Hidrológiai tájékoztató, 1968 június

Dr. Bendefy László: Vörös László

I Vörös László 1790—1870 volt az eredménye. Az addig használhatatlan vízvidékeken, amelyeket az utazó polgár és kereskedő nemcsak a a vízi veszedelmek miatt, hanem a szilajpásztoroktól való félelmében is elkerült, 2000—4000—6000 lakosú falvak keletkeztek. A nép tulajdonában levő földekkel azonban az udvar már nem sokat törődött. A 18. század végén magára eszmélő magyar ifjúság múlhatatlan érdeme, hogy ráébredt teendőjére. A műszaki érdeklődésű ifjak seregestől mentek a budai egyetem „Studium geometricum" nevezetű mérnökképző szakára, majd az 1782-ben — ugyancsak az egyetem keretében — alapított „Institutum Geometricum"ba (1). Ennek a „néppel a népért" eszmével telített ifjúságnak volt egyik igen kiváló, a magyarságért haláláig fáradhatatlanul dolgozó tagja Vörös László, kezdetben kamarai mérnök, majd Somogy megye hites főmérnöke 1790-ben született Hódmezővásárhelyen, Vörös Mihály asztalosmester fiaként. Anyja Szabó Kata. A családnak nyolc gyermeke volt. Az apa nem mindennapi ember. Elszegényedett nemes család sarja. Ö maga is Hódmezővásárhelyen született 1760 táján, és 1820 körül ugyanott halt meg. Nagy tehetségek szunnyadtak benne. Tehetségénél csak a család szegénysége volt nagyobb. Vörös Mihály saját (írásos) bevallása szerint mindössze 10 hónapig járt iskolába. Ennek ellenére népköltő lett, és a helyi hagyomány alapján egy, ma már ismeretlen, korábbi verses elbeszélő forrás adataira támaszkodva, verses elbeszélő költeményben örökítette meg. Gyula végvára védőinek a törökkel szembeni küzdelmét, és ennek kapcsán Toronyi Tamás várkapitánynak páratlan hősiességét (2). Költeménye — feltehetően — hatással volt Arany Jánosra is a Toldi trilógia megírásánál (3). * Vörös Mihálynak négy fiáról és négy lányáról tudunk. Legidősebb volt Mátyás, majd 10—10 évnyi korkülönbséggel László és Zsigmond következett. A két utóbbiból mérnök lett; mindkettő a vízügyi szolgálatban tevékenykedett. Vince pedig jogot végzett és főszolgabíró lett belőle. Ebből arra következtethetnénk, hogy atyjuknak jól menő asztalosüzeme volt. Nem! Mint aféle nyughatatlan vérű ember, járta a vidéket, és kisebb javításokat végezve, szűkös keresetéből tartotta el családját. László fiát is saját szakmájába fogta, és együtt rótták a poros-sáros utakat Vásárhelytől Gyuláig, ahol a költő az akkor még épecske vár falai alatt élte át a költeményeiben leírtakat. Így ment ez 1814-ig. Ekkor a fiúból kitört az olthatatlan vágy, hogy valami olyan pályát válasszon, amelyen többet tud használni a népnek, mintha törött lábú bútorok helyrehozatalával tölti idejét. Debrecenben felvételét kérte az ősi református kollégiumba. Felvételi vizsgája alapján a felső tagozat II. osztályára iratkozhatott be. A kollégiumban szolgadiákként tartotta fenn magát. Ezekről az évekről jóval később így ír Zsigmond öccséhez intézett levelében: Egyik közmondás azt tartja: aki mer a' nyer. Én már sokat mertem életemben, és még — hála az egeknek — eddig nem vesztettem bele. Tudod, mikép adám rá a fejem, A 170 éves török megszállás alól felszabadult magyar nép hihetetlen nagy feladat előtt állott a 17. század végén. Nemcsak a közel két évszázad alatti pusztítás és kizsákmányolás nyomait kellett eltüntetnie, hanem nagy gondja volt a jövő fejlődés alapjainak és lehetőségeinek biztosítása is. Az elnéptelenedett területeket a 18. század első felében telepítették be, de a jól termő földeket idegen telepesek kapták, s a magyarság az Alföld víz járta, vagy örökké mocsarakkal borított legsilányabb területeire szorult. A törökök kiűzése után óriási kiterjedésű, gazdátlan birtokok kerültek a kincstár tulajdonába. Ezeket a bécsi kormányzat igyekezett mihamarabb megszabadítani az évenként ismétlődő elöntésektől és vadvizektől. Jobbnál jobb nevű, képzett hydraulákat küld Magyarországra, és tevékenységüknek 30—40 év alatt meg is 5