Hidrológiai Közlöny, 2021 (101. évfolyam)
2021 / 3. szám
23 Murányi Gábor: A körkörös gazdasági modell kiaknázása a területi vízgazdálkodásban Az előbb bemutatott hazai példák is rámutatnak, hogy a mélyártereken történő vízmegőrzés többcélú hasznosítást tesz lehetővé. A vízkivezetéssel „adunk teret a folyónak”, így csökkenthető az árvízi kockázat. A tározással a beszivárgás mértékét is lehet növelni, így a süllyedő talajvízszintek ellenében adhatunk válaszlépést. Mint célzott intézkedés, ez nem csak NWRM, hanem MAR megoldás is egyben. Mint a csongrádi mélyártéri mintaterületen is bemutatásra került (Murányi 2019), a vízpótlás nem csak magában a tározótérben, hanem attól néhány kilométeres távolságban is megvalósítható, amennyiben a belvízelvezető csatornákat a víz szétosztására alkalmassá teszik. így a Csongrádi Kónya-szék Természetvédelmi Terület, melyen egy kiszáradó szikes tó található, vízpótlása megoldható. A fenti projektek tanulságát levonva, célszerű a teljes hazai Tisza szakaszon a mélyártéri tározás megvalósíthatóságát kutatni. Meg kell vizsgálni a tározók talajvízszintekre gyakorolt hatását, illetve a vizek távolabbra történő kivezetésével a táj vízpótlását. Viszont a vizsgálatokat és a tervezést nagyon körültekintően kell végrehajtani, és érdemes több szakembert is bevonni. A tározóterekben a tájhasználatváltás elkerülhetetlen. Ha szikes területeken hajtunk végre vízpótlást, meg kell bizonyosodni annak ökológiai hasznosságáról, és lehetőség szerint olyan módszert kell kidolgozni, mely az eredeti szikes tavak feltöltődését tudja rekonstruálni. További kérdéseket vethet fel a tározásra kerülő víz idő előrehaladásával változó minősége is, illetve az, hogy ez milyen hatást fejthet ki a felszín alatti vízkészletek minőségére. Célszerű az árvízvédelmi rendszer újragondolását az NWRM és MAR eszközrendszerének együttes alkalmazásával elvégezni. Síkvidéki vízrendezés, belvízvédekezés és aszálykár-elhárítás A szakirodalomban több tucat definíció található a belvíz leírására, ezek között azonban nem akad egy, a közélet, a tudomány és a szakma által közösen elfogadott és alkalmazott pontos megfogalmazás. A jelenség értelmezése erősen ágazatfuggő, de szakterületeken belül sincs minden esetben konszenzus (Kozma 2013). Pálfai (2004) a belvíznek mintegy félszáz megfogalmazását ismertette a XIX. századtól napjainkig. Megállapítása szerint a definíciók kimondva vagy kimondatlanul megegyeznek abban, hogy a belvíz a sík vidékek időszakos, de meglehetősen tartós és viszonylag nagy területre kiterjedő jelensége, egy sajátos vízfajtája (Pálfai 2004). Magyarország területének közel fele belvízveszélyes. A belvízrendszerek jellemző sajátossága mind a mai napig a belvízöblözetek legmélyebb részén kialakított belvízcsatorna hálózat és annak a végpontjánál, az árvízvédelmi töltéshez való csatlakozásnál létesített szivattyútelepek, melyek segítségével a vízrajzi szempontból zárt öblözetből emelik át vizeket (OVF 2017). A rendszer méretei lenyügözőek, a 42 400 km-nyi csatorna 85 db belvízöblözetből, összesen 43 600 km2-es területről szállítja el a vizeket, az összegzett szivattyútelepi kapacitás pedig 970 m3/s-ot tesz ki (Kozma 2013). Összehasonlításként, a csatornák hossza meghaladja Föld egyenlítőjének kb. 40 075 km-es hosszát, a szivattyúkapacitás pedig a Tisza átlagos