőeocén mészkő alkalmas víznyerésre, ezek közelebbi vizsgálatot igényelnek. Helyesen tételezi fel, hogy a Duna jobbpartján, található igen nagy vastagságú kisoelli agyag Pest alá húzódik és alatta kiterjedt víztárolóra lehet számítani. A budai forrásokat 4 csoportra osztja aszerint, hogy milyen földtani képződményből fakadnak. Megméri a források közötti távolságot, azok hozamát, s összesítve adja a 24 óra alatt a Dunába folyó forrásvíz mennyiségét. Részletesen 'kifejti véleményét a hévforrások szintváltozásairól és azok okaira is rámutat. A budai források hőmérsékletének változására a vízmozgás, a különböző víztároló karsztjáratok közötti összefüggések és az utánpótlás részletes elemezése útján igyekszik magyarázatot adni, s nagyvonalakban felvázolja a hideg és meleg karsztvizek határát. Meggyőződése, hogy mélyfúrással Budapest területén a forrásoknál nagyobb mennyiségű és hőmérsékletű víz nyerhető ki. Ilyen előtanulmányok után Zsigmondy javaslatot tett a Margit-szigeten létesítendő kútra, s kivitelezésére a megbízást meg is kapta. A fúrást 1866—67 között sikeresen be is fejezte, bár az elért eredménnyel — különösen a hőmérsékletet illetően — nem volt megelégedve. E munka további gazdag tapasztalatokat nyújtott számára. Fúrás közben azt észlelte, hogy mind a vas-, miind pedig a rézcsövek a hévíz hatására rövid időn belül tönkremennek, ezért korrózióvédelem céljából a rézcsövet a kút alsó szakaszán vörösfenyővel helyettesítette. Nem kerülte' el figyelmét a vízkőlerakódás sem; ennek anyaga véleménye szerint megegyezik a Gellérthegytől Pomázig nyomozható édesvízi mészkővel. A fúrólyuk hőmérsékletének változását sajátos módon a fúradékmiinrtákoin végzett mérésekkel igyekszik nyomon követni. E munka befejezése után sem marad el a tudományos értékelés. Megállapítja, hogy a fúrás helyén két víztároló réteg alakult ki, éspedig a kiscelli agyag felett és alatt, s a Kőbánya—Bia vonaltól D felé a kutak felszökő, de hideg vizet fognak szolgáltatni. Mindenkor és mindent összefüggéseiben vizsgál. Minden új kút valamilyen újabb megállapításhoz vezeti, így pl. a lipiki fürdő területén működő 4 forrás vizének növelése céljából 1869—70 között a 234,77 m mélységű hévízkút létesítése után azt a következtetést vonja le, hogy ott a források vize mindig 8—10 °R-kal (10—13 °C-kal) kisebb hőmérsékletű, mint a fúrt kutaké. Már említettük, hogy Zsigmondy-t elsősorban a nagy jelentőségű városligeti fúrása fémjelzi. Annak befejezésekor olyan és annyi tapasztalat birtokába jutott, hogy nem volt és nem is lehetett e téren versenytársa. Figyelmét nem kerüli el az artézi vizek elvezetési problémája sem. Véleménye szerint artézi kutat csak olyan helyen szabad létesíteni, ahol a közelben vízmedence, lecsapolási árok, vagy vízelvezető csatornák vannak. Ezért választotta a városligeti fúrásának helyéül a tó melletti területet, amelyre előzetesen a részletes számításokat (kiterjedés, párolgás stb.) is elvégezte. A létesítendő kút vizével pedig a tó feltöltését, több fürdő ellátását, sőt a park öntözését is meg kívánta oldani. 16