Hidrológiai tájékoztató, 1969 június

A FERTŐ TÓ KUTATÓ TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG TANULMÁNYAI - Dr. Csapody István: A Fertő-melléki dombsor vegetációja

Összefoglalás 1. Az 1966. november 10-i vizsgálatok alapján a Fertő tó nyílt vizében az egymástól távol eső mintavételi helyek vízminősége között sem volt jelentős eltérés. 2. A nádas parcellákat borító víz minőségében a szignifikancia vizsgálattal határozott zonációt mutattunk ki nyugatról keletre haladva. A legnyugatibb és a legkeletibb parcellák között a legnagyobb az eltérés. A Sarródi (keleti) rész nádjának minősége is szignifikánsan eltér a legnyugatibb és a középső zónában levő nád minőségétől. 3. Az ionok összege és az egyes ionok közötti, továbbá az egyes ionok közötti összefüggés-vizsgálattal kimutattuk, hogy a SO/,-ion és az ionok összege között, a SO/

( mval% és a SO^mval :HC0

3mval hányados között a legszorosabb az összefüggés (0,98). Ennek alapja munkahipotézisünk szerint a kénhidrogén-képződés intenzitásával és a képződött kénhidrogén eloxidálásával keletkező szulfát-ion mennyiségi növekedése, illetőleg a hidrogénkarbonát-ion csökkenése. Ezzel együttjáró nátrium-ion növekedés már az összionkoncentráció növekedését eredményezi, ugyanakkor a kalciumion csökkenését vonja maga után. 4. A vizsgálatok kiterjesztésével pontosan körülhatárolhatók lesznek a nádasok fejlődésére jellemző kedvező és kedvezőtlen vízáramlási, talajtani és biológiai adottságok. A Fertő melléki dombsor vegetációja DR. CSAPODY ISTVÁN Tanulmányi Erdőgazdaság, Sopron A Fertő tó magyar részének nyugati oldalán Fertőrákostól Sopron, illetve Balf felé alacsony, 200—250 m tszf.-i magasságú dombsor húzódik, amelyet legújabban a földrajzi irodalom — nem a legszerencsésebben — balfi tönknek (7), a növényföldrajzi irodalom lajtai flórajárásnak illetve Laitaicum-nak (6), az erdészeti szakirodalom pedig a soproni dombvidék tájrészleteként „Sopron—Fertőrákosi mészdombok"-nak nevez (4). Utóbbi észak felé, már osztrák területen Fertőmeggyesen (Mörbisch) keresztül lényegében Rusztig (Rust) terjed s ezért a ruszt—fertőrákosi dombsor részének tekinthető s a Szárhalmi-erdőn kívül magában foglalja a Kelénpatak (Klingenbach) felé elnyúló, a Szárhalmi erdőével közös alapkőzetű és vegetációs viszonyoktól rendelkező Dudlesz erdőt is. A szóbanforgó terület, mint arra már rámutattam (2, 3), a Fertő tó környezetének természetes és szerves része s azzal a legszorosabb kölcsönhatásban van. Elegendő, ha erre vonatkozóan a földrajzi fekvésre, a földtani múltra és arra az érdekes összefüggésre utalunk, amely a Fertő tó víztükre és a fertőmelléki dombsor szőlőkultúrája között áll fenn. Ismeretes ugyanis, hogy a híres ruszt— soproni borvidék a Fertő tó nagy vízfelületének visszaverődése folytán olyan jelentős többlet diffúz sugárzásban részesül, hogy az kompenzálja a rövidebb sugárzástartamot és a bor minőségét lényegesen emeli (2, 3.). Bár a szóbanforgó terület mind florisztikai, mind növényföldrajzi szempontból, elsősorban Gombocz Endre (1906), Kárpáti Zoltán (1932—1965) és Csapody István kutatásai révén alaposan feltárt, természetes vegetációjáról Soó Rezső régi (8) és e sorok írójának egy vázlatos összefoglalásán (2,3) kívül semmi közlemény nem látott napvilágot. Jelen rövid tanulmány ezt — a Fertő tó tágabb értelemben vett környékének ismeretét akadályozó — mulasztást kívánja pótolni addig is, amíg a folyamatban lévő vegetációtérképezés eredményei részletesebb alakban is napvilágot látnak. 1. Földtani viszonyok A dombsor (elsősorban a Szárhalmi erdő) vegetációs viszonyait a terület földtani, talaj- és éghajlati viszonyai döntő mértékben határozzák meg. Földtanilag uralkodó képződménye a tortonai tenger üledékeként lerakódott lajtamészikő és lajtahomok, amelynek a legszebb megjelenési formája a fertőrákosi kőfejtő (illetve Burgenlandban a szentmargitbányai fejtés). A lajtamészkőhöz szarmatakorú homokkő és konglomerátum járul; a szarmata rétegekhez különböző összetételű, szürkésfehér, homokos, kisebb mértékben kavicsos pannóniai rétegek is kapcsolódnak. Ezeken a földtani képződményeken mészkedvelő, szárazságtűrő (xerotherm), szubmediterrán-po-ntusi-kontinentális flóraelemek és együtteseik élnék, öskőzet csak kibúvások formájában, néhány helyen (pl. szárhalmi nyiladék, Zsíros-hegy, Kőhegy) és a Szárhalmi erdő délkeletre fekvő negyedében fordul elő — rajta a Soproni-hegyvidékről ismert acidofil fajokkal. 2. Talajviszonyok Talajviszonyok tékintetében a terület általános jellegét a lajtamészen kialakult rendzina-talajok, a löszön vagy löszszerű márgán kialakult barnaföldek és a szarmata üledéken (homok) kis mértékben jelentkező rozsdabarna erdőtalajok adják meg. A fekete, „A"szintjében teljesen szerves anyagokból álló mull-, ill. mullszerű rendzina tipikus növénytársulása a cseresmolyhostölgyes, kivételesen a gyertyános-kocsánytalan tölgyes (1. alább). A némi vályogosodást mutató barna rendzinák erdei a gyertyános-kocsánytalan tölgyesek és cseresek (1. alább). A barnaföldek jó vagy közepes teljesítőképességű gyertyános-kocsánytalan tölgyeseknek és akác kultúrállományoknak adnak helyet. A rozsdabarna erdőtalajok ritkák; rajtuk közepes és jó minőségű cseres-kocsánytalantölgyesek állnak. Szélsőséges termőhelyeken a fekete rendzinákat karbonátos földes váztalajok váltják fel, rajtuk vagy mesterségesen telepített feketefenyő- és erdeifenyő-foltokkal, vagy a keleti sztyepprétek nyugatra tolt előőrseivel. 3. Éghajlati viszonyok A hidrológiailag vízben rendkívül szegény, sülevényességre hajló, sekély termőrétegű talajokon a vege72