Hidrológiai tájékoztató, 1963 június

TATABÁNYAI BÁNYAVÍZ ANKÉT - Dr. Vitális Sándor: A bányavíz elleni védekezés fejlődése és a bányavízhasznosítás

TATABANYAI BÁNYAVÍZ ANKÉT előzetes beszámoló a Hidrológiai Tájékoztató 1962. decemberi számában már megjelent. Az ankéton elhangzott előadások és hozzászólások szövegét, valamint az ankét eredményeként hozott határozatokat teljes terjedelmükben a következőkben közöljük (Szerk.). A BÁNYAVÍZ ELLENI VÉDEKEZÉS FEJLŐDÉSE ÉS A BANYAVÍZHASZNOSÍTÁS DR. VITALIS SÁNDOR a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke A Magyar Hidrológiai Társaság, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület és az Építőipari Tudományos Egyesület Tatabányai Csoportja 1962. december 7-én Tatabányán a Zsdanov Kultúrotthonban egésznapos ankétot rendezett. Az ankét tárgya: „A bányavíz elleni védekezés és a bányavíz hasznosítást" volt. Az ankétról szóló rövid Az esztergomi barnakőszénmedencében 1878-ban az annavölgyi 100 m mély Vilmos aknából +80 m A. f. szintben keresztvágatot hajtottak, melyben váratlanul a fekvő triász mészkőből becslés szerint 20 m

3/p vízbetörést kaptak. Ez volt az első katasztrófális vízbetörés a magyar szénbányászatban, de ennek okát, jövő kihatását nem keresték, s nem is firtatták. Több kisebb vízbetörés után 20 évvel később 1898. április hó 24-én a tokodi 300 m mély 4,5 m átmérőjű Űj köraknában — mely korszerűen, kellő elővigyázatossággal, az akkori fogalmak és lehetőségek szerint elegendő szivattyú kapacitással felszerelve lett lemélyítve — amikor elérték az eocén barnakőszéntelepet, abból becslés szerint 24 m

3/p vízbetörést kaptak. (Utólag, jóval később megállapították, hogy a vízbetörés vetőből történt!) Hiába volt az akna egy Regnier-vízemelő géppel (4,5 m

3/p teljesítmény), egy iker Tandem rendszerű földalatti gőzszivattyúval (4,5 m

3/p), az akna talpán, 2 Worthington szivattyúval felszerelve, a hatalmas vízbetöréssel nem tudtak megküzdeni — ámbár félévig próbálkoztak vele — s végül felhagytak a reménytelen vízemeléssel (összesen csak 8 m

3/p vizet tudtak emelni), az akna elfúlt, s a víz felemelkedve az akna száján évtizedekig kifolyt. (Az akna szája 6 m-el volt a nyugalmi karsztvíz szint alatt.) Az akna építésével, a járulékos beruházásokkal együtt több mint 2 millió aranykorona érték semmisült meg percek alatt, melynek káros kihatása évtizedekig hátráltatta az esztergomi barnakőszénmedence bányászatának fejlődési lehetőségét. Az egyetlen szomorú vígasz, hogy a tökodi körakna volt a világ legnagyobb (4,5 m) átmérőjű artézi kútja. (Érdekes talán megemlíteni, hogy neves szakértők részint ß fedő eocén mészkőből, részint a fekvő triász mészkőből, sőt egyesek közvetve a Dunából származtatták a hatalmas vízbetörést.) A tokodi Űj körakna vízbetörését még számos vízbetörés követte („A" akna 1898 10 m

