Hidrológiai tájékoztató, 1969 június

Mátrai István: A Kiskörei Vízlépcső szerepe a Tiszavölgy vízgazdálkodásában

gés vizsgálatot végeztek. Ilymódon elképzelhető, hogy a kúton át a járatokba betöltött sósoldat gátolta a jó kommunikáció kialakítását. Más területeken, analóg viszonyok között, ugyanis előfordul, hogy a leszivárgó víz a vízszint feletti járatokat kitöltő levegővel egy víz-levegő elegyet alkot és ilymódon „lebegő vizek" keletkeznek. Ezek hosszabbrövidebb idő alatt leszivárognak ugyan az áramló vízmAt 2. ábra A nagykőmázsai karsztvízszín-észlelő kútban észlelt karsztvízszint-változás (1968. február 26—1968. november 28). réseink nem a tényleges, hanem ezt a „lebegő vízszintérbe, de mindaddig míg ez be nem következik, a métet" jelzik. Hasonló jelenségre utalnak az utóbbi időben végzett modellkísérleteink is. A fentiek alapján az 1967 márciusában mért adatokat nem vesszük figyelembe. A 2. ábrán a karsztvízszint alakulását láthatjuk az 1968. évben. Feltűnő, hogy a vízszint mindössze néhány méterrel van feljebb, mint a miskolctapolcai hideg és meleg források fakadási szintje (122 m A. f.). Ezek a mérési eredmények azt látszanak alátámasztani, hogy a Bükkben a források fakadási szintje felett tárolt vízkészlet minimális. Tény, hogy egy kút közel egyéves adatsorából nem lehet mélyreható következtetéséket levonni az egész Bükkre vonatkozóan. Ezek az adatok azonban rámutatnak arra, hogy melyek azok a tényezők, amelyeket a Bükk hegység karszthidrológiájának megismerése és a hasznosítható vízkészletek felmérése érdekében a továbbiakban vizsgálnunk kell, mivel többek között ismeretlenek a vízszín alakulása és a csapadék, a források vízhozama és a vízszín közötti kapcsolatok. Ezért célszerű idővel a Bükk hegységben is tovább fejleszteni az észlelő hálózatot, melyet ki kell terjeszteni a meteorológiai adatokra is. A Kiskörei Vízlépcső szerepe a Tiszavölgy vízgazdálkodásában MÁTRAI ISTVÁN OVF Dunai és Tiszai Vízi Nagylétesítményeket Beruházó Vállalat A Kiskörei Vízlépcső szerepének bemutatásához célszerű röviden összefoglalni a Tiszavölgy jelenlegi és távlati vízgazdálkodási helyzetét, különösen a mezőgazdasági fejlesztés szempontjából. A Tisza és mellékfolyói vízgyűjtőjének Magyarország területére eső 47 000 km- kiterjedésű területe majdnem fele az ország területének. Ezen a területen, elsősorban a Kiskörei Vízlépcső hatásterületén terül el az ország csapadékban legszegényebb és napsütésben leggazdagabb tája. A Tisza-völgy nagy része — eltekintve az északi iparvidéktől — túlnyomóan mezőgazdasági jellegű. A mezőgazdasági jelleg a jövőben is uralkodó lesz annak ellenére, hogy újabb ipari központok fognak kialakulni. így a vízzel szemben támasztott igények, elsősorban a vizet túlnyomó részt elfogyasztó öntözések növekedésével, egyre fokozódnak. A terület népgazdasági jelentőségét és kapcsolatait elsősorban a fenti tényezők szabják meg. A Tisza-völgyben kereken 1,8 mió ha hajdani folyóártér van. A területen egyre növekvő jelentőségű mezőgazdasági és ipari berendezkedés mind magasabb fokú árvízvédelmi biztonságot kíván meg. Hasonlóképpen egyre növekszik a területnek a káros felszíni vizektől való védelmének fontossága. Az egyenlőtlen elosztású és gyakran nem elegendő csapadék pótlására elengedhetetlen az öntözés. Az ország legszárazabb része a Tiszafüred, Gyoma, Csongrád, Jászberény által határolt terület. Ezen a vidéken a nyári, mezőgazdasági termelésre mértékadó időszak csapadéka átlagban 300 mm körüli. Aszályos időben ennél jóval kevesebb eső hullik, így pl. 1962ben és 1968-ban a terület nagy részén csak 150 mm állt rendelkezésre. Ilyen mennyiségű csapadék pedig megfelelő mezőgazdasági termelésre nem elegendő. A Kárpát-medence rendkívül változékony, szeszélyes csapadékviszonyaira jellemző, hogy az esős és száraz jellegű évek periodikusain úgy váltják egymást, hogy 10 évből 3—4 év kifejezetten aszályos, 2—3 év esős, a többi pedig átlagos csapadékú. A rendszeresen visszatérő nyári csapadékhiány szükségessé teszi az Alföld öntözését. Jelenleg már kereken 300 000 ha Tisza-völgyi területet rendeztek be öntözésre. 1985-ig pedig várhatóan 500 000 ha körül lesz a tiszavölgyi öntözött terület. A vízkivételek már 1960-ban jelentősen megközelítették a maximális vízkivételi lehetőségek kritikus határát. A Tisza-völgyi vízigény már 1962-ben 110 m

3/s volt az 5,8 m

3/s halastó vízutánpótlási igénnyel együtt. Ebben az időben a Tisza legkisebb vízhozama Polgárnál 130 m

3/s volt. Figyelembe véve a Keleti Főcsatornán feljebb kivett 35 m

3/-t, az összes rendelkezésre álló vízkészlet a Maros torok feletti szelvényben 171,5 m

3/'s volt, tehát nem volt meg a szükséges vízkivételi biztonság. Azóta ez a biztonság tovább csökkent, amint azt az 1968-as év is igazolta. 109