Hidrológiai tájékoztató, 1963 június

TATABÁNYAI BÁNYAVÍZ ANKÉT - Zoller József: Az Általér-völgyi ipartelepek regionális ivó- és ipari vízellátása

kaszát vízföldtani szempontból a pannóniai emelet rétegvizeket tartalmazó rétegösszlete és a Duna völgyének víztartó üledékei építik fel. A. pannóniai rétegekből kitermelhető vízmennyiségre nincsenek biztos adataink, de többezer m

3/nap vízmennyiség kitermelésére nem alkalmasaik. A Duna völgysíkja alatt Komáromtól Dunaalmásig 5—10 m vastag folyóvízi homok és kavics települt, amelyből a Duna vízállásától függően szamottevő vízmennyiség termelhető ki. E vízadó réteget az Általér torkolata térségében vízföldtani szempontból pontosan nem ismerjük, de az e feletti partszakasz feltárási eredményed alapján feltételezhető, hogy egy 5000— 6000 m

3/nap teljesítőképességű parti szűrésű vízmű ezen a partszakaszon is telepíthető lenne. Ennél nagyobb vízigény azonban előreláthatóan már csak a Duna felszíni vizének hasznosításával elégíthető ki. Az ismertetett adatok alapján megállapítható, hogy az Általér-völgyi ipartelepek ipari vízellátása jelenleg kielégítő és vízigényük a helyi vizekből a jövőben is biztosítható. Szükség esetén az Oroszlányi Erőmű tatai távvezetékét a Dunáig meg kell hosszabbítani, l Tatabánya és Oroszlány városok távlati ivóvízellátásának megoldása azonban az építés alatt álló tatabányai XlV/a vízaknával kitermelhető víz menynyiségének és minőségének függvénye. Ha az aknából megfelelő minőségben a remélt 36 000 m

3/nap vízmennyiség kitermelhető lesz, akkor Tatabánya, Oroszlány és esetleg Tata vízellátását e víznyerési lehetőségre támaszkodó regionális vízellátási rendszerrel lehet a legelőnyösebben megoldani. Ha a XlV/a vízakna vízhozama csak Tatabánya ivóvízigényét fogja biztosítani, afckor Oroszlány város vízellátását az Oroszlányi Erőművel kooperáló megoldások közül a tatai vezetékhez kapcsolódó megoldást tartjuk célszerűnek. T. i. Oroszlány város részére egy külön 3000— 4000 m

3/nap teljesítőképességű dunai távvezeték kiépítése sem beruházási, sem üzemi, sem üzembiztonsági szempontból nem előnyös megoldás. Abban az esetben, ha a XlV/a vízakna Tatabánya ivóvízminőségű vízigényét sem biztosítaná, akkor Tatabánya-Oroszlány, esetleg a Tatabányai Erőmű és Tata város, valamint a közbeeső községek vízellátása csaK egy regionális, dunai víztávvezeték létesítésével oldható meg. Gordos Árpád, Tatabányai Viz- és Csatornamű Vállalat, hozzászólása: Zoller kartársunk előadásából csupán csak néhány kérdéssel kívánok foglalkozni, olyanokkal, melyek közvetlenül érintik Tatabánya ivóvízellátását és ipari vízellátását. Az előadás anyaga összeállításának időszaka óta különösen az ivóvízellátás területén lényeges változások álltak be Tatabányán. 1. A víztermelő helyek vízhozama időközben tovább csökkent. 2. Végleg bebizonyosodott, hogy a 772. számú mélyfúrás a karsztaknával párhuzamosan nem üzemeltethető. 3. Bekapcsoltuk az ivóvíztermelésbe a Sasbérci vízaknát. 1. Az év elején a város vízellátását a karsztvízaknából, az 1038. mélyfúrású kútból, a VI. ipari vízaknából biztosítottuk. A nyári csúcsfogyasztásnál azonban ezen víznyerőhelyek hozama nem volt kielégítő. Nem is lehetett, mert a víznyerőhelyek hozama lecsökkent. A karsztakna 1038. mélyfúrás VI. i. vízakna 6 500 m

