Hidrológiai tájékoztató, 1963 június

TATABÁNYAI BÁNYAVÍZ ANKÉT - Dr. Ajtay Zoltán: A bányavíz elleni védekezés mai helyzete és távlati kilátásai - Becker Ferenc hozzászólásával

7. táblázat 1962* 1970** 1980** Kőszéntermelés t/év 28,8 33,36,Vízfaikasztás m

3/p 331,4 438,615,Fajlagos vízmennyiség m

3/t 5,8 7,9Átlagos emelési magasság H m 171,— 190,210,Kiemelt vízmennyiség a kőszénbányászatban 10°. m

3 163,4 232,324,A bauxit-, érc- és ásványbányászat vízemelése 10°. m

3 23,6 40,50,•tényszámok **becsült értékek vízmennyiséggel számolhatunk. E vízmennyiségekből 259,3 m

3/p, azaz 73,— százalék karsztos területekről áramlanak a bányánk nyitott térségeibe (1962. III. negyedévi adait). Az előzőekben röviden ismertetett adatok élesen rávilágítanak azokra a teendőkre, melyeket megvalósítani kell. Ha csak részleges, kb 50% mennyiségű bányavíz további felhasználását tudjuk biztosítani, ami 1962. évben kb. 100 .10

6 m

3 volt, 1970. évben kb. 150.10

6m

3 és 1980. éviben tab. 200 .10® m

3-nek felei meg, úgy ezzel az illető bányászat környékén 100 locsolási napot és átlagosan 400 mm locsolási értéket véve alapul 1970. évben 37 500 hektár, 1980. évben 50 000 hektár mezőgazdasági terület locsolását-lesz lehetséges biztosítani. E vízmennyiség kint van a külszínen, s csakis vízgazdálkodási szempontból kell a felhasználást megszervezni. (Tárolók, csőhálózatok, szivattyúállomások stb. létesítése.) Az ásványi nyersanyagtermeléssel egyidejűleg fakasztott bányavizek felhasználása tehát országos éretek. 100 millió Ft/év nagyságrendű az így felhasználásra kerülő bányavíz értéke, a mezőgazdasági vonalon jelentkező több termelés értéktöbbletétől függetlenül, mely aiőbbinek a többszöröse. Előadásomban összefoglaló képet kívántam adini bányászatunk által fakasztott vizek elleni védekezés módozatairól, azok főbb paramétereiről, s a hasznosítás mezőgazdasági vonatkozásairól. Ha csak részben is sikerült hallgatóim szíves figyelmét a bányavizek hasznosítása érdekében felkeltenem, úgy célom elértem. Becker Ferenc, Tatabányai Szénbányászati Tröszt, hozzászólása: Az előadás összefoglalta az elmúlit évtizedek alatt kikristályosodott bányahidrológiai ismereteket, eredményeket és az azokból levonható tanulságokat. Rendszerbe foglalta a bányaibeli vízhozamok fajtáit, az ellenük való védekezési módokat s a főbb tennivalókat. Megismertetett bennünket a bányák vízemeléseinek adataival, azoknak költségkihatásával, s a jövőbeli várható helyzetre való tekintettel a régi uitairól elvont, kiemelt vízmennyiségeik népgazdasági hasznosításának lehetőségeivel. Végeredményben átfogó képet nyertünka magyar bányászat szempontjából nagy jelentőségű hidrológiai kérdésekről, bővülő ismereteink mai állásáról. A magam részéről lényegében az előadás anyagához különös észrevételeket nem kívánok fűzni, csupán kiegészítésiképpen szabadjon bizonyos vonatkozásokban hozzászólnom, illetve a magunk munkája alapján a vízvédelem továbbfejlesztéseképpen újabb elgondolásainkból egyeseket ismertetni. Ajtay Z. vízvédelmi módszerbeli osztályozását oly módon kívánom kiegészíteni, hogy a passzív vízvédelem csoport fogalomköréhez a hagyományos központi, illetve átemelő szivattyútelepeikkel való emelését a fakadó vizeknek i:s beleszámítom. Szeretnék azonban egy nagyobb jelentőségű megoldásra vonatkozóan is beszánv Uli, amit a mindinkább fokozódó vízveszélyességű tel a bányai bányászatban alkalmazni kívánunk. Medencénk nyugati perr rén helyezkedik el a XV/c. akna területe. Itt megindultak az üzem létesítésének beruházási munkálatai. Látszólag kedvező viszonyok között fekvő területről van szó, apii nem nagy átlagmélységével (mintegy 100 m) könnyű bányászatot ígér. Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk vízveszélyességót, teljesen más képet kapunk. Mindenekelőtt 'megállapíthatók a széntólefp alatt elhelyezkedő vízzáró védőréteg vastagságából, hogy az az akna területének nagyrészén alig jöhet számításba, s még a várható — viszonylag kis — 3—9 atm hidrosztatikai nyomás ellenére sem éri el a 0,5 rn/atm alatti fajlagos védőréteget, ezáltal nem nyújt semminemű biztonságot. Az 1953. évi síkvölgyi 30 m

