Hidrológiai tájékoztató, 1970 június

Pásztó Péter-Pintér Péter: A vízminőségvédelem időszerű kérdései, különös tekintettel a Körösök vidékének vízminőségvédelmére

A vízminőségvédelem időszerű kérdései, különös tekintettel a Körösök vidékének vízminőség védelmére PÁSZTÓ PÉTER—PINTÉR PÉTER A XX. század termelő és fogyasztó társadalmi tevékenysége egy új feladatkört hívott létre, a vízminőségvédelem feladatkörét. Ugyanez a termelő és fogyasztó tevékenység helyezi minden nap nagyobb és nagyobb súllyal előtérbe a vízvédelem fontosságát külföldön, belföldön egyaránt. Nyugat-Európában ez a probléma már odáig fejlődött, hogy a felszíni és felszín alatti vizek elszennyeződése katasztrofális helyzetet okozott. Nem egy nagy városban a hálózati ivóvíz élvezhetetlenné vált és a lakosságnak az ivóvizet az élelmiszerhálózat útján kell beszereznie. Magyarországon is egyre nagyobb jelentőségűvé válik a vízkészlet-gazdálkodás minőségi oldala. Tekintettel arra, hogy ez a kérdés az egészségügyi és kulturális szempontokon túlmenően elsősorban közgazdasági jellegű, viszonylagos lemaradásunkat tekintve gazdasági rendszerünkben a vizek minőségével való törődés fokozott súllyal kerül előtérbe. Továbbiakban tekintsük át a magyar vízvédelmi feladatkör fejlődését, valamint a fejlődés eredményeit és Magyarország mai vízminőségi helyzetét. Az 1950-es évek előtti időben a vízminőségvédelemmel egyetlen szerv, a Kultúrmérnöki Hivatal foglalkozott. Emellett az Országos Közegészségügyi Intézetnek és a Haltenyésztési Kutató Intézetnek volt még hasonló célú tevékenysége is. Természetesen ezek az intézmények csak az ágazati szemléletüket érvényesítették a vízminőségvédelem terén kifejtett munkájukban. Az egységes vízügyi szervezet létrehozásával kezdődött meg a hazai vízminőségvédelem alapjainak a lerakása. Ez részben az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) Vízellátási és Csatornázási szakágazata, részben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (VITUKI) kutató és szervező munkáján alapult. A területi vízminőségvédelmi munka a vízügyi igazgatóságok hatósági és engedélyezési csoportjánál, majd a vízellátási és csatornázási feladatkör létrehozásával kezdődött. 1956-ban alakultak a VITUKI szervezésében a vízügyi igazgatóságok első vízminőségvizsgáló laboratóriumai, melyek ma már a Vízminőségi Felügyeletek keretében a területi vízvédelem hatékony szervei. Az egyre fokozódó vízminőségvédelmi feladatok központi szervet hívtak létre. Az OVF Vízellátási és Csatornázási Főosztályától önálló szervként vált ki 1966-ban a Központi Vízminőségi Feügyelet, majd 1967-től kezdve — a nagyobb hatékonyság és a vízkészletekkel való gazdálkodás egységes szemléletének biztosítására — a Vízkészletgazdálkodási Központ szervezetében működik a Vízminőségi Felügyelet. A vízvédelem jogi szabályozása 1961-ben indult el, mikoris az OVF megalkotta a szennyvízbírság jogintézményét. Ezt azután sorban követték egyéb vízvédelmi előírások és 1969-ben már jóváhagyott a Minisztertanács egy új szennyvízbírság-rendeletet, mely teljesen új alapokra fekteti a káros vízszennyezés elkövetői ellen alkalmazott bírságolási eljárást. Hazai vízfolyásaink minőségi állapotának felmérését 1952 és 1955 között a VITUKI végezte el és ennek eredményeként elkészítette az ország felszíni vizeinek első vízminőségi térképét. Az akkori térkép tanúsága szerint nagyobb vízfolyásaink közül a Duna és a Tisza megfelelő tisztaságúak voltak, csak egészen rövid folyószakaszokon haladták meg az oxigénfogyasztás