3/p, Tömedék akna 1901 5 m

3/p. Tokodaltáró 1901 9 m

3/p, Ebszőnyi akna 1903 4 m

3/p. Samu akna 1904 1,8 m

3 p és még több helyen pár 100 l'p-es vízbetörés), melyek elkedvetlenítették a tőkét a medence szénbányászatának további kifejlesztésében. Ez a tőke mentalitása szempontjából érthető, hiszen az akkori bányaigazgató Winkléhner János (1895—1911-ig) maga is, nem tudva megküzdeni a vízveszéllyel, elhagyta Dorogot azzal a kijelentéssel, hogy a még kitermelhető szenet „elviszem a zsebkendőmben" és elment bányaigazgatónak Petrozsénybe az ország leggazdagabb szénbányájába, „utánam jöhet az özönvíz" azt hiszem ilyen gondolattal távozott. A magyar szénbányászat szerencséjére vezető utódnak otthagyott egy fiatal bányamérnököt Schmidt Sándort '— aki 1905—1911-ig Auguszta aknán üzemvezető volt, s így már jól :smerte a vízveszélyes bányászatot — és fiatalos lendülettel, bámulatos energiával és kitartással — ha sokszor téves utakon járva is, amit később maga is beismer — nekikezd a karsztvíz elleni védekezésnek. (L.: Schmidt S.: Az esztergomi szénmedence. 1932.) Első ténykedése — még mint az újonnan telepitett Auguszta akna üzemvezetőjének — hogy Stegl K. volt tokodi bányaigazgató 1907-ben megjelent tanulmányának (österreichische Zeitschrift für Berg- und Hüttenwesen 1907. 15—18. szám) téves állításait, következtetéseit 1910-ben Társulatának benyújtott tanulmányában megcáfolja. Stegl fenti tanulmányában ^Ugyanis azt javasolta, hogy az elfúlt tokodi köraknát víztelenítsék, s téves számítása szerint 15—20 m

3/p állandó vízemeléssel az egész medencében 150 m-ig ily módon a karsztvíz tükre leszállítható.) Első gondolat az aktív vízelleni védekezésre!) Jelzi, hogy az újonnan telepített Auguszta akna, mely 3 millió korona befektetéssel készült, máskülönben menthetetlen az elfúlástól. Schmidt S. tanulmányában kifejti, hogy a bányák kellő koncentrációjával, kellő villamos energia biztosításával és szivattyú teljesítmény beépítésével az egyes elfúlt aknák részlegesen vízteleníthetők, s az új aknák vízbetörései tartalék szivatytyúkka.1 vízmentesíthetők. 1911-ben átvéve a bányák vezetését, nekikezd koncentrációs tervének megvalósításához, az új Reimann akna, és altáró telepítésének tervezetéhez. 1915ben elkészíti Reimann akna tervezetét (Társulati kiadványként nyomtatásban is megjelent) s abban kifejti a karszt járatoknak iszap tömedékeléssel való elzárását, s ezzel egyidőben központi aknával 50 m

3/p szivattyú teljesítménnyel a karsztvíztükör folyamatos lesüllyesztését, melynek alapfeltétele* Dorogon egy megfelelő teljesítményű hőerőmű létesítése és a vízemelésre kellő szivattyú kapacitás biztosítása. Sajnos az első világháború a terv teljes megvalósítását lehetetlenné tette, s arra csak a háború befejezése után került sor. Közben a vízbetörések egyre növekedtek, s a medencében már 40 m

;

i/p vizet emeltek anélkül, hogy a nyugalmi karsztvízszint változott volna. Az újabb nagyobbarányú befektetések eszközlése előtt az Esztergom Szászvári Kőszénbánya R. T. 1920-ban felkérte szakértőnek Pistorius A. kattovitzi vezérigazgatót és Ebeling F. főbányaigazgatót, hogy főleg a vízveszély elhárításának lehetőségéről nyilatkozzanak. Szakértők szakvéleményükben javasolták, hogy központos aknával s a fekvő mészkőben kihajtott 2,5 km hosszú vágatokkal (zsomp) 108 m

3/p szivattyú teljesítménnyel rüllyesszék le a 'karsztvíztükröt, a + 0 mA. f. szintig. "Éz volt az első, komoly érvekkel alátámasztott javaslat az aktív bányavíz- illetve karsztvíz elleni védekezésre. Szakértők legfőbb tévedése az volt, hogy nem számoltak a beruházási lehetőségekkel és a rendelkezésre nem álló kellő műszaki felkészültséggel. Schmidt Sándor ezért nem kedvetlenedett el, s tovább folytatta szinte emberfeletti küzdelmét a karszt87