Hidrológiai tájékoztató, 1962

1. szám, április - Horváth Vilmos: Az üzemi talajvédelem vízépítőmérnöki vonatkozásai

Az üzemi talajvédelem vízépítőmérnöki vonatkozásai HORVÁTH VILMOS országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet A mezőgazdaság szocialista átszervezésének befejezésével megnyílt a lehetőség hazánkban is a talajvédő gazdálkodási rendszerek széleskörű bevezetésére. Talajvédő gazdálkodás alatt a hegy- és dombvidéki üzemek olyan gazdálkodási rendszerét értjük, amely biológiai és agrotechnikai módszerekkel biztosítja az erózió és defláció elleni aktív védelmet. Az agrotechnikai és biológiai védekezés azonban önmagában általában nem biztosítja a talajpusztulásnak egy kívánatos szinten való tartását, hanem azt ki kell egészíteni, — főképpen a vízépítőmémöki feladatkörbe vágó — mérnöki jellegű munkálatokkal. A mérnöki beavatkozás főképpen azt a célt szolgálja, hogy a lejtőkön a nagyobb intenzitású (a méretezés alapjául szolgáló) csapadék hatására keletkező felszíni elfolyás hordalékmozgató erejét egy kritikus érték alatt tartsa. Az ennél az értéknél keletkező hordalékszállítás ugyancsak kisebb egy bizonyos határértéknél (külföldi tapasztalatok alapján 6—15 t (ha év). Ezt a célt általában a lejtőkön egymástól bizonyos távolságokra, a víz útjába helyezett műszaki létesítményekkel oldjuk meg. (Sánc, terasz, övárok, stb.). Mivel a talajvédelemben szereplő vízépítőmérnöki alkotások ugyanazon a területen kerülnek elhelyezésre, ahol a gazdálkodás is folyik, nyilvánvaló, hogy a feladatot csak az üzemek gazdálkodási tevékenységét megtervező és irányító agronómusai, üzemszervezői, közgazdászat! eljárásokkal összhangban lehet megoldani. A hegy- és dombvidéki üzemek talajvédelmi berendezésénél a gazdaságosság elve azt követeli, hogy elsősorban az üzem által és ennek keretében megvalósítható biológiai és agrotechnikai védekezési eljárások kerüljenek kivitelezésre, míg műszaki védekezésre csak abban az esetben és olyan mértékben kerüljön sor, amennyiben az előzőek nem érték el a kívánt eredményt. Ezt az elvet követtük az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet Meliorációs osztályán a fancsali »Egyetértés« Tsz üzemi talajvédelmi tervének készítésénél és kivitelezésénél is. A termelőszövetkezet Borsod—Abauj—Zemplén megye Encsi járásban fekszik, a Hernád folyó vízgyűjtőjében. A terület két egymástól független, teljesen zárt vízgyűjtőre oszlik, amelyek területe egyenként 1318 kh, illetve 380 kh (1. ábra.). Az üzem eredeti művelési ág megoszlása: szántó 1139 kh rét 20 kh legelő 118 kh gyümölcsös 13 kh erdő 133 kh zártkert 58 kh egyéb 217 kh összesen: 1698 kh Az évi átlagos csapadék 585 mm körül van. A terület talaja: a lejtőkön barna, illetve csonka barna erdőtalaj, a völgyekben fiatal öntés talajok. Az utóbbiak az eróziós pusztulás során alakulnak ki. A talajok infiltrációs viszonyai kedvezőtlenek. A felszíni rétegek hamar szétiszapolódnak és viszonylag kis intenzitású csapadék esetén is nagy a felszíni elfolyás. A fővölgy észak-déli fekvésű. A lejtők átlagos hosszúsága eléri a 800 m-t. Hajlásszögük 5—12% között váltakozik, de előfordul 16—18%-os, koncentrált esés is. A helyszíni vizsgálatok alapján megálapítottuk, hogy a szántóföldi művelés alatt álló területeken a talajpusztulás sok év átlagában 25 t/kh érték körül ingadozik. Ez a helyi, erősen kötött talajon, közepes értéknek mondható, s közepes intenzitású védekezést ír elő. A védekezés megkívánt mértéke, valamint gazdálkodási okok miatt az üzem agronómiai berendezése során az ún. táblás-sávos tövénytermesztési rendszert választottuk (1. ábra). A fancsali »Egyetértés« Tsz az országban az első üzem, amely a talajvédő gazdálkodásra tér át. Egyben betöltheti Borsod—Abauj—Zemplén megyében a talajvédő gazdálkodás minta és bemutató terének szerepét is. A műszaki tervezés során a feltétlen műszaki indokoltság mellett ezt a lehetőséget is figyelembe vettük és igyekeztünk változatosan tervezni, hogy minél szélesebb skálán mutathassuk be a talajvédelmi berendezkedésekhez szükséges mérnöki alkotásokat. A helyszíni bejárást és a tervezést az agronómus és a vízépítőmérnök együttesen végezte. Ekkor állapították meg, milyen mérnöki beavatkozás, illetve tervezés szükséges. A talajvédő gazdálkodásra az üzem négy év alatt áll át (ennyi idő szükséges, amíg a vetésforgókban lévő növények a helyükre kerülnek). A mérnöki munkák végrehajtását ennél rövidebb időre — nevezetesen 3 évre — terveztük. Zömét már az első, illetve második évben kívántuk megvalósítani. A talajvédelmi rendezés elveinek megfelelően a munkát a vízgyűjtő fejénél kezdtük. Folyásirányban nézve a jobboldali kisebb vízgyűjtőben terült el — mintegy 25 kh-nyi területen — a tsz »legelője-«. A 15 évvel ezelőtt még szántóföldi művelés alatt álló terület a kíméletlen legeltetés, főleg a sertéslegeltetés okozta rongálás miatt vízmosásos területté alakult, amelyen az árok mélysége és szélessége nem ritkán elérte az 1,5—2,0 m-t. A talajpusztulás átlagos mértéke ezen területen meghaladta az 50 t/kh értéket. Az üzemterv készítése során a területet gyümölcsösnek jelöltük ki. A feladat a vízmosások eltüntetéséből és a talaj további pusztulásának megakadályozásából állott, figyelembe véve, hogy a 9 x 5 m kötésbe kerülő gyümölcsfák közötti művelés akadálytalan legyen. A vízmosások betöltését földnyesőkkel (seréper) és földtolókkal (dozer) végeztük. A földtoló hosszirányban végig haladt _ a vízmosásos árkon, mintegy utat készítve a földnyesőknek, a mélyebb részeken pedig oldalról döntötte be a vízmosást. A földnyesők ezután a terep magasabb pontján földet gyalulva fölülről lefelé haladva töltötték be a vízmosásokat. így elérhető volt, hogy a vízmosásba betöltött talaj kellő tömörségű legyen. A további árkosodás megakadályozása végett mindenek előtt a külvizéknek a területre való ráfolyását akadályoztuk meg két egymástól 50 m-re elhelyezett nagyméretű, átművelhető övsánccal (2. ábra). A sáncokat 4%