értékei a 10 mg/l-t. Ezzel szemben erősen szennyezettnek mutatkoztak a Sajó és mellékfolyói, valamint a Séd—Nádor-csatornarendszer. A Pécsi-víz, a Zagyva— Tarna vízgyűjtő vízfolyásai, valamint a Szárazér hasonlóképpen szennyezett állapotot mutattak. Ha ezt a képet összevetjük a mai vízminőségi helyzettel, a mai vízminőségi térképpel, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a klasszikus vízminőségi komponenseket tekintve, az ország vízminőségi képe lényegesen nem változott. A közel azonos vízminőségi kép, két egymással ellentétes tevékenység eredője. Ez a két ellentétes irányú tevékenység az iparosodás és a vízvédelem, illetve a városiasodás és a vízvédelem. Az egyre fejlődő vízvédelmi tevékenység következtében javult pl. a Pécsi-víz oxigénfogyasztása, a Duna olajszennyeződése és a Nádor csatorna, valamint a soroksári Duna-ág vízminősége. Ezzel szemben az új ipartelepek létesítése és a termelés bővítése következtében növekedett pl. a Sajó, a Zala és a budapesti Duna-szakasz szennyezettsége. Amíg az 50-es évek elején a legnagyobb problémát a vízminőségvédelem szempontjából a fenolszennyeződés jelentette, addig az új energiahordozókra való folyamatos áttérés következtében a fenolkérdés jelentősége hazánkban folyamatosan csökken. Üj minőségrontó tényezőként jelentkeznek azonban napjainkban — az ipar és a mezőgazdaság technikai fejlődésének következtében — különféle, a klasszikus módszerekkel ki nem mutatható mennyiségű, új szennyezések, melyek fiziológiai hatásuknál fogva új vízminőségi problémákat vetnek fel. A közelmúltban az élővizek minőségi állapotának elbírálásakor a legfontosabb szennyezési mutatóknak az oxigén-háztartás összetevőit tekintettük és mellette csak ritkán jellemeztük a vízfolyás minőségét egy-egy ipari eredetű szennyező anyaggal, mint pl. a fenol vagy a cián. Az évenként kiadott vízminőségi térképeket figyelmesen tanulmányozva világossá válik, hogy ezzel a szemlélettel szakítanunk kell (1). Legszembeötlőbb a változás, ha a különleges mutatók alapján történt osztályozás adatait nézzük és az azóta bekövetkezett javulás csak a fenolártalmak csökkenésének következményeként értékelhető. A Duna nagy vízmennyiségével és öntisztuló képességénél fogva az oxigénháztartást befolyásoló szerves szennyeződések emelkedését eddig még leküzdötte, vízminősége azonban bizonyos összetevőket illetően — melyek főleg a különleges mutatók csoportjába tartoznak — lényegesen romlott. Romlását az oxigénháztartást jelentősen nem befolyásoló anyagok, mint pl. a nitrát és foszfát nagymérvű emelkedése okozza, ami — mint már az előzőekben is taglaltuk — részben a mezőgazdaság kemizálásának következményeként a fokozott műtrágyahasználat, részben pedig a foszfát esetében a megnövekedett detergenshasználat eredménye. A nitráttartalom emelkedése a Dunán kívül időszakosan majdnem az ország valamennyi vízfolyásán, így a Tiszán, a Kaposon és a Körösökön is megjelenik. A nitrát és foszfát tartalom emelkedésére élővizeinkben azért kell felfigyelni, mert trágyázó hatásuknál fogva erősen serkentik az élővizek vegetációját, ami az algaszervezetek túltenyésztéséhez, vízvirágzáshoz vezet és ezáltal a felszíni vízből való ivóvízkivételeket ízrontó hatásánál fogva károsan befolyásolja. A különleges szennyezők közé kell sorolni azokat az ellenálló szerves vegyületeket is, amelyek biokémiai úton nehezen bonthatók és mivel a hagyományos víztisztító eljárásokkal alig távolíthatók el, orgonoleptikusan észlelhetők és egyéb károsító hatást fejtenek ki. 63