Hidrológiai tájékoztató, 1963 június

TATABÁNYAI BÁNYAVÍZ ANKÉT - Dr. Gál István: A bányavíz elleni védekezés és a bányavíz hasznosítás gazdasági kérdései

A B ANYA viz ELLENI VÉDEKEZÉS ÉS A BÁNYAVÍZ HASZNOSÍTÁS GAZDASÁGI KÉRDÉSEI DR. GAL ISTVÁN Tatabányai Szénbányászati Tröszt A bányavíz elleni védekezés súlyos terhe a szénbányászatnak. Különösen súlyosak ezek a terhek Magyarországon, ahol az elsődleges energiahordozók aránylag szűkös helyzete miatt - olyan szén telepeket is művelésbe kell vonni, amilyeneket vízveszélyesség.ük vagy nagy fajlagos vízmennyiségük miatt energiaihordozókban nálunk gazdagabb országokban nem fejtenek le. Ezt a helyzetet még tovább súlyosbítja, hogy a fejtett szén fűtőértéke — és így ehhez csatlakozóan termelési értéke — Magyarországon aránylag, kicsi. A szénbányászat során szükségessé váló vízemelésnek és a víz elleni védekezésinek a költségei tehát aránylag kis értékű termeivényt terhelnek. A széntermelésen belül — a Német Demokratikus Köztársaság és Bulgária után — nálunk a legnagyobb a kőszénnel szemben a kisebb fűtőértékű barnaszénnek és lignitnek a részesedése. Ez az arány tovább fog eltolódni a kisebb fűtőértékű szénfajták felé. Szénvagyonunk igénybevétele ugyanis — amit a termelésből és a szénvagyonból való részesedés hányadosával legcélszerűbb mérni — a jobb minőségeknél folyamatosan és rendszeresen nagyobb, mint a gyengébb minőségeknél. így szénvagyonunk természetes megoszlása elkerülhetetlenné teszi a további eltolódást a gyengébb minőségek felé. Széntermelésünk átlagos fűtőértékének az 1. ábrán bemutatott csökkenése tehát mind nagyobb mértékű lesz ,és így a víz elleni védekezésnek, valamint a bányászkodás során szükségessé váló vízemelésnek a költségei viszonylag mind súlyosabban érintik a magyar szénbányászatot. MtO i I« tset 1. ábra. A szén fűtőértékének átlaga Az iparág 1961-ben közel 150 millió m

3 vizet emelt ki, amelybél — kerek számiban — 35 millió m

3 a Dorogi Szénbányászati Tröszt, 40 millió m

3 pedig a Tatabányai Szénbányászati Tröszt üzemeire esett. A teljes mennyiségnek tehát 50 százaléka e két medencét teriheli. A vízemelés közvetlen költségei az iparág egészében mintegy 200 millió forintot tesznek ki. Ebből az összegből 1961-ben 32 millió forint jutott Dorogra, közel 27 millió forint pedig Tatabányára. így 1 m

3 kiemelt vízre aiz iparág átlagában 1,38 Ft, Dorogon 0,93 Ft, Tatabányán pedig 0,66 Ft jutott. Az iparág átlagában mutatkozó fajlagos vízemelési költségek azért múlják felül ilyen jelentős mértékben a dorogi és tatabányai adatokat, mert a kevés vizet emelő aknáknál a felmerülő ráfordítások jelentős része a víz mennyiségétől független készenléti költség. Ezek a számok azonban csak a közvetlen ráfordításokat tartalmazzák. A jelenlegi elszámolási rendszer ugyanis csak ezeket különíti el, a közvetett költségeket — közöttük a feltehetően jelentős mértékű értékcsökkenési és javítási költségeket — nem. Ezek együttesen — hozzávetőleges számítás szerint — még további 20—25°/

0-ot tesznek ki. így pl. Tatabányán a főszivattyúkamrák értékcsökkenése, javítása és üzemeltetése a külön kimutatott költségek fölött önmagában mintegy 18%-ot tesz ki. Hogy a kérdéssel a tatabányai medence szempontjából egy kicsit részletesebben foglalkozhassunk, a 2. ábrán közölt grafikon mutatja a kiemelt vízmennyiség, a széntermelés és a fajlagos vízmennyiség alakulását. E szerint a kérdés Tatabánya számára a harmincas évek .közepétől kezdve mind nagyobb fontosságú lett, az utolsó 4 év pedig egyenesen rohamos roszszabbodást hozott. A helyzet a dorogi medencére — átlagban vizsgálva — talán még ennél súlyosabb. Az 1 t termelt mélyművelési szénre jutó fajlagos vízemelés ugyanis Tatabányával szemben 1961-ben 52

0

/

0kal, jelenleg pedig 45%-kal több. Az átlaggal szemben azonban igen nagy a szóródás. Az egyes aknák 1961. évi és 1962. október havi adatai szerint ugyanis — amelyeket a ábrán közölt grafikon is ábrázol — a teljes vízmennyiségnek mintegy 90%-a 4 aknaüzemből származik, a VI, Síkvölgyi, XIV, XV b. aknaüzemből. Az utolsó időszak növekedése — mint látható — ezek közül is csupán két aknára jut. A VI-os aknánál az előző évvel szemben a vízmennyiség megkétszereződött és tonnánként 52 m

3-t tesz ki, a Síkvölgyi aknánál pedig már a 70' m

3-t érte el. Ezeknél a külön kiemelt tatabányai aknáknál a vízemelés közvetlen költsége 7—27%-át tette ki az üzemi szinten számított önköltségnek és pl. a Síkvölgyi aknaüzemnél már 75 forint volt tonnánként. Ezek a hatalmas terhek azonban még mindig nem mutatják pontosan a szénbányák víz elleni védekezésének és vízemelésének teljes hatását. A munkahelyek vízveszélyessége és vizes volta ugyanis a közvetlen termelési ráfordításokat is súlyosan terheli. A számszerűség vizsgálata nélkül — erre vonatkozóan Mórotz Kálmán ismertet néhány tatabányai vizsgálati adatot — szeretnék csak röviden rámutatni azokra a nehézségeikre, amelyek a vízzel kapcsolatban terhelik a bányászkodást. Rosszabbak ezekben a bányákban a munkahelyi körülmények, ami a teljesítményeket csökkenti. Ezt a hatást, a fennálló bérezési előírások is figyelembe veszik és a munkahelyen fakadó főte- és talpvíz esetén 5%-tól 15%-ig terjedő bérpótlék kifizetését rendelik el. Sokkal nagyobb ezeken a helyeken a beépített biztosító szerkezetek és felhasznált gépek avulása, javítási szükséglete. A körülmények sokszor 98