Hidrológiai tájékoztató, 1970 június

Károly Zoltán: A Velencei tó vízgazdálkodási kérdései

A strandokat, kikötőket, partfalakat ugyanis csak akkor lehet kihasználni, ha sem a tavaszi olvadás nem okoz káros vízszínemelkedést, sem a nyári száraz időszakban nem apad le a víz olyan mértékben, hogy pl. a fürdés iszaptaposásra korlátozódjék. A tározókkal kapcsolatban felmerült a többirányú hasznosítás igénye. Itt meg kell jegyezni, hogy a különböző érdekeket alá kell vetni az elsőrendű célnak, amiért a tározók létesülnek, vagyis a Velencei tó vízszínszabályozásának. A tározóterek halasítását pl. feltétlenül meg kell oldani, a tározott víz biológiai állapotának fenntartása érdekében, a növénynzet káros szaporodásának megakadályozására. Ezen túlmenően a mezőgazdaság önzözési igénnyel is fellép vagy fel fog lépni. Egyelőre az az álláspont, hogy öntözővíz kivétel a tározókból nem engedhető meg az elsőrendű érdek sérelme nélkül. Vizsgáljuk azonban meg közelebbről ezt a kérdést. Ha a két tározóból például 1,2 millió m

3 víz kivételét engednénk, akkor évi 120 mm-es öntözési normával számolva, 1000 ha nagyságú terület öntözése válna lehetővé. 3. kép. A Dinnyés Kajtori csatorna zsilipének halrácsa (Foto: Párniczky József) A pillanatnyi állapotot tekintve a műtárgy és a csatorna vízemésztése nem látszik elegendőnek, mert tavaszi nagyvizek idején a zsilip teljes nyitása esetén is maximálisan 20 cm-es napi vízemelkedéssel lehet számolni. Ha azonban számításba vesszük, hogy az árvizeket az előbb tárgyalt módon tározással fel lehet fogni, akkor a levezető csatorna bővítése nem indokolt. Az eddig elmondott munkák elvégzésével eljutunk odáig, hogy a Velencei tó vízszínét kis ingadozással állandó szinten tudjuk tartani. A tó kis vízmélysége és a vízkészlet cserélhetőségének hiánya miatt igen sok vízinövény zavarja a hasznosítást. így a Velence község előtti öblözetben rendkívüli módon elszaporodott a hínár, súlyom stb., ami a átagatott partszakasz fürdési lehetőségeit erősen lecs ikkenti. Ezen túlmenően a vízbehulló és ott rothadájnak induló növényi részek szennyezik a tavat, oxigénfogyasztását növelik, ami a halállomány szempontjából rendkívül kedvezőtlen, mert a növényevő halak számának csökkenése a rothadó növényi szervezetek további s aporodásához vezet. Az amurok nagymértékű elszaporodása is kedvezőtlen, mert a halak szerves ürüléke, nagyszámú hal esetén, szintén a rothadó anyagot szaporítja a tófenéken. A nyílt víz kémiai összetétele délnyugat felől északkelet felé lényegesen változik, ami a friss víz utánpótlás következménye. Érdemes megemlíteni még azt is, hogy az 1963—64-ben végzett vízvizsgálatok közegészségügyi értékelése során kitűnt, hogy a Csontréti patak torkolatának környéke a tóhoz képest kiugróan szenynyezettebb, ami részben az itteni lassúbb áramlásnak, részben a patak szennyezettségének következménye. Az előbbiek kiküszöbölése, illetve csökkentése érdekében meg kell oldani a tó vízcseréjét. A vízcserélés Ez a vízmennyiség a Velencei tóban 5 cm-es vízcsökkenést okoz. Ez a víz viszont a tó növényzetének csökkentésével, illetve ezáltal a transpirációs vízmennyiség csökkenésével pótolható, kiegyenlíthető, bár a tó transpirációs vízvesztesége nem ismert. Megfontolás tárgyává lehetne tenni tehát, később meghatározható feltételek és az adott időjárás függvényében megengedhető lenne-e a tározókból való öntözővíz kivétel. A Velencei tó vízszínszabályozásával kapcsolatos másik jelentős kérdés a felső vagy aktív szabályozás mellett a passzív szabályozás. A Velencei tó lecsapolója a Dinnyés-Kajtori csatorna. A csatorna az évek során feliszapolódott, erős nádasodás indult meg, és nem volt képes feladatát ellátni. 1962-ben megkezdődött a csatorna teljes felújítása. Ennek során a csatorna vízszállítása 6 m

3 s-ra bővült. A kivitelezési munkák nagyrészt befejeződtek, csupán egyes műtárgyak, hidak átalakítása, illetve bontása van hátra. Ugyanúgy megtörtént a tó vízszínét szabályozó zsilip átépítése is. 4. kép. A Dinnyés Kajtori zsilip az alviz felől (Foto: Párniczky József) lehetőségeit korábban a VIZITERV megvizsgálta és egy terelőgátas megoldást javasolt. A terelőgátas megoldás esetleg kedvezőtlen helyzetet teremtene a természetvédelmi területen, ezért más megoldás után kell nézni. A tavon a meglevő és kialakítandó nádmentes sávokat fel kell használni arra, hogy szeles időben áramlást lehessen előidézni a tavon, ami a szélhatással együtt a tó vizét fenékig felkavarja és a vízcserét biztosítja, azonkívül 'oxigénbevételt is eredményez. Ezeknek a szélutaknak az irányát és méreteit csak modellkísérlettel lehet meghatározni. Ezt a munkát a VITUKI elkezdte, a kísérletekről várhatóan az 1970 év végéig összefoglaló jelentés készül. A kísérletekkel párhuzamosan meg kellene vizsgálni, hogy a Csontréti patak környékének koncentrált szennyeződése jelenleg is fennáll-e, ha igen, mi okozza és hogyan lehetne megszüntetni? A Velencei tó vízgazdálkodási programjában jelentős helyet foglal el a partrendezés. Az 1961—68-as években Agárd és Gárdony között mintegy 3 km hosszúságban rendezték a partot, partfalak, kikötők épültek. Feladat még rengeteg van. A déli parton a jelenlegi folytatásában a Velencei kanyarig kb 6 km hosszúságban kell partfalat építeni. A Velencei kanyartól a Csontréti patakig autós strand kialakítását tervezik, majd a teljes északi part rendezése szükséges a Szúnyog szigetig. Az északi part előtt lehet és célszeri megépíteni nagy versenyek rendezésére alkalmas kajak-kenu és evezős versenypályát. A pálya hossza 2200 m, szélessége kb 200 m, mélysége 3 m lenne. Ezeknek a megoldása, illetve megvalósítása kb. 160 millió Forintot igényel és az V. ötéves terv végéig várhatóan megtörténik.