Hidrológiai tájékoztató, 1967

2. szám, november - Dr. Vitális György: 100 éves a margitszigeti artézi kút

100 éves a margitszigeti artézi kút A 118,53 m mély kút rétegsora felülről lefelé a kö­vetkező: 0,00—4,74 m iszap és homok (holocén) 4,74—8,53 m kavics (eleinte homokos, s kisebb darabokból, később mindinkább na­gyobb darabokból, végül tojás- és ökölnagyságú hömpölyökből álló) (ho­locén) 8,53—113,79 m szilárd („kiscelli") agyag (tályag), na­gyobbrészt sötétszürke színű, helyen­ként sárgás, ebben 3—16 cm vastag márgarétegek (k. oligocén) 113,79—118,53 m igen kemény mészmárga („budai már­ga") kalcittal és pirittel (a korábbi be­sorolás szerint a. oligocén, most f. eocén) A két felső réteget az agyagba 3,79 m mélyre szorí­tott (276 mm külső és 198 mm belső átmérőjű) vörös­fenyő csővel zárták ki, a fúráshoz 115,68 m-ig 184 mm, innen a fúrás talpáig 180 mm átmérőjű vésőt használ­tak. A fúrás során négy víztartó réteget harántoltak, me­lyek a mélység felé egyre nagyobb hőmérsékletű és egyre nagyobb hozamú vizet szolgáltattak. Ezeket az adatokat összefoglalóan az alábbi összeállítás szemlél­teti: Víztartó megütött vízhőmérséklet vízhozam mélysége (m) (C°) (hl/nap) 45,31 17,5 nincs adat 56,89 20,0 170,5 78,68 33,7 1140 110,00 43,8 4000 A legalsó víztartó rétegből, a fúrás talpán elért fő víztartó megcsapolásával, +632 mm'nyugalmi vízszint mellett 56 800 hl/nap vízmennyiség jelentkezett. A fúrás során kikerült iszap hőmérsékletét az azo­nos mélységből származó víz hőmérsékletével össze­hasonlítva (1. ábra), megállapítást nyert, hogy „a ki­folyó víz hőfoka mindig alantabb állott a fúrvégről ki­szállított iszapénál." A fúrási munkák befejezése után 158 mm belső át­mérőjű vörösréz csöveket szorítottak le a meszes már­gáig. Vascsöveket azért nem használtak, mert már a fúrás során azt tapasztalták, hogy a kifolyó hévíz né­hány hét alatt minden vaslemezt szűrőmódra átlyu­kaszt. Három év után azonban a rézcsöveket is ki kel­lett cserélni. A víz vegyi hatása következtében a csö­vekre kalkopirit kristályok rakódtak le. Ez vegyi szempontból a cső védelmét jelentette volna, azonban a felszálló víz mechanikai hatása a képződő kalkopirit kérget ismételten lemosta, mely végül a csövek pusz­tulásához vezetett. Ezért a rézcsöveket (171 mm külső és 105 mm belső átmérőjű) vörösfenyőből készült — ugyancsak a meszes márgáig leszorított — facsövekre cserélték ki. A kezdeti sikertelen kútkiképzés következtében a kút körül felszálló források mutatkoztak. A helyes kút­kiképzés érdekében mind a belső, mind a kavicsot el­záró külső csövezetet kiszedték. A 184 mm átmérőjű kutat (furatot) 250 mm átmérőjűre bővítették, és 1 m­rel tovább mélyítették. 26,55 m-ig pedig (342 mm külső és 263 mm belső átmérőjű) új vörösfenyő csővel lát­ták el. A hévforrást sikerült egy csőbe összefoglalni, s a 43,8 C° hőmérsékletű víz hozamát pontosan megálla­pítani. A kútból kifolyó vízmennyiség 1,26 m-rel a szi­get szintje alatt, 24 óránként 157 890 hl-t tett ki. A kifolyó víz minden tárgyat, amellyel érintkezésbe került, kéreggel vont be. A lerakódás kémiai összeté­tele és kőzetszerkezete megegyezik a budai és Buda környéki egykori hévforrások édesvízi mészkő-mész­tufa képződményeivel. A margitszigeti I. sz. artézi kút Századunk második felében egymást követik a cen­tenáriumok. Ezek közül most — az irodalmi adatok felelevenítésével — a margitszigeti I. sz. artézi kút fú­rásának 100. évfordulójáról emlékezünk. A múlt század 60-as éveiben — a Margitszigettől ÉEK-re levő — a Rákos patak torkolata előtti ún. Für­dő szigeten — Szabó József leírása szerint — 50 db 35—40 C° hőmérsékletű forrás tört fel. A Duna szabá­lyozásakor a Fürdő szigetet megszüntették, a források azonban szökevényforrásként a Duna medrében jelent­keznek. A Margitsziget északi részének nyugati oldalán — Zsigmondy Vilmos leírása szerint — ugyancsak a fen­tebb említett időszakban — a Duna-parton sekély víz­álláskor, mindig egy s ugyanazon ponton egy alig 0,6 m átmérőjű pocsolya állott elő, melynek hőmérséklete 30—32,5 C° között változott, s melyből csekély mérvben gázok is fejlődtek. A pocsolyában összegyűlő víznek nem volt lefolyása, mivel a többlet víz a környező laza homokban és kavicsban elszivárgóit. Kézenfekvő volt tehát az a gondolat, amely a kavicsréteg alatt el­helyezkedő hatalmas felszálló hévforrást feltételezett. A budai melegforrások, a fürdőszigeti források, vala­mint a margitszigeti melegvízszivárgások — ez utóbbi helyen — mélyfúrásra adtak ösztönzést. Ezt a nézetet Zsigmondy Vilmos képviselte, az általa készített ter­vet elfogadták és a fúrás kivitelezéséhez hozzájárul­tak. A fúrási munkák előkészítése, illetve a fúróberende­zés felszerelése 1866. december 10—december 20-ig tar­tott. A fúrást 1866. december 21-én kezdték meg, s 1867. május 13-án fejezték be. A kút egy évvel ké­sőbbi környezetét és állapotát az 1. képen bemutatott korabeli rajz szemlélteti. 1. kép. A margitszigeti I. sz. artézi kút 1868. május 13-án (Az „Über Land und Meer" c. folyóirat 1868. évi 41. számából) 2 Hidrológia 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom