Hidrológiai Közlöny, 2022 (102. évfolyam)
2022 / 3. szám
16 Hidrológiai Közlöny 2022. 102. évf. 3. szám A táj víztározó, vízmegtartó képességének növelése, mint alkalmazkodásra és mitigációra is alkalmas ökoszisztéma szolgáltatás elősegítése a magyar VGT-ben lefektetett előírások és ajánlások alapján a harmadik ciklusra irányadóként jelenik meg. Ezt az irányt tudja erősíteni a vízháztartási mutatókkal leírt ökoszisztéma tőke szemlélet alkalmazása. Az ökoszisztéma koncepció hangsúlyainál fontos átlátni, hogy ideálisan nem csak a vizes élőhelyek természeti értékei miatti védett területekre vonatkozó egyedi intézkedéseivel próbálna a stratégiáknak megfelelni. Az ökoszisztéma koncepció szerint elvárt tervezés a tájra nem csak természeti, hanem a természeti tőkéjéből adódó gazdasági egységre tekint, így terjesztve ki az intézkedések horizontját, amely aztán a táj adottságaihoz igazított fenntartható helyi döntések motiválását vonná maga után. A táj természeti tőkéje és az ebből adódó termelékenysége kulturális, rekreációs és gazdasági értelmezésében is kulcsfontosságú. Az ökológiai jó állapothoz mind vízminőség, mind vízmennyiség és megfelelőbb elosztás terén és az éghajlati adaptáció szempontjából is a víz visszatartására irányuló intézkedések javasoltak. KÖVETKEZTETÉS A természet a gazdaság és a társadalom alapját képezi, ezért a természet degradálásával a társadalmi jólét kibontakoztatásának lehetőségét is korlátozzuk. A természeti folyamatok jellegzetességeit tiszteletben tartó természeti erőforrás gazdálkodás esetén a társadalmi jólét összetevőinek és természeti alapjainak állapota is javítható. Az ökoszisztéma szolgáltatások szemléletmódjának alkalmazása ennek az összefüggésnek a gyakorlatba történő átültetését szolgálja. A természeti tőke körültekintő, előrelátó felhasználásának kialakításához meg kell értenünk a természeti tőkének az emberi jólétben játszott kulcsszerepét, ehhez fontos az alapelemek beazonosítása, a folyamatok, nem utolsó sorban az emberi beavatkozások következtében megjelenő visszacsatolások dinamikájának megértése. Ezt a megközelítést segíti az ökoszisztéma tőke szemlélet alkalmazása és vízháztartási jellemzőkkel való leírása. A természet lassú, de állandó változása közepette a természeti rendszerek ellátó típusú javait nyújtó ökoszisztéma szolgáltatásainak a többi szolgáltatás (támogató, szabályozó, kulturális) rovására megvalósuló használata ugyanis nem fenntartható, és a leépült szolgáltatások hiányának utólagos kezelését vonja maga után. A vízügyi infrastruktúrák tervezése és működtetése során komoly kihívás az ökológiai rendszerek változékonyságának és adaptációjának megfelelő figyelembevétele, különös tekintettel az eltérő természeti minőséget jelentő alternatívák esetén. Tanulmányunkban amellett érvelünk, hogy az ökoszisztéma szolgáltatások megközelítés módjának keretén a „Támogató ökoszisztéma” csoportra, mint a többi szolgáltatás alapját biztosító tőkére érdemes tekinteni, amelynek megőrzése döntési minimum kritérium. Egy helyszín, tájegység víz, terület és vegetációs változásainak értékelése során ezt a kritériumot a folyamatok éghajlati vízhiányra gyakorolt hatásán keresztül lehet megragadni és hidrológiai eszközökkel leírni. A többi ökoszisztéma szolgáltatás hasznosulásának esetében önmagában a természeti jellemzők nem elegendőek az alternatívák közötti döntések megalapozásához, szükséges a gazdasági értékteremtés nagyságának (egyenlegének) beemelése is a döntési kritériumok közé és az ezt szolgáló értékelési eszközök alkalmazása. Az ökoszisztéma szolgáltatások tőke szemléletének alkalmazása és vízháztartási indikátorokkal történő leírása a szemléletmód továbbfejlesztését szolgálja. Célja támogatást adni a komplex beavatkozások megítéléséhez, hogy egyedi, kisléptékű területi jellegzetességek mellett kapcsolatot lehessen teremteni a tervezett megoldások és a táji, vagy nagyobb léptékű, végső soron a kereteket biztosító rendszerfolyamatok között. Az ökoszisztéma szolgáltatások koncepciójának beépülése a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekbe sok közös vonást mutat az európai vizsgálat alapján, mint például az EU VKI előírásaira való erős támaszkodás, sejthetően a jól meghatározott indikátoroknak való megfelelési kötelezettség miatt. Másrészről az is közös vonásnak mutatkozik, hogy a koncepció további vízgyűjtő szintű integrált fejlesztése, az ökoszisztéma szolgáltatások egymásra épülésének és egymástól függő minőségének figyelembevétele vagy vizsgálata mindenhol hiányosságokat mutat. A hazai VGT-ben az ökoszisztéma szolgáltatások sokszínűsége és egymáshoz kapcsolódásának kritikus beavatkozási pontjai nem hangsúlyosak. A biztosító szolgáltatások közül főleg a katasztrófamegelőző és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodó jellegűek vannak túlsúlyban, esetükben az ökoszisztéma tőke szemlélet alkalmazása jelentősen javíthatja az intézkedések többszempontú illesztését, az adott szakpolitika sikeres megvalósításához szükséges intézményi feltételek megteremtését. FÜGGELÉK: A TERMÉSZETI TŐKE ÉS ÖKOSZISZTÉMA SZOLGÁLTATÁSOK SZÁMSZERŰSÍTÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE A közgazdaságtannak megvannak az eszközei, hogy értéket adjanak a különböző, közvetlen és közvetett módon értékelhető ökológiai szolgáltatásoknak. Ebben vizsgálható, hogy egy-egy adott ökológiai állapot során nyert egyéni és közhasznok, egyéni hasznok és a táj fenntartás költségei hogyan viszonyulnak egymáshoz. Ez jó a MEA-hoz, azonban ez nem ad támpontot az átfogó értelmezéshez. A tőke nagyság összefüggései nem a társadalmi hasznosítás logikájából fakadnak, amire ez a módszertan épít. Ezek az értékelések a táji erőforrások adott mintázatai közötti választáshoz adnak információt, de a fenntarthatóság fő szempontjának, a hasznosításhoz szükséges készlet nagyságára gyakorolt hatásról nem tudnak információt adni. A fenntarthatósági kritérium, hogy a természeti tőke nem csökkenhet. Az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésének igénye már évtizedek óta jelen van a szakirodalomban, és igyekszik folyamatosan fejlődni és mind részletesebben és több dimenzióban kiterjeszteni a lehetséges modelleket. A természettudományi oldal képviselői kvantitatív, fizikai mutatószámokon alapuló módszereket alkalmaznak, míg a társadalomtudósok a kvantitatív, pénzügyi vagy a kvalita
