Hidrológiai tájékoztató, 1968 június

Dr. Vetró János: Hozzászólás a Vízvédelem időszerű kérdései c. előadáshoz

nehéz és különösen költséges műszerezettséget igényel. A fentiek tették szükségessé, hogy a VITUKI kutatási téma keretében foglalkozzék az elmúlt esztendőben evvel a két újabb szennyezővel. Bevezetőben részletesen feltártuk mind a két kérdés irodalmát, majd igyekeztünk megteremteni annak lehetőségét, hogy az analitikai meghatározások elvégzése a vízügyi igazgatóságok laboratóriumaiban is megoldható legyen. Felszíni vizek olajtartalmának meghatározásánál sikerült olyan módszert kidolgoznunk, amelynél megoldottuk először is a mintavétel nehézségeit, másodszor pedig egy adszorbens segítségével olyan analitikai eljárást dolgoztunk ki, amelynek segítségével a meghatározás pontossága 10%-on belül van, tehát jóval meghaladja a hazánkban eddig használatos magyar szabványt, illetve KGST módszerek pontosságát. Előnye, hogy a meghatározás nem igényli nagymennyiségű vízminta beszállítását a Dunán végzett vizsgálataink maximum 2—3 liter vízminta volt szükséges a fenti pontosság eléréséhez. Az analitikai eljárás részletes leírását közeljövőben átadjuk a gyakorlat számára. Ezzel a munkával kapcsolatos vizsgálataink azt mutatják, hogy a Duna olaj szennyezettsége, bár erős időszaki ingadozást mutat, már magyar területre érkezésekor is jelentős. Az országot elhagyó víz közel hasonló olajterheléssel távozik, aminek oka egyrészt a folyó öntisztító képességében, másrészt a lebegőanyaghoz kötött olajtartalom lerakodásában keresendő. Ki kell emelnünk azokat az időszerű szennyeződéseket, amelyeket a tartályhajó ürítése és mosása okoz, valamint azt az érdekes tapasztalatot, hogy a tisztítatlan városi szennyvizek nagy olajtartalma milyen jelentős szennyezőforrást jelent. Itt a Tiszán ezek a kérdések az olajkutakkal kapcsolatosan ugyancsak vizsgálat tárgyát kell képezzék a jövőben, a most már birtokunkban levő meghatározási módokkal. A peszticidek vizsgálatával kapcsolatosan az analitikai módszerek kidolgozása ugyancsak nagy nehézséget jelentett. Az irodalmi adatok egybehangzó véleménye szerint ma a gázkromatográfia a legmegfelelőbb eljárás a vízanalitikai munkák számára. Az elmúlt év egyik legfontosabb eredménye számunkra, hogy a VITUKI részére főhatósága gázkromatográfot biztosított. Ennek munkába állítását el is végeztük. Sajnos a gázkromatográfiás módszer nem alkalmazható a területi laboratóriumokban, így ezt úgy igyekeztünk áthidalni, hogy a vízügyi igazgatságok számára megadtuk az előírásokat a vízminták előkészítésére, amelyeket azután a VITUKI-ba szállítva gázkromatográffal mérni tudunk. Így sikerült egy olyan készenléti állapotot biztosítani, amely szükségtelenné teszi a nagymennyiségű vízminták azonnali Budapestre szállítását. Ezen túlmenőleg azonban tervünkben szerepel — és az 1967-re helyezték kilátásba az ezideig még hiányzó vékonyréteg kromatográfiás meghatározáshoz szükséges műszert — kidolgozása olyan módszernek, amellyel a továbbiakban majd a laboratóriumok is közvetlenül meghatározhatják a területükön jelentkező peszticid szennyeződéseket, legalábis megközelítő pontossággal. Kutatási munkánk során nagymennyiségű anyagot gyűjtöttünk és dolgoztunk fel különösen a Balaton térségéből és azok nagyrészének analízisét is elvégeztük. Megállapításaink szerint a vizsgált vizekben, üledékmintákban, élőlényekben stb. kimutatott peszticid mennyisége nem