Hidrológiai Közlöny, 2021 (101. évfolyam)
2021 / Különszám
12 Hidrológiai Közlöny 2021. 101. évf. különszám 4. ábra. A virtuális vízkereskedelem mérlege országonként (2000-2006) (Forrás: Fraiture és társai, 2004) (Megjegyzés: Sötétzöld - Fő exportőr (>10 km1); Világoszöld - Kisebb exportőr (<10 km1); Sárga - Önálló; Piros - Importőr; Szürke - Nincs becslés) Figure 4. Balance of virtual water trade by country (2000- 2006) (Source: Fraiture et al. 2004) (Note: Dark Green - Main Exporter (> 10 km1); Light Green - Minor Exports (<10 km3); Yellow - Standalone; Red - Importer; Gray - No estimate) Az áruforgalomhoz kapcsolódó virtuális vízkereskedelem - az exportált, illetve importált termékek elállításához szükséges vízmennyiség termékekbe beépült virtuális exportja, illetve importja - ajelenlegi szinten még jórészt képes kezelni a térképen látható különbségeket. Az utóbbi években egyre többször előforduló, aszályos időszakokhoz kapcsolódó jelentős vízhiányok (Kalifornia, India, Dél-Afrika) inkább a globális éghajlatváltozásból adódó lokális problémának és konfliktusforrásnak tekinthetők: a korábban megállapított, jelenleginél nagyobb vagy más időbeli eloszlású vízkészletek használatára vonatkozó eddig működő status quo megbomlani látszik, és erre még nem találták meg a választ. Ha ezek területe és gyakorisága tovább növekszik és lokális megoldás nincs vagy nem elegendő, a probléma globálissá válhat. Aggodalomra adhat okot, hogy Kelet- és Dél-Kelet-Azsiában, Afrikában, Dél- és Közép-Amerikában a jövőben a vízlábnyomból adódó összegzett vízigény számottevő növekedésére lehet számítani, mert - Kínát kivéve - ezekben a régiókban a populáció növekedése még mindig exponenciális, illetve - és ez már Kínára is jellemző - ezzel egyidejűleg nő a fogyasztási igény és így a vízlábnyomot meghatározó fogyasztói kosár tartalma is. Éppen emiatt elképzelhető, hogy egy friss adatok alapján készülő térkép India és Dél-Kelet-Ázsia esetén is már negatív egyenleget jelezne. A negatív virtuális vízkereskedelmi mérleg még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott ország tényleges vízhiánnyal küzd, ha a különbséget képes a kisebb vízigényű termékek exportjával finanszírozni. Probléma akkor léphet fel, ha a növekvő vízlábnyomot (lakosság és/vagy import termékek fogyasztásának növekedése) már nem tudja ellensúlyozni. Ennek lehet a vízkészlet is limitáló tényezője, ha a deficitet ellensúlyozó export növekedésének korlátja az ország korlátos hasznosítható vízkészlete. A kapcsolódó feszültség- és konfliktusforrás nyilvánvaló: hogyan képes az ország egyensúlyba hozni a külkereskedelmi mérlegét a víz szempontjából (is)? Ennek módja a belső felhasználással való takarékosság és a hatékonyabb vízhasználat mellett lehet a termelés áthelyezése olyan országon kívüli területekre, ahol a víz nem limitáló tényező (Kína erre törekszik). Kérdés, hogy ez sikerül-e, illetve milyen áron, milyen módszerrel - és végül ez milyen újabb feszültségeket és konfliktusokat hoz magával. Az előző felvetésből is látszik, hogy a feszültségek (konfliktusforrások) kezelése szempontjából lényeges az érem másik oldala, a rendelkezésre álló vízkészlet. A felhasználható vízkészleteket is többféleképpen értelmezik és számítják. A vízlábnyommal való összehasonlítás szempontjából azt a vízmennyiséget kell figyelembe venni, ami megfelelő biztonsággal rendelkezésre áll a fogyasztói kosárban lévő termékek előállításához. Ez gyakorlatilag a megújuló vízkészlet vízkivételekkel hasznosítható részét (ún. „blue water”), a mezőgazdasági területek és ipari célra hasznosított erdőterületek evapotraszspirációját (ún. „green water”) és az újrahasznosított használt vizeket (ún. „grey water”) jelenti (Ijjas 2009, van Hoel és Hoekstra 2010, Mekkonnen és Hoekstra 2010, 2011). A világszinten 3 000-4 000 m3/fő/év-re becsült egy főre jutó vízkészletet összehasonlítva az átlagos vízlábnyommal (1 385 m3/fo/év) még jelentős a többlet, azonban a várható népességnövekedés (2050-re kb. 9,5 milliárd fo), az éghajlatváltozáshoz kapcsolható szélsőségek miatt a hasznosítható készlet csökkenése és az átlagos vízlábnyom fokozatos növekedése miatt a két érték 2050-re már kritikus közelségbe kerülhet egymáshoz (Somlyódy 2011, 2018). Az egyes országokat, illetve régiókat tekintve már most is előfordulnak jelentős, nagykiterjedésű vízhiányos területek, ahol a rendelkezésre álló vízkészlet korlátozza a vízhasználatokat Az éves és a szezonális vízhiányok előfordulásának valószínűségéből származó kockázatokat mutatja az 5. ábra (WWF2020). Hangsúlyozzuk, hogy ettől még az ország képes lehet ellátni a lakosságát, ha a területi különbségek kiegyenlítése, illetve a külkereskedelem révén (virtuális vízimporttal) biztosítani tudja a hiányzó vízmennyiséget. Ez a feladat azonban a jövőben komoly nehézségekbe ütközhet az USA délnyugati részén, Dél-Európában, Afrika északi részén és Dél- Afrikában, a Közel-Keleten, Indiában, Indonéziában, Kína északi részén és Ausztrália dél-keleti részén. Ezek a területek tekinthetők a regionális vízhiány szempontjából azoknak a forró pontoknak, amelyek - jelentőségüknél fogva - a globális vízhiány és az ehhez kapcsolódó globális vízkonfliktusok kialakulásához vezethetnek. Ezek közül is kiemelkedik India és Kína, a Föld két legnépesebb országa, ahol az egyéni vízigények (a vízlábnyom) jelentős növekedésére is lehet számítani, hiszen a kb. 1 000 m3/fo/nap érték jelentősen elmarad az 1 385 m3/fö/év világátlagtól. Az 5. ábrán bemutatott vízhiányos állapotot, mind éves, mind szezonális szempontból a vízhasználat és a megújuló készlet 75 %-os arányához kötötték. Ennek indoka, hogyha vízgyűjtő szinten ilyen mértékű a kihasználtság, akkor kisebb léptékben már nagyon valószínű a vízhiány előfordulása. Érdemes megjegyezni, hogyha a potenciális ökológiai vízigényeket is figyelembe akarjuk venni, akkor inkább 40-50 %-os kihasználtság tekinthető a kockázat küszöbértékének. Az egy főre jutó megújuló készlet esetében pedig az 1 000 m3/fő/nap értéket tekintik kritikusnak, vagyis az ennél kisebb fajlagos vízkészlettel rendelkező területek lakossága nagy valószínűséggel külső vízforrások igénybevételére kényszerül, mint láttuk az egy főre jutó vízlábnyom általában nagyobb ennél az értéknél (3. ábra).
