Hidrológiai tájékoztató, 1962
3. szám, december - Dr. Vitális György: Földtani és vízföldtani megfigyelések a Magyar Hidrológiai Társaság 1962. évi romániai tanulmányútján
, . I V \ Konstanca környékének földtani felépítésében (5. ábra) résztvevő legidősebb képződmények az Ovidiu határában felszínre bukkanó szilur időszaki (legújabban felsőalgonkiumba sorolt) zöldpala és a felsőjúra, valamint kréta időszaki mészkő. A fenti képződményekre uralkodóan a szarmata emeletbe sorolt meszes, homokos és agyagos kifejlődésű képződmények települnek, melyek főleg a tengerparton illetve a nagyobb szárazföldi tavak mentén láthatók jó feltárásokban. A szarmata képződményekre a terület legnagyobb részét elfedő pleisztocén lösz települ. A konstancai strand és Mamaia között húzódó meredek tengerparton jó feltárásban tanulmányozható a vályogzónákat tartalmazó (kb. 40 m vastagságú) pleisztocén lösz. A feltárás alsó részén (néhány m vastagságban) világossárga iszapos kőzetliszt és világosszürke agyag váltakozásából álló, közel vízszintes településű szarmata rétegek láthatók. Ugyanitt tömegesen találhatók a hullámverés által partravetett kagylóhéjak, amelyek az elhanyagolt partszakaszokat több cm vastagságban borítják. A parton legnagyobb mennyiségben a Mythilus edulis, a Cardium edule és a Venu s sp. kagylófajok gyűjthetők. Alárendeltebbek a Donax és a Macoma nemzetséghez tartozó kagylók, valamint a Nassa és a Trochus nemzetségekhez tartozó csigák. Ritkábban kisalakú cápafogak is láthatók. Csaknem valamennyi partravetett kagylóhéjon egy, esetleg több Balanus cfr. amphitriter-nek. meghatározott kacslábú rák (tengeri makk) váza található. A tengerpart menti holocén képződmények: a mozgó düne, valamint a Siutghiol és a Techirghiol tó északi partján található tengeri eredetű só. A tengerpart mentén több szárazföldi sós, félsós vagy édesvizű kisebb-nagyobb ún. limántó (ghiolt) található. Sósvizűek (Eforia és Mangalia között) a Techirgiol és az Agigea tavak, édesvizű a Mamaia melletti Siutghiol és a Mangalia melletti Mangalia tó. A limántavak keletkezése azzal magyarázható, hogy a tengerpart süllyedése következtében a folyóvölgyek torkolati részébe mélyen behatol a tenger és ezáltal a szárazföldbe mélyen benyúló hosszúkás öblök, limánok képződnek. Később az öblök bejáratánál a tenger hullámzása és az É—D-i irányú tengeráramlás által épített homokturzások. vagy a parti dünékből épült gátak az öblökből limántavakat hoznak létre. A tengertől elválasztott tóba a patakokból, vagy a tóparti forrásokból édesvíz kerül, s „kiédesedik". Ha kevesebb édesvíz jut be, mint amennyi a párolgás útján eltávozik, akkor töményebb lesz, mint a tengervíz. A Fekete tenger melletti sósvizű limántavak közül balneológiailag csak a Techirghiol tó fekete gyógyiszapját hasznosítják. Az iszap fekete színe a szulfátok redukciójára vezethető vissza, mely Atanasiu szerint kétféleképpen történik. I.) Felbomló szerves anyagoknak (szénhidrogén) a szapropél iszapban levő szulfátokra gyakorolt hatása következtében kénhidrogén és kalcium-, vagy nátriumkarbonát képződik, a redukált szulfát összetételének megfelelően. II.) Anaerob baktériumok (Spirillum aestuarii) hatására is végbemegy a szulfátok redukciója. Kénhidrogén és karbonátok képződnek. A fenti reakciók hatására képződött kénhidrogén különféle vasvegyületekre (oxidok) hat és vasszulfid képződik. Ez festi feketére az iszapot. A kalciumkarbonát a vízben nehezen oldódik, emiatt kicsapódik és a fenék iszapos üledékeiben halmozódik fel. A szabadon maradt H 2S-t a thiobaktériumok oxidálják. Az így keletkezett ként a baktériumok — mindaddig, amíg szellőzetlen övekben tartózkodnak — sejtjeikben rögzítik. • A jól szellőzött vízrégiókbah a H 2S oxidációja révén szulfátok képződnek. Tehát a szulfátok így újraképződhetnek. A vasvegyületeiből felszabadult Ca-ból karbonátok keletkeznek, melyek a szapropélt szintén gyarapítják. A szulfátok redukciója elősegíti a fekete gyógyiszap képződését. E folyamat feltétele az élet. Ha a sóstavakban megszűnik az élet, akkor a szulfátok redukciója sem mehet végbe. Az élőlények általában 60—70 g literenkénti sótartalomnál már kipusztulnak. A víz felületén elpusztulnak a plankton növényei. Különösen fontos a Cladophora cristalina moszat, mely a fentebb említett felbomló szerves anyagok (szénhidrogének) forrása. Ugyanakkor kipusztulnak az anaerob baktériumok is, mint a Spirillum aestuarii, melyek a szapropélben levő szulfátokat redukálják. Ma a Techirghiol tó legnagyobb részében a sókoncentráció meghaladja a literenkénti 70 g-ot. Tehát a fekete gyógyiszap nem képződhet. Itt ez szubfosszilis. Az Urluchioi ág felőli részben az édesvíz források anynyira felhígítják a tó vizét, hogy ott volószínűleg napjainkban is képződik fekete iszap. A fentiekből kitűnik, hogy a Techirghiol tó fekete iszapja ma már csak nagyon kis mértékben képződhet, s az elhasznált iszap utánpótlása nagyon kevés lehet. A konstancai hajókikötő melletti akváriumban kiállított térképvázlatok jól szemléltetik a Fekete tenger kialakulásának történetét. A Fekete tenger keletlTezését és legfontosabb adatait dióhéjban az alábbiakban vázoljuk. A Fekete tenger területét a földtörténet során többször elborította a mai Földközi tenger őse, a Thetliys. Az ősföldrajzi kép alakulása számunkra főleg a miocén kortól érdekes, amikor a Thethys többek között a Fekete tengerrel, a Kaspi tóval és a Pannóniai medencével is összefüggő szigettengert alkotott. A kéregszerkezeti mozgások következtében a miocén kor végén megindill, majd a pliocénben folytatódik a Thethys feldarabolódása, kisebb részmedencék és önálló beltavak fűződnek le. A Fekete tenger mai medencéje az újpleisztocénkori fiatal vetődésekkel keletkezett. A Fekete tenger hossza Ny—K-i irányban kereken 1180 km, szélessége É—D-i irányban 230—610 km. Felszíne 423 000 km 2, térfogata 537 000 km 3, közepes mélysége 1271 m, legnagyobb mélysége 2243 m. Partjai különösen a Kaukázus és Kisázsia felé meredekek és gyengén tagozottak. ÉNy-i részén (román tengerpart) turzásos-limános partok vannak, A fiatal parti síkságok közül a kb. 5000 km 2 kiterjedésű Duna-delta említhető. A tengerjárás jelentéktelen. Vízgyűjtőterülete közel 2,5 millió km 2 több nagy folyó (Duna, Dnyeszter, Dnyepr, az Azóvi tengerbe ömlő Don és Kubány, továbbá a Kaukázus vidék és Kisázsia egyes folyói) táplálja. A tavaszi hóolvadás és a tavaszvégi esőzések után a vízszín néhány dm-t emelkedik. A sok édesvíz beömlése miatt a felső 200 m-es vízréteg édesebb (sótartalma 17—18° ; 00, ÉNy-on még ennél is kevesebb), 200 m-en alul a sótartalom fokozatosan növekszik, s a hőmérséklet is állandóbb. Az alsó, nagyobb sűrűségű (22—22,5 %o-es vízréteg télen sem keveredhet el, s nem telítődhet oxigénnel bár akkor a felszín 6—7 C°-ra hűl le a nyári 22—25 C°-kal szemben Így a 200 m-es mélység alatt a tenger rosszul szellőztetett, s oxigénhiány lép fel. A tenger fenekén felhalmozódó növényi és állati hullák rothadása következtében kénhidrogén képződik. A kénhidrogénes vízben ilyen körülmények között nincs élet. A Fekete tengeren az óramutató járásával ellenkező irányú, nagyon lassú tengeráramlás ismeretes. Ezáltal a felesleges édesebb víz a Boszporuszon át a felszínen túlfolyik, míg a Boszporusz fenekén az Egei és a Márvány tenger még sűrűbb és sósabb vize lép be és a Fekete tenger mélyen fekvő medencefenekét tölti ki. A tengerparttól elbúcsúzva, már ismert úton Urzieni községig megyünk vissza, majd Buzau után a Román alföld és a Kárpátok neogén övének határán Rimicu Sarat, Focsani és Adjud városon át, a Szeret folyó pliocén képződményekkel kísért völgyében, a Moldvai fennsík (platforma) nyugati szélére, Bacauba jutunk. Bacauból a Bistrita folyó'-völgyében a Kárpátok neogén övén át. Buhusi és Piatra Neamt érintésével a Külső Kárpáti flis öv területén levő Bicaz községbe érkezünk. Bicaz községtől északra a Bistrita folyó völgyében terül el a békási erőmű völgyzárógátas víztározó tava.
