Hidrológiai tájékoztató, 1970 június
Vajnai Imre: Székesfehérvár város vízrendezésének múlja és jelene
A város történetéről gyűjtött adatok szerint a magyarság megjelenése előtt egészen jelentéktelen mértékű település lehetett e területen. A rómaiak katonai és polgári provinciális központja is Székesfehérvártól aránylag távol, a Sárvíz mentén délebbre elterülő táci „Gorsium"-ban alakult ki. Géza fejedelem telepedett meg a jelenlegi város központjának megfelelő kiemelkedő térségen, s a mocsárral körülvett, jól védhető települést az árpádházi királyokra, koronázó székvárosul hagyta. Ebben az időben a Sárrét mocsaras, ingoványos, vízborításos területe kiterjedt Székesfehérvár város területének északi határa fölé. A Gaja pataknak nem volt önálló medre, a Bakonyból érkező vize elterült a völgy széles árterében s beleolvadt a Sárrét mocsárvilágába. A vízrendezés hosszú évszázadokon keresztül abból állott, hogy a kialakuló városrészek között húzódó árkokat a védelem céljainak megfelelően átgázolhatatlan állapotban igyekeztek tartani. A városrészeket egyre jobban kiépülő falakkal vették körül, különösen kitűnő védelmet nyújtó nádas, mocsaras környezet. A török kiűzése után a város várjellege egyre halványodott, a várárkok vizét mind jobban lecsapolták, a várfalakat bontani kezdték, a terjeszkedés szabad utat nyert. Ebben az időszakban megjelenik-a mai értelemben vett vízrendezés gondolata. A terjeszkedő lakosságnak mezőgazdasági bázisra volt szüksége, több termőföldet, jó legelőket kívánt szerezni s e célra a Sárrét lecsapolása látszott alkalmasnak. A nádas, ingoványos területek felszámolása a bécsi udvarnál is kedvező visszhangra talált, mert a rebellisnek nevezett magyar szabadságharcosoknak és szegénylegényeknek kiváló búvóhelyeit szerették volna ezáltal megszüntetni. Mindezek ellenére a megvalósítás vontatottan indult. A XVIII. század kérelmezések és tervezgetések jegyében telt el, megvalósítást csak a XIX. század hozott. Beszédes József, a kiváló magyar vízimérnök tervei alapján szerény, akkoriban hatalmasnak tűnő méretekkel elkészült a NádorMalom-csatorna és a Nádorcsatorna. Ez tette lehetővé Székesfehérvár környezetének jelentősebb lecsapolását. Vízi munka volt ebben az időben a vízi malmok a központi városrész — a Belváros — várfalaknák megfelelő erősségű védőgyűrűt kapott az idők folyamán. A falak előtt húzódott a „várárok". A mozgatható vagy könnyen bontható hidakkal ellátott keskeny úton kívül, csak a védők, a megbízható helyiek által ismert keskeny, könnyen védhető gázlók vezettek ittott a mocsáron át. Ezek a gázlók egyben arra is szolgáltak, hogy a várárokba megfelelő mély vizet duzzasszanak. Szájhagyomány szerint a természeti szépségéről közismert, „Vaskapu" elnevezésű Gaja völgyszűkületben Fehérvárcsurgó község nyugati peremén a törökök építettek völgyzáró gátat, ezáltal lefogták és tartalékolták a Gaja patak tavaszi nagy vizeit, s ha a hadiszükség megkívánta a száraz nyárban innen pótolták a mocsár és a várárkok elpárolgó vizét. Még ma is megtalálható a mesterségesen épített földes-kőgát maradványa melyet a régészeti kutatás római eredetűnek minősít Városunk 145 éves török megszállása idején számos hadmérnöki kép készült (1. kép), amelyen jól kirajzolódik a városrészeket körülölelő árokrendszer és s üzemeltetése is. A rendezetlen vízfolyások elborított árterének szélén vezetett malomcsatornák és vízlépcsők építésével vízi malmok sorát létesítették, s ezek őrlésétől kezdve, — mint kis vízierőművek, — kovácsműhelyek nagykalapácsát emelve, fatelepek fűrészgépét mozgatva, számos iparág energiaforrását jelentették. A Székesfehérváron átvonuló, még ma is Malomcsatornának és Jancsár-csatornának nevezett, de már csak kevesek által ismert vízfolyások a Gaja patakból, illetve annak idején árteréből kiágazott mesterséges létesítmények, amelyek vizükkel a város malmait hajtották. A XIX. század utolsó évtizedeiben mind jobban sűrűsödnek a vízrendezési munkák. Lehetővé tette ezt az a körülmény is, hogy itt működött a Sárvízi Társulat, az 1879-ben létesült Kultúrmérnöki intézmény in-: gyenes szaktanáccsal szolgált, s az 1885. évi XXIII. t. c., a vízjogi törvény megjelenése, a vízi munkák közigazgatási alapját és formáit megalkotta. Irat- és tervanyag nagyon töredékesen maradt ebből a XIX. századbeli időből, már valamivel több az I. világháború előtti és alatti időből. A „Nagyúti dűlő" lecsapolási munkálatairól lehet l'Áritm r Pmi*r*r / étr t- Ü '! A* VuvtyftM 9 Mttjar : ./ Sttwi/i/j* SZEKESFEHÉjRVAR 1601 í v i Septb 2C> m-dön a tü ók tof v. *s jrav*>% »t nii , M r**tftatf*Á S Jfcy»*t X rttt/He/itt TJb*4&*4*t$ 1. kép. A várárkok többszörös gyűrűjével körülölelt város. (Foto: Párniczky József) 89