vízhozamát Szegednél, azaz a 820 m3/s-ot. A 2010-es év extrém volt belvízvédekezési szempontból, nem az elöntött területek nagyságát, hanem a védekezés folyamatosságát és az átemelt vízmennyiséget tekintve. A 2010-es évben a befogadókba összesen 2,8 milliárd m3 belvíz került átemelésre (Szlávik 2018). A belvizek kialakulását a meteorológiai viszonyok (csapadék, léghömérséklet), és a vízgyűjtőterület jellemzőinek (talaj, területhasználat, domborzati viszonyok, vízrendezés, talajvízviszonyok, vízgyűjtőterület nagysága és alakja) kölcsönhatása befolyásolja (Szlávik 2018). Kozma és társai (2013) rámutattak, hogy a síkvidéki vízgyűjtők belvíz jelenségére hiszterézis jellegű kapcsolat, belvízi tározási hurokgörbe mutatható ki. A nemlineáris összefüggés jellemzi az elöntés és a tározás közti kapcsolatot, vagyis az adott térfogathoz tartozó vízborítás annak a függvénye, hogy elöntési vagy apadási szakaszról van-e szó. A Szamos-Kraszna mintaterületre végzett vízmérleg elemzés szerint a belvíz mesterséges elvezetése (gravitációs csatornák és szivattyúzás) és a természetes folyamatok (párolgás és beszivárgás) hatásainak viszonya 1:4 arányú. A belvízvédekezésnek inkább a tartósságra, mintsem a belvíz területi kiterjedésére van hatása. (Kozma és társai 2013). A jelenlegi rendszert a kényszerüzemeltetés jellemzi, melyből következően egycélú és rugalmatlan. Az Alföldön történtek próbálkozások ún. kettős működtetésre, azaz belvíz és öntözővíz szállítására egyaránt alkalmas rendszerek kialakítására, azonban ezek elsősorban üzemeltetési okok miatt ellehetetlenültek. A természetvédelmi szempontok, a klímaadaptáció, a gazdaságosság és a vízkészlet-gazdálkodás követelményeit az elvezetéscentrikus kialakítás és a rugalmatlan üzemeltetés végett nem tudja kielégíteni (OVF 2017). Mivel a belvíz nem tud hasznosulni, lineáris szemlélet szerint elvezetésre kerül, a jelenlegi működés nem illeszkedik a körkörösség integrált rendszerébe. Szemléletváltás, új koncepció kidolgozása szükséges. A belvizes területeken lehetőség volna zónarendszer bevezetésére, mely az elöntések gyakorisága és kiterjedése szerint elősegítené a jobban igazodó művelési formák elterjedését, esetlegesen a tájhasználat váltást. A belvizes területek jelentős részén a torz támogatási rendszer miatt folyik csak intenzív mezőgazdálkodás, az agrárökológiai adottságok mérlegelése alapján ezen területek művelésből való kivonása megfontolandó (Somlyódy 2011). Ha a helyes vízgazdálkodással a tájban helyet adunk a víznek, elfogadjuk, hogy vannak olyan területek, amik belvízi elöntés alá kerülnek és azok kivonásra kerülnek a művelésből, vagy olyan tájhasználat (területhasználat) jelenik meg, amely ezeket a területeket hasznosítani tudja (pl. kaszáló, legelő), a belvíz kockázata - károkozás hiányban - megszűnik, ezzel elmúlik az elvezetés kényszere is. Fontos megjegyezni, hogy az aszályok kialakulásában az aktív belvízvédekezés kedvezőtlen hatótényező (Pálfai 2004, Nováky és társai 2011, Kozma, 2013). Az aszálykárelhárítás a mezőgazdasági termelésben a víz hiánya miatt bekövetkező kár ellen irányuló összetett tevékenység (OVF 2017). A globális felmelegedés egyre nagyobb kihívás elé állítja a hazai vízgazdálkodást, az aszály és a vízhiány kockázatának a növekedése várható. Itt a TRVG két szakágát összevontan kell szemlélnünk.
