Hidrológiai tájékoztató, 1969 június

Dr. Vitális György: Dr. Papp Ferenc

Dr. Papp Ferenc 1901—1969 Dr. Papp Ferenc műegyetemi tanár, a műszaki tudományok kandidátusa, a Budapesti Műszaki Egyetem Ásvány- és Földtani Tanszékének professzora, a Magyar Tudományos Akadémia Vízgazdálkodási Tudományos Bizottságának és a Hidrológiai és Hidraulikai Albizottságának tagja, az Országos Ásványvagyon Bizottság Építőipari Nyersanyagkészlet Szakbizottságának tagja, a Magyarhoni Földtani Társulat Mérnökgeológia—Építésföldtani Szakosztályának elnöke, a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagja, a Hidrológiai Közlöny Szerkesztőbizottságának elnöke, a Hidrológiai Tájékoztató megjelentetésének kezdeményezője és Szerkesztőbizottságának elnöke, a Mélyépítéstudományi Szemle Szerkesztőbizottságának tagja, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat társelnöke és tiszteleti tagja 1969. január 8-án eltávozott körünkből. Dr. Papp Ferenc 1901. július 31-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a budapesti VII. ker. Barcsay utcai állami főgimnáziumban végezte, ahol 1919-ben érettségizett. Ezt követően a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karán 1924-ben természetrajz-földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet, 1925-ben pedig — az ásványtan-kőzettan főtárgyból — bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Szakmai működését a Budapesti M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ásványés Földtani Tanszékén 1924-ben mint tanársegéd kezdte, majd végighaladva az egyetemi ranglistán 1928-ban adjunktus, 1937-ben magántanár, 1941-ben intézeti tanár, 1943-ban címzetes rendkívüli tanár, 1949-ben docens, 1953-ban egyetemi tanár és 1960-tól mint tanszékvezető egyetemi tanár folytatta. A tanulmányi szünetekben a Börzsöny, majd a Mátra és a Bükk vulkáni, illetve mélységi kőzeteit, valamint a Dunántúli Középhegység dolomitterületeit tanulmányozta. Az itt szerzett megfigyeléseiről ásvány-kőzettani és vízföldtani témájú dolgozatai jelentek meg hazai és külföldi szaklapokban. Kiemelkedő a budapesti langyos és meleg gyógyforrásokról írt, a Hidrológiai Közlöny 1937, illetve 1940. évi kötetében német, illetve magyar nyelven nyomtatásban is megjelent, akadémiai pályadíjat nyert, valamint a Fővárosi Vízművek a főváros vízellátása érdekében kiírt pályázatán I. díjat nyert munkája. A közel 120 nyomtatásban megjelent tanulmánya, cikke, jegyzete, tanés kézikönyve közül itt csak a mérnöki kézikönyvekben, továbbá a „Kőzethatározó", a „Műszaki földtan", a „Geológiai kirándulások Budapest környékén" és a „Geológia" c. tan-, illetve szakkönyvek általa írt geológiai és hidrogeológiai fejezeteire hívhatjuk fel a figyelmet. A „Magyarország ásvány- és gyógyvizei" c. munkában „Az ásvány- és gyógyvizek hidrogeológiai és fürdőtani leírása" c., több mint 300 oldal terjedelmű részt állította ösze. Kandidátusi értekezésében is „Magyarország ásványvizei"-t tárgyalta. Szakirodalmi tevékenysége mellett főleg kőbányatelepítésekkel, alapozásokkal és vízbeszerzési feladatokkal kapcsolatos széles körű szakértői munkát is folytatott. Fiatal éveiben Ausztriába, Svájcba, Olaszországba és Németországba utazott egyéni tanulmányútra, 1930-ban pedig állami ösztöndíjjal fél éven át Párizsban a Museum d'Histoire Naturale ásványtani múzeumának laboratóriumában dolgozott. A II. világháborút követő években Csehszlovákia, Egyiptom, Szudán, Lengyelország, Szovjetunió és Kelet-Németország területén járt tanulmányi célból. Elévülhetetlen érdeme az 1940-es évek elején a Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottság felkérésére a Rheuma és Fürdőkutató Intézet Forráskutató Osztályának az Ásvány- és Földtani Tanszéken való megszervezése, továbbá az 1957-ben életrehívott Jósvafői Karszt- és Barlangkutató Állomás megszervezése és irányítása. Közreműködésével 1961-ben ismét megnyitják a nagyközönség számára a budai Várhegyi barlangot, melynek „üzemeltetési" kérdéseiben a 5