Hidrológiai tájékoztató, 1969 június
Dr. Ujsgáhy Erzsébet-dr. Rádai Ferenc: A szennyvízelhelyezés kérdései, és a Balatonba folyó felszíni vizek tisztasága a somogyi parton
A telepre érkező nyers szennyvizet ülepítés után vezetik a kb. 100 kataszteri hold nagyságú halastóba, ahonnan a megtisztult szennyvíz a Keleti Bozót nevű árokba, mint befogadóba kerül. Hígítóvíz hiányában nem átfolyásos rendszerű szennyvíz-halastónak tekintendő. A tó mélysége 70 cm, fenekét tőzeg alkotja. Nyáron a strand területén levő átemelő szakaszos üzemelése miatt a telepre érkező szennyvíz előrothadt,) így az ülepítés hatásfoka nem kielégítő. A szennyvizet a halastóba 110 m-es partszakaszon elhelyezett 9 db zsilipen keresztül vezetik oly módon, hogy a Halgazdaság igényeinék megfelelően zárják, illetve nyitják az egyes zsilipeket. Egyszerre csak egy helyen van szennyvízbevezetés. A meghatározások nagy száma miatt — az áttekinthetőség kedvéért — csak a 24 órás folyamatos vizsgálatok eredményeit adjuk meg. A mintavételi helyeket az 1. ábrán római számmal jelöltük. A 2. táblázat első oszlopában a tisztított szennyvíz, a második oszlopban a torkolatnál vett minták, a har1. ábra. A mintavételi helyek vázlatos helyszínrajza rnadik és negyedikben a torkolattól jobbra és balra levő szomszédos mintavételi helyek, végül az ötödik oszlopban a nyílt tó vizében kijelölt mintavételi hely vizsgálati eredményeinek átlagértékeit tüntettük fel. Ezekből megállapítható, hogy a torkolat közelében még nappal is anaerob viszonyok uralkodnak, az oxigéntelítettség a tó közepe felé nő, s a 12 m-re levő mintavételi helyen már meghaladja a megkívánt minimális 1 mg/literes értéket. A bakteriológiai értékek változása is kifejezett. A torkolatnál a bakteriológiai kép az érkező szennyvíz töménységétől függ, míg a távolabbi mintavételi helyeken ezt a tóvíz biológiai élete határozza meg. Az eredményekből látható, hogy a nyílt tó mentes a szennyvízhatástól, tehát a tisztítás olyan fokú, hogy a tó túlfolyása kis vízhozamú, és nagy szervesanyag tartalmú vízfolyásba is bevezethető a higiénés állapotok romlása nélkül. Vizsgálataink nem látszanak alátámasztani azt az ellenérvet, hogy a régi berkek tőzeges talaján létesített halastavak nagy szervesanyag-tartalmuk miatt szennyvízzel tovább már nem terhelhetőek. Ezért ez a kérdés még részletesebb vizsgálatra szorul. Saját eredményeink összegezéséből, illetve Csanády és munkatársai megfigyelései alapján az alábbi következtetéseket vonhatjuk le. 1. A Balaton-parton a szennyvíz-halastó alkalmazása a higiénés követelményeknek megfelelően oldja meg a szennyvízelhelyezés kérdését. 2. A tisztítás hatásfoka függetleníthető a szennyvíz mennyiségének ingadozásától, amely mesterséges biológiai szennyvíztisztító berendezés legnagyobb nehézségét okozza. 3. A halhústermeléssel a szennyvíztisztítás költségei lényegesen csökkenthetők. Az elmondottak természetesen csak abban az esetben valósíthatók meg, ha a terepadta lehetőségek biztosítják oxidációs tavak létesítését. A helyi adottságok ismeretében állíthatjuk, hogy a számba jöhető nagyobb üdülőtelepek körzetében ilyen területek szinte önként adódnak, s felvetjük annak gondolatát is, különösen Szárszó és Zamárdi térségében, hogy alkalmas vízfolyás hiányában az oxidációs tavat a Balaton vizéből töltsék fel, illetve a párolgási veszteségeket abból pótolják átemelő rendszeren keresztül, melynek költségeit a saját kezelésben levő halastó nyeresége lényegesen csökkenti. IRODALOM 1. PAPP SZ.: Személyes közlés. 2. HOLÉNYI L.: HIDRCLÖGIAI KÖZLÖNY 42. 493—500. 3. IMHOFF K.: Városaink csatornázása és szennyvíztisztítása. (Ford.) Bp. 1955. 4. CSANADY M. és MUNKATÁRSAI: EGÉSZSÉGTUDOMÁNY 8. 1964. 145—155. 90
