Hidrológiai tájékoztató, 1964 június

HIDROMECHANIZÁCIÓS ANKÉT - Hozzászólások a Hidromechanizációs ankét előadásaihoz: Koren istván, Forstner István, Sípos Béla, Bognár Győző, Zorkóczy Zoltán, Szivák Attila

zsompot is teletölti és a szivattyúállást a következő helyen kezdjük szerelni. Ki kellene próbálni, hogy a zsomp mögött szükséges-e egy haránttöltés megépítése, vagy sem. Mindenesetre ha igen, ez rendkívül kis munkát jelent a teljes munkához viszonyítva. A szivattyúállás leszerelése után ezt a kereszttöltést át kell szakítani, hogy a zsomp betöltéséhez szükséges zagy terhét vesztett vize akadálytalanul folyhassék a következő szivattyúállásig. A munka folyamatosságát biztosítja, ha két teljesen azonos teljesítményű szivattyúaggregátot alkalmazunk. Ezzel az üzembiztonsági követelményeknek is eleget teszünk. Természetesen kétszeres mennyiségű csőkészlet is szükséges. Ezt a tervezők az értékelésükben is javasolták hasonló meggondolások alapján. Az optimális medencehossz megállapításakor abból kellene kiindulni, hogy az ülepítőgátak állékonyságát a vízborítás tartóssága ne veszélyeztesse. A kísérlet során konstatáltuk, hogy három hónapos vízborítás esetén a humuszból készült töltés egyáltalán nem igényelt fenntartást. Hasonló jellegű előző munkán, a Vízügyi Igazgatóság bajai géptelepének az építés előtti feltöltésén tapasztaltam 1957—58-ban, hogy minden tömörítés nélkül dózerrel készített 50 cm koronaszélességű, szabálytalan, de 1:3-nál feltétlenül meredekebb rézsüjű 1,5—2,0 m magas ülepítőgát I heti teljes magasságú vízborítást is kibírt. Az utolsó két napon azonban szabályos árvédekezést kellett végezni. Hogy az ezzel kapcsolatos költségeket elkerüljük, három-négy napnál hosszabb teljes magasságú vízborításnál többet nem szabad megengedni. Ha az átlagos háttöltés kubaturát az egyszerűség kedvéért 22 m

3/fmre vesszük, akkor a haladási sebesség 100 fm/napra adódik. Tekintettel arra, hogy a beömlő víz mennyiségének megfelelő kapacitású szivattyúval emeljük át a vizet, véleményen szerint I heti kotró teljesítménynek megfelelő ülepítőmedence kialakítása eléggé óvatos szervezést jelent még. Erre a kérdésre csak további tapasztalatok után tudunk pontos választ adni. Átlagosan tehát 500—1000 méterre lehet számítani egy medence hosszat. Megjegyzem, hogy a hossz növelése — két szivattyúállás egymástól i távolságát értve alatta — a gazdaságosságot javítja a töltés hosszirányú homogénitásának a rovására. A szabadrézsüs kialakítás a jelenlegi technológia mellett nem gazdaságos. Ha valamilyen módon sikerül a zagy koncentrációját erősen felnövelni, hogy a természetesen kialakuló rézsű hajlása a kívánt 1:6-os viszonyt elérje, akkor gazdaságos lehet a módszer. A hidromechanizációs technológia nem nélkülözheti az előkészítő és befejező munkák során a száraz-technológiával dolgozó földmunkagépeket. Szükség van szivattyúra és világító felszerelésre. Az értékelés során a tervező az alábbi gépparkot javasolta: 1) I db markolós szerelvényű kiskotró 2) I db kisdózer 3) I db sáncolóeke: 2 C-l00-as vontatja 4) I db vibrólap 5) 2 db 180 l/sec 15 m emelő magasságú szivattyú 6) I db 5,3 KVA-es áramfejlesztő. A javasolt technológia alkalmazása mellett a C-100-as nagydózer, 2 db T0-300-as szivattyú és az 5,3 KVA-es áramfejlesztő el tudja látni a feladatot. Az átemelő szivattyúk gyakori átszerelése emeli az egységárat. A kísérleti munka során az I m

3 beépített anyaga 2,30 Ft szivattyúzási költség jutott. 10 %-os zagykoncentrációt és ugyanannyi szivárgást figyelembe véve I m

