Hidrológiai tájékoztató, 1963 június
Dr. Láng Sándor: Hazánk artézi kútjai, mint természeti erőforrások
ahol többségben csak igen kis mélységű (30—100 m) artézi kutak létesülteik, az említett kis mélység-övezetben rendszerint hiányzik a vizek gáztartalma és még a rétegenergia is olyan kicsiny, hogy nem száll fel a víz a felszínig. Legalábbis erre enged következtetni a 4. ábrán — ahol az átlagos kútmélységeket tűntettük fel — Borsod, Szabolcs, Hajdú, Bács, Fejér, Vas megyék esete. Más megyékben viszont (Békés, Somogy, Nógrád) nagyobb átlagos kútmélység ellenére is kisebb a pozitív kutak aránya, nyilván több kedvezőtlen körülmény hatására, avagy fordítva, a kisebb átlagos kútmélység ellenére aránylag sok a pozitív artézi kút, mint pl. Heves, Tolna és Veszprém megyében. A legtöbb a pozitív artézi kút-arány Csongrád megyében, de itt az átlagos kútmélység is a legnagyobb, ami azzal magyarázható, hogy a legkiadósabb vízadó rétegek, már kellő nagyságú rétegenergia és esetleg megfelelő gáztartalom mellett, már nem közvetlenül a felszín alatt fejlődtek ki, hanem néhányszáz méter mélységben. A hazai artézi kutak lefúrt összes folyómétere (közel 3 millió m) igen tekintélyes mennyiség, ugyanis artézi fúrásszelvényeinkkel pl. jnajdnem teljesen körülkeríthetnénk jelenlegi országhatáraink mentén hazánk területét. A legtöbb fúrás-folyóméter (5. ábra) 5. ábra. Artézi kutak lefúrt" összes folyómétere az 1. ábrával kapcsolatosan felhozott indokok alapján jelen esetben is az alföldi megyékre jut; ebből Csongrád, Békés, Bács, Szolnok, Hajdú és Szabolcs megyék részesedése is már több mint 2 millió fm), és itt is ugyanúgy Nógrád megye 19 ezer fm-e &z utolsó, szemben Csongrád megye 535 és Békés megye 523 ezres felével. Tehét, a legtöbb artézivíz-igény — a fúrás-folyóméterek nagy mennyisége alapján is — a rossz talajvizű alföldi tájakon lép fel. Ha viszont egy artézikút átlagos mélységét (m, 4. ábra) és az egy kútra jutó átlagos vízhozamot (l/p, 6. ábra. Belterületi és külterületi artézi kutak átlagos vízhozama, l/p (csak a működő és a használaton kívüli kutak esetében) 6. ábra) tekintjük, a vizsgálatunk során kibontakozó nagyon változatos kép a 4. ábra esetén inkább a közvetlenül vízföldtani körülmények függvénye, míg a S. ábra esetében jelentékeny mértékben a technikaigondossági, sőt gazdaságossági tényezők is erősen beleszólhatnak a vízhozamok kialakításába. (Szándékosan használjuk a „kialakítás" szót.) Az átlagos mélység kicsiny volta lehet annak következménye, hogy aránylag kis mélységből kapnak csak megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvizet, még ha zömmeil nem is felszálló az artézi víz, pl. főleg Szabolcs (37 m), Bács (44 m), Borsod (38 m), Pest (71 m), Vas (76 m), Fejér (63 m), Tolna (77 m), Veszprém (69 m) megyék esetében. Nagyobb mélységből viszont esetleg nem növekszik a kitermelt víz mennyisége (ér- m téke) ugyanolyan arányban, mint a feltárásra fordítható költség. A nagyobb átlagos mélységű artézi kutakkal ellátott megyék esetében (Csongrád 144 m, Szolnok 130 m, Békés 111 m, Baranya 114 m, Somogy 117 m, Győr 97 m) többnyire az a jellemző, •> hogy vagy az optimális minőségű, mennyiségű és egyben felszálló vizek nagyobb mélységben rejtőznek, mint' a másik csoport esetében, vagy esetleg olyan nagy a vízszűke, hogy a vizet minden áron, még nagy leszívás mellett is elő kell teremteni, esetleg már tekintélyesebb mélységből (Nógrád megye 105 m, részben Baranya megye is), mert a felszínközeli rétegek sorában kevés a víztartó szint. Az egy artézi kútra jutó átlagos vízhozam (l/p) mérlegelésekor megbízhatóbb képet kapunk, ha a 6. ábra adatait a 3. ábráéval hasonlítjuk össze. Fény derül ugyanis arra, hogy egyes tájegységeink az eddigi ismeretek szerint rétegvizekben kissé szegények: vagy eredetileg is azok voltak, vagy esetleg a nagy vízfogyasztás eredménye látszik már a térképeken. Egyes megyékben ugyanis kis átlagos vízhozamok társulnak a nagy negatív artézikut-valószínűséggel (Szabolcs 69 l/p, Bács 64 l/p, Békés 45 l/p Hajdú 73 1 p, Fejér 71 l/p), más megyékben pedig a nagyobb átlagos vízhozamok (Nógrád 224 l/p, Borsod 105 l/P, Vas 170 l/p, , Somogy 122 l/p), ami többek között azzal magyarázható, hogy e területeken az erősebb vízigény miatt nagyobbmérvű leszívást alkalmaznak. Több megyében az utóbbi úgy érvényesülhet, hogy több ugyan a pozitív artézi kút, de az egyes esetekben a leszívás is erős, s ez a rétegek nagyobbfokú vízadóképessége miatt nagyohb átlagos vízhozamokat eredményez (Győr megye 212 1 p, Veszprém megye 162 l/p, Zala 161 1 p, Baranya 214 l/p, Tolna 155 li p, Heves 145 l/p, Budapest 177 l/p). Csongrád megye kivételesen nagy átlaga viszont zömmel az igen kedvező vízföldtani tényezőkkel, a Sümeghy (1944) által kimutatott tiszai levantei tektonikus ároik fiatal üledékeinek bőséges vizet tartalmazó jellegével magyarázható. Ebben a megyében fordul csak elő az a jelenség, hogy a 60%-nál nagyobb valószínűséggel előforduló pozitív artézi kutak esetében emelkedik jóval 100 l/P fölé az egy artézi kútra jutó átlagos vízhozam. Tehát nagyarányú kompresszorozásra általában nincs szükség, mert itt saját erejéből sok és jóminőségű rétegvíz képes a felszínre jutni. Tekintettel arra, hogy a negatív artézi kutakból kiszivattyúzott víz mennyiségét illetően megfelelő adatok nem állnak rendelkezésre, így az előző kérdés bo- j nyolult voltának további tisztázását későbbre kell halasztanunk. Az artézi kútfúrásokkal feltárt vizet nem minden esetben hasznosítják teljes, illetve a lehetséges mértékben, hanem sok esetben csak a fennálló igényeknek megfelelően, vagy költségkímélésből, vagy vízpazarlás megakadályozása végett, vagy még többféle indok folytán. A 7. ábra szerint az artézivízkihasználás lehetőségei a jelenlegi állapothoz képest egyes területeken igen nagyfokúnak tételezhetők fel, azonban konkrét adatok még nem ismeretesek. Azonban, ha a 7. ábra adatait, vagyis az összes működő, illetve használaton kívüli artézikutak kitermelhető vízhozamát (ezer l/p) összevetjük a 6. és az 1—2. ábrák alapján számított vízmennyiséggel, tekintélyes az így kiadódó különbség, 12