Hidrológiai tájékoztató, 1967

1. szám, május - Dr. Scheuer Gyula-Szász Tamás: Karsztvíz előfordulás a Budai hegység DNy-i részén

V/ztiozam t/p $ ! t Mtrf. nyuffo/m/ rizszmf 3. ábra. A karsztvíz nyugalmi szintjének alakulása alapján megrajzoltuk a vízhozam görbéket (2. ábra). A görbék jellegéből is megállapítható, hogy az akna vízadóképessége csökkenést mutat. Míg 1962-ben 1000 l/p vízhozamot 122,15 m B. f. addig 1965-ben ugyanezt a vízmennyiséget 121,00 m B. f. magasságú üzemi szint mellett szolgáltatta. Az üzemi vízszint feletti járatokban, valamint az akna alján elég mennyiségű dolomitport találtunk. A járatok eltömődés folytán leszűkültek, és kismértékben az is hozzájárul a vízhozam csökkenéséhez. Vízföldtani viszonyok A Budai hegység DNy-i részén a Csiki hegyek vonulatát képező középsőtriász kori diploporás dolomit utolsó felszíni tagjára telepítették az üzem jelenlegi vízellátását biztosító karsztaknát. Az aknát teljes hoszszúságban dolomitban hajtották. Az akna közvetlen környezetében dolomit mellett felsőeocén mészkő és márga, alsóoligocén homokkő, alsómiocén kavics és homok fordul elő. A felszínen nagyobb elterjedésben még lösz mutatkozik. Az aknában végzett megfigyelés szerint a dolomit igen erősen összetöredezett, kataklázos szerkezetű. A repedésekben sok helyen kalcit, ritkábban barit kristályok figyelhetők meg. Egyes részeken a repedéseket dolomitpor tölti ki. A porlódott dolomit igen érdekes módon éles sávban kb. 30 cm vastagságban vízszintes településben mutatkozik egy helyen régi víztermelő akna falában. A felszíni adottságok és az aknában tapasztaltak alapján a terület tektonikailag igen bonyolult. Általában az ÉNy-DK-i, illetve az ÉK—DNy-i törésirányok a jellemzők. E törésrendszer mentén alakult ki a Budakeszi D-i részéről kiinduló patakvölgy is, amely a törökbálinti vasútállomás közelében csatlakozik a Budaőrsi medencéhez. A jellemző irányú jelentősebb vetődési vonalak mellett természetesen kisebb értékű törések egész rendszere nyomozható, amelyek hatására a kőzetek igen erősen összetöredeztek. Vízkémiai viszonyok A karsztakna vizét vállalatunk vegyészeti osztálya két alkalommal 1962-ben, majd 1966-ban a helyszínen megvizsgálta. Továbbá ellenőrző vizsgálatot végzett az üzemtől kb. 500 m távolságra DNy-ra lévő lőtéri kútnál is, amely hasonlóan a karsztaknához diploporás dolomitból kapja vizét. A vegyvizsgálati adatok szerint a vizek kémiai jellege élesen eltér az átlagos karsztvíz összetételétől és hőmérsékletük is nagyobb. A karsztakna vizének hőmérséklete 18,8 C°, a talp közelében történt mérés szerint, míg a lőtéri kút vize 16,9 C°. Az 1. táblázatban közölt vegyvizsgálati adatok szerint a víz összes szilárd oldott anyag tartalma megközelíti az 1000 mg/l-t és a karsztvíznél tapasztaltaknál lényegesen nagyobb a Ca, Mg mennyisége is. Továbbá feltűnően nagy a SO/, tartalom. E szokásostól eltérő kémiai összetétel okát vizsgálva összehasonlításokat végeztünk a budapesti karszt és karsztos hévizekkel kapcsolatban. A kémiai összetételek alapján megállapítható volt, hogy a hőmérséklet növekedésével közel arányosan növekszik az az oldott anyag koncentrációja a hideg karsztvizektől egészen a forró (Széchenyi I. sz. kút) hévizekig (6. ábra). A hőmérséklet emelkedésével az alkáliák, illetve a szulfát és klorid komponensek mennyisége abszolút és relatív értelemben is növekszik. Ez az 1. táblázatban 2—6. sz. jelzett vizek esetében, illetve a 4—5—6—7 ábrák alapján egyértelműen megállapítható. Külön csoportot képeznek a budapesti hévizeknél az ún. D-i források Rudas fürdő, Gellért, Csepel fürdő, Tétényi úti kút. Itt találjuk a legnagyobb oldott anyag mennyiséget bár hőmérsékletük csak közepes (43—47 C°). Ezért külön önálló csoportként különülnek el (4, 5, 6, 7. ábrák). E vizekre jellemző szulfát, klorid komponensek nagymértékű 12S.OO Y2b.OO /23.00 <22.00 <2t,00 120,OO s/g,oo na. oo ÍP3.63 56