3 száraz anyag után kb. 8 m

3 szivattyúzandó tiszta vízmennyiség számítható. Ez 29 fill/m

3 átemelési egységárat ad szemben az ugyanilyen típusú szivattyúval végzett öntözővíz átemelésnél kialakult 13 fi!l/m

3-el. Az öntözővíz átemelő szivattyúk évente egyszer vonulnak fel, és nagy vízmennyiséget mozgatnak meg. A kísérlet során viszonylag kis vízmennyiséghez kellett felvonulni hosszú nyomóvezetékkel. Az ülepítőmedencék optimális nagyságra való megválasztása mellett érdemes lenne az egyébként minden tekintetben bevált T0-300-as szivattyúk kerekekreszerelését megoldani. A technológia versenyképességét kellemetlenül befolyásolja a FOKA meglehetősen elavult kotró parkja. A tervezők dolgozatukban sürgős feladatnak tartják új, korszerű kotró beszerzését. Nem ismerem az ország igényeit, de gondolom, hogy a felmerült igények és az alkalmas technológiák összevetése után nem igen lesz olyan hidromechanizációs feladat, amely ekkora beruházást indokolna. A megépítésre tervezett Duna-Tisza csatorna hidromechanizált építése esetleg indokolná az ilyen méretű állóeszköz beszerzését. Zorkóczy Zoltán Eszakdunántúli, Vízügyi, Igazgatóság, Győr hozzászólása Az elhangzott előadásokhoz kapcsolódva szeretnék néhány gondolattal hozzájárulni a hidromechanizációs töltésépítés- és erősítés problémájának megoldásához az Északdunántúli Vízügyi Igazgatóság által végrehajtott hidromechanizációs földmunkák során szerzett tapasztalatok ismertetésével. Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy az Igazgatóság által végzett munkák, melyeket ismertetni fogok, nem árvédelmi töltés építésével kapcsolatosak, de a szerzett tapasztalatok véleményünk szerint feltétlenül hasznosíthatók. Az Igazgatóság az elmúlt évek során két esetben alkalmazta a hidromechanizációs építési módszert. 1) A dunai párhuzamművek erősítését az utóbbi 3—4 esztendőben kavicsháttöltések építésével valósítjuk meg, olymódon, hogy a szabályozási kotrásból nyert kavicsanyagot a párhuzamművek mögé rakjuk ki és ott 30 m koronaszélességű, partmagasságú, meder felőli oldalon 1:2, mellékág felőli oldalon 1:10 rézsűhajlású töltésekké alakítjuk ki, a kirakott anyag elterítése útján. E munkálatok keretében alkalmaztuk először a hidromechanizációt a Torontál úszókotró segítségével, nagyon kedvező tapasztalatok mellett. A tervezett szelvényt pontosan ki lehetett alakítani úgy, hogy további rendezési munkára már alig volt szükség. Itt meg kell jegyezni, hogy a háttöltések építése mindig vízben történt, meglehetősen durva kavicsból. E munkálatok egységköltsége 200—400 m-es szállítási távolság mellett 35 Ft/m

3. Természetesen itt vízelvezetési probléma nem volt, tekintettel arra, hogy a párhuzamművek mögötti mellékágak a szálllító vizet minden esetben el tudták vezetni. Az alkalmazott technológia a lehető legegyszerűbb. A csővéget a kialakítani kívánt profilnak megfelelően fektetik, illetve helyezik tovább. A helyi adottságoktól függően kétféle módszert alkalmaztunk, vagy mindjárt a teljes szelvényt alakítottuk ki, felülről lefelé haladva, vagy pedig két fogásban először fél szélességben teljes hosszban, majd a másik fél szélességet teljes hosszban. 2) A fenti kedvező tapasztalatok alapján terveztük a Mosoni-Duna-ág Győr belsőségi szakaszának rendezési munkáit hidromechanizációval. Ez a munka volna az, mellyel egy kicsit részletesebben szeretnék foglalkozni. Itt a feladat az volt, hogy a mederből nyert anyagból (kavics, homok, iszap vegyesen) az erősen elhabolt és beszakadt partokat fel kell tölteni úgy, hogy a medret a tervezett szabályozási szélességre szűkítsük, 1:3, illetve 1:5 hajlású rézsű kialakítása mellett.