Hidrológiai tájékoztató, 1970 június

A XI. HIDROBIOLÓGUS NAPOK KERETÉBEN MEGRENDEZETT SZIKESVÍZI SZIMPÓZIUM ELŐADÁSAI - Szépfalusi József: A dél-alföldi szikes tavak kémiai vizsgálata (Rövid összefoglalás)

20 km 1. ábra. A vizsgált délalföldi szikes tavak területi elterjedése 1. Pusztai Fehér tó (= Kardoskúti tó); — 2. Kakasszéki tó; — 3. Kúnfehér tó; — 4. Őszeszéki tó; — 5. Büdösszék tó (= Dongér tó); — 6. Bogárzó tó; — 7. Szekercés tó; — 8. Ródliszék tó E szikes tavak vízminőségi szempontból különleges elbírálás alá eső belvíz- és talajvíz-tározók. Valamennyi szikes tó vízkémiai összetételét szinte egységesen jellemzi a magas oldott sótartalom, a magas pH, illetve lúgosság, az oldott szénsav hiánya stb. Bizonyos adatok alapján azonban élesen elhatárolódnak egymástól a Tisza folyó medrének vonalától nyugatra, illetve ettől keletre fekvő szikes tavak. Szépen követik a magyarországi szikes talajok két nagy csoportjának a Duna-Tisza közi meszes, szódás, és a Tiszától keletre elterülő mésztelen szikesek területi eloszlását. Ezek mintegy másfél millió kat. holdnyi területe — különösen a Tisza-Duna között — egyéb talajok között mozaikszerű eloszlásban fordul elő. A csapadék és párolgásviszonyok — az éghajlat — valamint a talajviszonyok megszabta éves ciklikusság valamennyi tó minden komponensére érvényes. Valamennyi tó vízére a nagy, sőt rendkívül nagy oldott sótartalom jellemző. A talaj mállási folyamatai során keletkezett oldható komponensek összegyűjtésével. oldásával keletkezett primér összetétel tavasszal, alacsony hőmérséklet, vagy bőségesebb csapadék hatására csak 1000—2000 mg/l oldott sótartalommal jellemezhető. (Kunfehér tó III. kis medencéje.) Majd ez a csapadék- és párolgásviszonyok függvényében 4000 mg/l érték fölé emelkedik (Kunfehértó I. nagymedencéje a strandnál). Szélsőséges párolgásviszonyok mellett, lefűződött medence szakaszban, nagy hőmérséklet vagy csapadékhiányos időszakban 7000 mg/l feletti, sőt kiszáradás közben minimálisra zsugorodó tótükör mellett 21 000 mg/l oldott sótartalmat is mértünk. (Előbbit Kunfehértó II. középső kis medencéjében 1963. október 28-án, utóbbit a Pusztai Fehér tón 1963. július 6-án.) Kunfehértó oldott sótartalmának adatsorán jól megfigyelhető az oldás során keletkezett primér összetétel, bepárlódás, kicsapódás következtében végbement változása. A tó ugyanis északnyugat-délkeleti irányban szélsőséges száraz időszakban 3 db egymástól a felszínen lefűződő medenceszakaszból áll. A kémiai vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy az északnyugati (III.) kis medencéből a délkeleti (I.) nagy medencén át a strand felé áramolva töményedik a tó vize. Mindez azzal a földtani és morfológiai ténnyel függ össze, hogy a gyakorlatilag vízzáró legfelső löszréteg — Miháltz és Mucsi szerint — a délkeleti legnagyobb (I.) medence felé lejt. A viszonylag elég pontatlanul reprodukálható lebegőanyag-tartalomban — általában — a Pusztai Fehér tó gazdagabb. Az átlátszóság adatok viszont a Pusztai Fehér tó kolloidokban való gazdagságát tükrözik. A Tiszától keletre fekvő területek degragált mésztelen szikes talajai „A" szintjéből a csapadékvíz által kioldott kolloidok mennyisége miatt olykor a vízminták szűrése atmoszférikus viszonyok mellett alig lehetséges. A Tiszától nyugatra viszont általában nagy átlátszóság-értékek jellemzőek. E vizek szervetlen kolloidokat nem tartalmaznak. Míg a tiszántúli szikes tavak vize a kolloidoktól teljesen opalizál, a Duna-Tisza közi tavak vize sötét, sárgás barna a magas pH mellett oldott nagy mennyiségű humuszanyag hatására. (Előbbiekben a sötét színt elfedik az ásványi kolloidok.) Valamennyi tavat egységesen jellemez a magas pH érték és lúgosság. Az oldott sótartalomhoz hasonlóan valamennyinek pH-értéke a csapadék és párolgásviszonyok befolyása alatt időben változó. Míg Kunfehértó primér vizében (III. kis medencében) általában 7,8— 9,0 között változó, az I. nagy medencében 9 alatti csak kivételesen fordul elő, sőt gyakori a 10 felett mért pH érték is. A két tótípus között ennek érdekében is jellemző különbség regisztrálható. A Tisza-Duna közén magasabb pH értékek mérhetők. A meszes-szódás szikeseken keletkezett vizek lúgossága nagyobb, mint a mésztelen szikeseken. Előbbiek már primér állapotban is 20 W° feletti, míg az utóbbiak — szélsőségesen betöményedett állapotuktól eltekintve — ennél kisebb lúgosság értékekkel jellemezhetők. Éppen a magas lúgosságértékek következtében a vizek síkos tapintásúak, erősen szóda ízűek, és másodlagos szennyező forrásoktól távol is, nagy (primér) szerves anyagtartalommal rendelkeznek, amit magas káliumpermanganát fogyasztásuk jelez. A humuszanyagokat kevésbé megkötő laza talajú Tisza-Duna közén a viszonylag is magasabb pH-val rendelkező, erősebben lúgos vizek, szerves anyagban gazdagabbak. A Tiszától keletre, kötöttebb talajokkal érintkező, viszonylag alacsonyabb pH-jú vizek ugyanakkor szervesanyagban valamivel szegényebbek. Előbbiekben nem ritka a 100 mg 0

2/l feletti, utóbbiakban inkább a 80 mg 0

2/l körüli káliumpermanganát fogyasztással jellemzett szervesanyagtartalom. E nagy oxigénfogyasztással meglepő és jellemző kis 5 napos biokémiai oxigénigény párosul. A BOI

5 alap ján a víz olykor csaknem abiotikusnak tűnik (1—2 mg/l közelében változó, vagy 1 mg/l alatti értékekkel). Természetesen erről szó sincs. Hiszen a nagy oxigéntelítettségi százalék, a tavaszi oxigéntúlprodukció önmagáért beszél. Bizonyos az is, hogy a tavakban uralkodó fényviszonyok és a hőmérséklet függvényében az oxigéntúlprodukció gyakoribb, és értékei is nagyobbak Kunfehértón, mint a tiszántúli, ásványi kolloidokban gazdagabb, zavaros vizekben. Az említett kis BOI

3 pedig az oxigénproduktív mikroszervezetek túlnyomó jelenlétére enged következtetni. A magas pH mellett anaerob viszonyok nem