ad okot különösebb aggodalomra. Tapasztalataink szerint hazánkban peszticidek hatására előfordult halpusztulások oka tapasztalatlanság, szakszerűtlen kezelés, vagy gondatlanság volt. Bár Veszprémi közleményében amelyben az 1966. évi halpusztulások okait elemzi megállapítja, hogy a halhullások 24%-át nagy valószínűséggel növényvédőszerek bemosódása okozta, ezt a tényt kémiai analízis nélkül bizonyítani nem lehetett. Most már azonban rendelkezésünkre áll a megfelelő módszer, amellyel a közvetett bizonyítékokkal alátámasztott peszticid okozta halpusztulások oka kémiai-analitikai módszerekkel i s bizonyítást nyerhet, bár reméljük erre mind ritkábban kerül sor. Hozzászólás a Vízvédelem időszerű kérdései címíí előadáshoz DR. VETRÖ JÁNOS Szeged Mj. Városi Közegészségügyi — Járványügyi Állomás Hozzászóló Holló István előadásának ahhoz a részéhez kapcsolódott, melyben arra utalt, hogy 1960—1966ig hazánkban is 200%-kal emelkedett a felhasznált rovarirtó szerek mennyisége. Ezeknek jelentékeny része bekerül élővizeinkbe is. Itt a biológiai láncon keresztül feldúsul és a magasabbrendű vízi szervezetekben igen jelentékeny értékeket érhet el. Rámutatott azokra az Észak-Amerikai példákra, amikor 1954, 1955, 1957. években a Clear Lake vizén a búvárvöcskök tömegesen elpusztultak. Az elpusztult búvárvöcskökből vett zsírminta 1600 ppm DDT-t tartalmazott. A tóból származó halak, amelyekkel a vöcskök éltek 10 ppm-től 2800 ppm-ig tartalmaztak DDT-t. Ez 14 000-szerese volt a vízben talált koncentrációnak. Ez és egyéb hazai és külföldi irodalmi példák ismeretében határozta el a Szeged Városi KÖJÁL élelmezésegészségügyi csoportja — Petheő—Mindszenty—Csiszár dr. — megvizsgálni, hogy egyéb élelmi anyagaink mellett a Szeged-környéki halakban milyen viszonyok alakultak ki a perzisztens peszticidek mennyiségét illetően. A DDT mellett még a HCH izomérjeit is vizsgálták. Vegyes minták mellett külön vizsgálták a folyó vizekből és külön a halastavi tenyészetekből származó élőhalakat és halkészítményeket. Tavi eredetű pontyokban a HCH tartalom 0,40 mg/kg, tiszai eredetű pontyokban 0,60 és tiszai harcsákban 0,60 mg/kg volt mediánban kifejezve. A DDT értékeket illetően azt találták különböző tavi tenyészetekben, hogy 10 és 20 mg között változott a halhús kg-ra számított DDT mennyiség, míg a Tisza különböző szakaszairól származó tükörpontyokban 0,13 és harcsákban 0,20 mg/kg halhúsra számított DDT-t találtak. A halhúsban feldolgozás közben csak a konzerválás hatására^ csökkent számottevően a DDT maradéka, míg akár a laboratóriumban végeztek főzési próbát, akár a hagyományosan készített halászlét vizsgálták meg, a DDT tartalom az eredeti értékhez képest alig csökkenő szinten maradt. Az eddigi eredmények azt mutatták, hogy majdnem mindegy, hogy tavi tenyészetekből, vagy a Tiszából származik a hal, mert húsuk kb. azonos mennyiségű DDT tartalmú (0,13—0,20 mg/kg). Irodalmi adatok szerint az a legkisebb koncentráció, amely mellett a DDT klorfenolra" és jodoformra emlékeztető szaga a halhúson megérzik 0,35 ppm. Ennek már közel a fele megtalálható halainkban. Néhány harcsa húsában szélső értékként 0,30 mg/kg DDT tartalmat már ők is találtak. Adataik, melyeket 1966 őszén és 1967 tavaszán nyertek, a kezdeti peszticidszint meghatározására szolgáltak. Adataikat ki fogják egészíteni az ugyanezen vizekben talált peszticid mennyiségek mérésével. A vízminta sorozatok begyűjtése folyamatban van. 105