0 hosszirányú eséssel terveztük és a két völgyet egymástól elválasztó gerincen húzódó régi útból keletkezett vízmosásba kötöttük be, miután ezt jelöltük ki vízlevezetőnek. Az új gyümölcsös területén egymástól átlag 54 m-re 11,0 m korona szélességű, bevágásban 1:1, töltésben 1:1,5 rézsű hajlásszögű teraszt terveztünk, amelyek hosszirányban 3—4%

0 eséssel, keresztirányban a lejtőre 3%-os elleneséssel rendelkeznek. Az átlagosan 12—15° o esésű területen a teraszok kialakítása nem okozott gondot. A teraszok építését földnyesőkkel végeztük, majd a végső szelvény kialakítást gréderrel. A teraszok ugyancsak a vízlevezetőkbe kötnek be. A bekötéseknél lévő színtkülönbséget betonba rakott terméskő surrantókkal hidaljuk át. A vízlevezető vízmosás megkötését kettős rőzsefonatos gátakkal terveztük és hajtottuk végre. Költségkímélés okából nem lehetett, olyan sűrű gátkiosztást alkalmazni, amellyel a vízmosás fenékesését a megfelelő értékre csökkenthettük volna. Tapasztalataink szerint nagyon jó szolgálatot tett a kettős szalmabélés, valamint a gátudvarban ^terméskőből és földből készült, szivárgást gátló töltés (a terméskőre az elhabolás megakadályozása miatt volt szükség). A megépített, mintegy 36 gát, egy kivételével, kitűnően működik. 30