Hidrológiai tájékoztató, 1964 június

HIDROMECHANIZÁCIÓS ANKÉT - Hozzászólások a Hidromechanizációs ankét előadásaihoz: Koren istván, Forstner István, Sípos Béla, Bognár Győző, Zorkóczy Zoltán, Szivák Attila

anyag rövidebb idő alatt leülepszik, és a viszonylag kevesebb vízmennyiség talajelsodró hatása is kevésbé érvényesül. Gazdaságosság szempontjából is döntő kérdés a zagykoncentráció. Fontos az, hogy a munkát végző kotrómester állandóan tájékozott legyen, hogy milyen töménységű anyag áramlik a vezetékben, mert ha a zagy töménysége a tervezettnek csupán 75 %-a, akkor a munka teljesítménye is, a földműépítés időegységére eső mennyisége is 75 %-ra fog csökkenni, annak ellenére, hogy a költségek, munkabér, üzemanyag, gép-rezsi és egyéb költségek teljesen változatlanok maradnak. Érdeme a bajai kísérleti munkának, hogy mind a zagysűrűség mérésének módozataira, mind a sűrűség fokozásának lehetőségeire többféle kísérletet hajtottak végre és a tapasztalatok alapján a legcélszerűbb módszerekre javaslatot tettek. Véleményem szerint abban az esetben, ha kis szélességű, vagyis fm-ként kis m