3/p és 1960. évi XV/b. aknai 18 m

3 p méretű vízbetörések a +70—80 tm A. f.-i magasságban most már valószínűsítik a kettő közt fekvő XV'c területén is katasztrofális méretű vízbetörések bekövetkezését. A vízbetörések lefolyásának természetéből következik, hogy a főszivattyútelep méretezése bizonytalanná válik az elfulladás elleni védelem szempontjából, mikor az adódó betörések hozamának szabályozására nincs lehetőség. Ugyanakkor a forrás elcementálása— eltekintve annak többmilliós költség és termeléskihatásától — sem kecsegtet tartós sikerrel az általánosan gyenge védőréteg miatt és a betörés kiújulása minden bizonnyal csak rövid idő kérdése lesz. A mélyebben fekvő mezőrészek nagy teljesítőképességű átemelő szivattyútelepei ugyanígy nem nyújthatnak kellő biztonságot az egyes bányamezők művelésének vonatkozásában. Az üzem létét állandóan fenyegető és bizonyára többször próbára tevő vízveszély netáini sikeres leküzdése esetén is az akna üzemvitelében, annak életén át állandó, alig leküzdhető nehézséget jelentene, f-endkívüli mértékben megdrágítva a termelési költséget. Nagy valószínűséggel állítható, hogy a XV/c. akna leművelése az eddigi hagyományos módszerekkel megtervezett kivitelben kudarcra van ítélve. Szükségesnek látszik tehát az újabban felismert viszonyoknak megfelelően — a megindult megvalósítás ütemtervébe beilleszkedő módon — az aknaüzem vízmentesítését új alapokra fektetve másként megoldani. Az aknaterüiet egyszerű szemrevételezésével megállapítható, hagy a padokra osztott, de egynek tekinthető széntelep durván észak—'déli csapásirányú, kelet felé pedig 2—3°-kal lejtősödő elhelyezkedésű. Kiterjedése lényegében a +40 és +100 m A. f.-i magasságra szorítkozik, tehát a mintegy +130 m-ben levő karsztvízszint alatt 30—90 m-nyire. A széntetepet a 3—0 aitm-ás vizeit tartalmazó fekü dachsteini mészkőtől elválasztó védőréteg a legmagasabb területrészeken a legvastagabb (20 m fölött is), míg a keleti haitár mentén, éppen a 8—9 atm-ás legmélyebb részeken 0 és 2—3 méter közötti jelentéktelen értékre vékonyodik. Az aknamező túlnyomó nagyrészén is gyakorijait,ilag hasonló a helyzet, mert a védőréteg fajlagosan mérve a 0,5 m'atm. alatt marad. Ilyen viszonyok mellett a legmagasabban fekvő kis terület alkalmas a hagyományos vízmentesítési mód melletti bányaművelésre, bár a vetőkkel várhatóan 93