3/nap 1 800 m

3/nap 1 700 m

3/nap víztermelést biztosított átlagban. Ennék megfelelően 10 000 m

3/nap volt a víztermelésünk. A hiányzó, mintegy 2 200 m

:' napi vízmennyiség biztosítása érdekében haladéktalanul intézkedni kellett. Kézenfekvő lett volna, hogy a 772-es mélyfúrást beindítsuk. 2. A 772-es számú mélyfúrás állandó ellenőrzésénél bebizonyosodott azonban, hogy a karsztaknából történő ráfúrás nélkül is szoros kapcsolatban áll a karsztaikna járataival. A karsztafcnai szivatásokat aránylag jól követte a mélyfúrás vízszíne. E szoros kapcsolatot bizonyította az a korábbi tapasztalat is, hogy a karsztakna szivatása ideje alatt a víz zavarossá vált, és a búvárszivattyú a vízzel együtt tekintélyes mennyiségű homokot is szállított. A búvárszivattyúk tönkremenetele és a karsztakna vízhozamának későbbi csökkenése a 772. sz. mélyfúrású kút üzemeltetése ellen szólt, így más víznyerési lehetőséget kellett választani. 3. Más lehetőség hiányában a Sasbérci vízakna bekapcsolását kellett elvégezni. Ennek vize minden valószínűség szerint öregségi vágatokkal érintkezik, mert erősen kénhidrogén szagú. A bekapcsolás előtt huzamosabb ideig vizsgáltattuk a Sasbérci akna vizét, de a kénhidrogénen kívül más szennyeződést nem tudtak kimutatni. Ennek megfelelően a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás az aknának az ivóvízellátásba történő bekapcsolását engedélyezte. Később azonban váratlanul vasassá vált a víz. Tekintettel arra, hogy egy vastalanító felépítése igen sok nehézségbe ütközik, a Sasbérci akna vizének helyettesítéséről a XlV/a akna üzembehelyezésével gondoskodni kell majd. Az előbbiekben elmondott változásoknak megfelelően a város ivóvízminőségű vízkészlete nem 53 300 m

;

i/na.p lett, hanem 44 300 m

3/nap, ami a XlV/a 36 000, a karsztakna 6 500 és az 1038-as mélyfúrás 1 800 m

3/nap értékeiből adódik össze. Ez azonban természetesen lényegében mit sem változtat azokon a megállapításokon és végső következtetéseken, melyeket az előadó lerögzített. A kimerítő és lényegében minden fontos kérdésre kiterjedő előadásiból külön szeretném aláhúzni azokat a megállapításokat, amelyek Oroszlány és Tatabánya vízellátására vonatkoznak. Bár ma még kissé merésznek hangzik, hogy Tatabánya és környéke vízellátási kérdéseit a XIV a, illetve a bánya által kiemelt karsztvízzel kell megoldani. Az előadó, miután számba vette és mérlegelte a lehetőségeket, ezen egyetlen helyes következtetésre jut. Ez a lehetőség nem maradhat kihasználatlanul, mivel a bánya által felszínre emelt víz lényegében közelebb van a fogyasztókhoz, mint bármely más dunai vízkivételi lehetőség. Az egyre növekvő igények és a mindjobban csökkenő vízkészletek az egész világon komoly nehézséget okoznák. Ezek súlyát egyre jobban érzik nagy városaink és érezzük mi is. Feladatunk tehát az, hogy a rendelkezésünkre álló készletekkel Okosan, jói gazdálkodjunk. E gazdálkodás csúcsirányítói megvannak. A 'nagy megyei vízműveknek egyik fontos feladata, lenne az, hogy gazdálkodjanak a rájuk bízott területen a vízikészletekkel. Sajnos, a nagy iparvállalatok önálló vízellátása gatalja a legjobban a gazdálkodás központi irányításának lehetőségét. A feladatok megoldásához a vízműveket olyanokká kell fejleszteni, hogy zökkenőmentesen minden ipari vízellátást át tudjanak venni és a feladatoknak megfelelően azt el is tudják látni. Ebből nemcsak az az előny származna, hogy a központi vízelosztás alapján vízkészleteinkkel gazdálkodni tudnánk, hanem az is, hogy az iparvállalatoknál tartott vízellátási munkaerők, anyagok és eszközök feleslegessé válnának, amit a vízellátási feladatok megoldásánál központilag sokkal hathatósabban és célszerűbben lehetne felhasználni. \ 125