3 mennyiségű földművet kívánunk hidromechanizációs módszerrel építeni, akkor a zagyleválasztás üzemszerű megoldását feltétlen biztosítani kell. Ezért 1963 évben a hidrociklonokkal és egyéb zagyleválasztó berendezésekkel, valamint a zagysűrűség folyamatos mérési lehetőségének meghatározására vonatkozó kísérletekkel tovább kell foglalkozni. Igen érdekes kísérletek folytak a csőben mozgó zagy sebességének meghatározására, de egyelőre a kísérleti eredmények még nem adtak olyan konkrét útmutatást, melyet a későbbi munkák során alkalmazhatnánk. Sem a Venturi szonda, sem a Pitot csöves sebesség-mérési módszer, a vízáramba benyúló szerkezetek gyakori meghibásodása miatt nem mutatkozik alkalmasnak a sebesség üzemszerű mérésére. A festéssel történő sebességmérés, a kísérlet végrehajtása esetén kitűnő módszernek bizonyult, folyamatos sebességmérésre azonban nem alkalmazható. Ezért a gyakorlat számára alkalmas módszer felkutatását tovább kell folytatni. Nagyon sok munkát, időt és költséget jelent — jelenlegi munkatechnológiák mellett — a nyomócső hosszabbítása és átállítása. A csövek szerelése, tömítése, szállítása, állványozása a bajai munkán teljesen kézi erővel történt. Folyó évben feltétlen el kell érni, a gazdaságosabb munkavégzés érdekében, Szovjetunióban már általánosan használt gyorskapcsolású csövek alkalmazását, lánctalpas emelődaru kombinációjával, mert ezáltal elérhetjük, hogy a csőtoldásokat üzem közben, a kotró vedersorának és szivattyúinak leállása nélkül, lényegesen kevesebb emberi munkaerővel, rövidebb idő alatt, tehát kisebb költséggel végezhetjük el. Leszűrhető a kísérleti munkán szerzett tapasztalatokból az a következtetés is, hogy a további hidromechanizációs földműépítési munkáinkat hasonlóan az előadásban ismertetett munkához, teljes részletességgel úgy kell tervezni, hogy a tervben a nyomócső vonalvezetése — vízszintes és magassági értelemben — az eleválási hossz, a nyomócsőbe beépítendő idomok és szerelvények, a csőátépítési periódusok, a szükséges segédgépek, a fizikai munkaerő, a munkatér megvilágítása stb. szerepeljen és a költségelést is ilyen részletesen kell elvégezni. Összefoglalva a végzett munkát nagyon eredményesnek kell értékelnünk, nemcsak azért — mert amint azt a munkamódszer gazdaságossági kérdését tárgyaló előadásból hallottuk — költségek tekintetében alatta maradt a szokványos szárazföldi gépláncos munka költségeinek — még akkor is, ha a kísérleti jelleggel járó költségeket nem választjuk le, — hanem azért is, mert bebizonyosodott, hogy ilyen módszerrel kisszelvényű földműveket is lehet építeni. Eredményes a végzett munka azért is, mert több olyan kérdésre nyertünk — kísérletek útján — adatokat, melyeket eddig csak elméleti úton, több-kevesebb megközelítéssel .számítások útján igyekeztünk meghatározni. Sipos Béla Országos Vízügyi Főigazgatóság hozzászólása Szocialista társadalmunk építése rohamosan fokozza a vízgazdálkodási tevékenységünkkel szemben támasztott igényeket. Ezt az igényt csak korszerű építési technológiával lehet gazdaságosan kielégíteni. A földmunkák gépesítésének egyik kitűnő és a vízügyi szolgálatban eddig csak elvétve s igen korlátozott kereteken belül alkalmazott módja a vízöblítéssel történő földfejtés és földmozgatás. A nagytömegű földmozgatást igénylő — gondolok itt elsősorban az 1954 és 1956 évi katasztrofális árvizek után szükségessé vált töltéserősítésekre — földmunkáknál a szolgálatunk nagyfokú gépesítése folytán alkalmazott s egyéb munkáknál korszerűnek minősíthető gépláncok, nem tekinthetők a leggazdaságosabbaknak. A töltéserősítések általában kis kohéziójú anyagokat kívánnak s ennek az anyagnak a hullámtérből, vagy esetleg a mentett oldalról markoló kotrókkal, hegybontókkal való kitermelése, szállítóeszközökre rakása, távszállítása, a beépítés helyén való ürítése, gépi úton történő elteregetése és gépi tömörítése nehézkes és költséges, annak ellenére, hogy komoly fejlődést mutat a talicskás és kordás töltésépítési eljárásokkal szemben. Világszerte fokozatosan áttértek a földmunkák teljes gépesítésére. A földmunkák gépesítésének hazai rendszerétől teljesen eltérő s újszerű megoldás a vízöblítéssel történő földfejtés, földmozgatás és földszállítás. A földmunkák gépesítésének számos területén már igen szép fejlődésen mentünk keresztül, de érthetetlen módon éppen a vízöblítéses földmunka még ma is csak igen ritkán kerül nálunk alkalmazásra. A víz árvízvédelmi töltéseink közelében korlátlan mennyiségben rendelkezésre áll, a vízöblítéses földmunkához szükséges berendezések könynyen előállíthatók hazánkban, tehát minden előfeltétele megvan annak, hogy a Szovjetunió és egyéb külföldi országok példájára mi is rátérjünk szélesebb körben a földmunkáknak vízöblítéssel történő végzésére. A vízöblítéses földmunkának hazánkban igen nagy alkalmazási területe van. Itt csak a vízügyi szolgálat igényeit kívánom megemlíteni. Árvízvédelmi és folyamszabályozási szolgálatunknak egyik legnagyobb körültekintést igénylő, pillanatnyilag még számos meg nem oldott nehézséget okozó kérdése a magyar felső Duna-szakasz Gönyü —Rajka-i ún. feltöltődő szakaszának szabályozási s a szigetközi Duna jobbparti árvízvédelmi vonal mind magassági biztonság, mind altalajtörés szempontjából kellő biztonságra történő megerősítése. A szigetközi Duna jobbparti árvízvédelmi töltésének a jelenlegi 66 %-os magassági biztonságról 100 %-os biztonságra történő kiépítéséhez, valamint az altalajtörés veszélyének kiküszöbölése céljából háttöltés építéséhez minimálisan mintegy 2,3 millió m

3 földanyag szükséges, melynek kb. csak 15 %-a kohéziós anyag, 85 %-a pedig homokos kavics. Ennek a jelentős mennyiségű töltésépítési anyagnak beszerzése a Szigetközben akár a mentett, akár a hullámtéri területekről — az utóbbi évek szivárgási kutatásainak eredményeit és előírásait figyelembe véve — lehetetlen. A szigetközi Duna jobbparti árvízvédelmi töltéserősítésének ez a tetemes kiskohéziójú anyagszükséglete a feltöltődő Duna-szakaszon nemzetközi kötelezettség alapján évente kikotrandó mintegy 250 000 m

3 homokos kavicsanyagból biztosítható lenne. De megoldandó a kotrási anyagnak hidromechanizációs úton a töltéserősítés helyére való gazdaságos szállításának módja. A távlati fejlesztési terv, valamint a VIZITERV által készített tanulmányterv a jelenleg még megoldatlan nehézségek, re való tekintettel, e töltéserősítéshez szükséges anyagot átlagosan 110 Ft/m

3 egységárral költségeli, ami rendkívül 80