Hidrológiai Közlöny, 2021 (101. évfolyam)
2021 / 3. szám
Murányi Gábor: A körkörös gazdasági modell kiaknázása a területi vízgazdálkodásban 21 az nem illeszkedik a körkörösségbe, a vizek újrahasznosítása, megtartása nélkül engedjük elfolyni az országból az áradás adta víztöbbletet. Következzen néhány hazai példa az árvíz hasznosításának lehetőségeire. Élőhely rekonstrukció a Körös-völgyi erdőkben A Fekete- és Fehér-Körös völgyében, az eredetileg szabályozatlan folyóvölgyben a szabályozási munkálatokat követően az értékes erdőtársulások a mentett oldalra kerültek. Mára a már lecsapolt mocsarak és laposok területén is állnak erdők. Az éghajlati adottságok a XX. század végén az erdő-sztyepp klímára utaltak, melyben az erdészet számára szűk keresztmetszetet az 550 mm-es éves csapadékösszeg jelentette. A 1980-as években egy igen száraz periódus következett, mely nagy rovar szaporulattal párosult. Ennek következtében az erdők egészségi állapota leromlott, felül kellett vizsgálni a többszáz éves tájhasználati gyakorlatot. A Békés melletti erdőkben ökológiai célú vízpótló rendszer megvalósítása mellett döntöttek. A Gyula környéki erdőkben több szakma bevonásával végezték a tervezést. A tervezési prioritások között szerepelt az új szerkezetek létesítésének minimalizálása, a meglévő adottságok - régi medrek, csatornák, laposok - kihasználása, a tájba illeszkedés és harmónia a vidék más vízrendezési terveivel. A Sitkai-csatoma csappantyús zsilipén és a Bárkás csatorna vízbetáplálásán keresztül a terület vízpótlását az 1998. évi tapasztalatok alapján egy évben 180 napon át lehetséges megoldani, kisebb-nagyobb szünetekkel. A magassági viszonyok miatt egyéb vízbetáplálás csak a meglévő védműveken keresztül, szivattyúzással történhet. A területen eredetileg belvíz elvezetést szolgáló rendszert sikerült oly módon átalakítani, hogy az a víz megtartására és szétosztására használthatóvá váljon. A munkálatoknál szempont volt a fakitermelés elkerülése is. A beavatkozás rövidtávú eredménye, hogy azokon a területeken, melyet a megelőző 150 évben csak árvízi katasztrófa idején öntött el a víz, most időszakos vízfolyások hálózzák be 38,8 km hosszban, mely a mértékadó vízszint mellett mintegy 15,7 ha szabad vízfelületet jelent. Megjelentek a vízparti növénytársulások és a vízi élőhelyekhez kötődő madárfajok is, mint például a jégmadár, az erdei cankó, a nagykócsag, a szürke gém, a fekete gólya és a halászsas (Puskás 2000). Fontos megjegyezni a projekt kapcsán, hogy az az 1990- es években valósult meg, tehát még jóval Magyarország 2004-es EU csatlakozása előtt, amikor is az NWRM még kevésbé volt a köztudatban. Mint arra Puskás (2000) is felhívja a figyelmet, fontos, hogy a beavatkozás kiértékelhető legyen, ezért ökológiai, erdészeti, faterméstani kutatásokra lenne szükség, azonban ehhez kapcsolódó dokumentációk jelenleg nem állnak rendelkezésre. Bodrog - Teret a víznek A projekt során Szlovákia, Ukrajna és Magyarország működött együtt. A Bodrogon és a Latorcán kerültek végrehajtásra beavatkozások. A hazai mintaterület a Tokaj- Bodrogzug Tájvédelmi Körzet. A Vissi-holtág vízellátásának problémáját oldották meg a bevezető műtárgy rekonstrukciójával és új leeresztő műtárgy létesítésével. A leeresztő műtárgy segítségével az árhullám levonulását követően hozzávetőleg egy méteres vízmélységet tudnak tartani a holtágban, így hozzájárulva a holtág flórájának és faunájának fennmaradásához a szárazabb időszakokban. A projekt hozzájárul az árvízi kockázat csökkentéséhez és javítja a vízháztartási mérleget (Minarik és társai 2011). Sajnos ezen projektnél sem található meg annak a későbbi dokumentálása, hogy hogyan hatott a beavatkozás az ökoszisztéma szolgáltatásokra. Arra viszont rávilágít ez a projekt, hogy a „Teret a folyónak” szlogent az NWRM dokumentumaiban foglaltaknak megfelelően kell értelmezni, azaz általánosságban a hullámtér megnövelését, esetleg a természetes ártér visszaállítását, vagy régen vízjárta területek újra visszakapcsolását jelenti. Nem szabad a fogalmat összekeverni a nagyvízi meder árvízlevezető kapacitásának növelésével, vagy a hidraulikai levezető sávok kialakításával, hiszen az mellőzi az ökológiai összefüggéseket és az NWRM jó gyakorlatait. Az Ós-Dráva projekt Ez a projekt nem található jelenleg az NWRM dokumentumai között, azonban tartalmazza az NWRM elemeit. A Dráva magyarországi szakasza ugyan természetes állapotúnak tűnik, azonban a felvízi országokban összesen 22 db vízerőmű épült, melynek következtében az alsóbb szakaszokon a folyó egyre jobban beágyazódik, így fokozatosan megszakad a kapcsolata a mellékágakkal, illetve a távolabbi holtmedrekkel. A 2012-ben indult kormányzati programban a Dráva egykori medreinek újjáélesztésével kívánják a tájrehabilitációt végrehajtani. A vízpótló rendszer a Korcsina - Körcsönye - Fekete-víz gravitációs csatornarendszer kihasználására épül, amely a Drávától mintegy 5-10 km-re fekszik (Lóczy és társai 2018). A Cún-Szaporca holtág mintaterületen végzett kutatások szerint a vízpótlás révén a talajvíz szintje, mely a területen jelentősen süllyedt, a vizsgált forgatókönyv függvényében 28 - 77 cm-rel is emelhető (Salem és társai 2018). Természetközeli árvízvédelmi megoldás a Tiszavölgyben A Tisza-völgy adottságai lehetővé teszik, hogy a korábban vízjárta, mélyártéri területeken vízvisszatartást eszközöljünk. A VTT tározók is javarészt ezekben a mélyületekben helyezkednek el, de az árvízcsúcs csökkentés érdekében nagy műtárgyakra és a kellő tározókapacitás biztosításához relatíve magas töltésekre van szükség. A víz kieresztése azonban megtörténhet természetbarát módon is, a „mélyártéri üzemrenddel” (Murányi 2019). Ebbe bevonhatók a már meglévő és esetlegesen megépülő VTT tározók, illetve további mély fekvésű területek a Tisza mentén. Korábbi kutatások eredményei szerint ezek összesen 2,5 km3 tározókapacitást jelentenek a Tisza-völgyben (Derts és Koncsos 2012). Összehasonlításként, hazánk legnagyobb tavának, a Balatonnak a térfogata kb. 1,9 km3. Fontos leszögezni, hogy mélyártéri szemléletnek nem célja sem az árvízvédelmi töltések elbontása, sem a történelmi elöntések visszaállítása. A rendszer kialakításához azonban nélkülözhetetlen a tájhasználat váltás az érintett területeken. Minthogy a XIX. századi folyószabályozási munkák célja a szántónak használható földterületek megszerzése volt, úgy a XXI. században a klímaadaptáció, a vízmegtartás és körkörös rendszerben történő hasznosítás kell, hogy a folyamatok hajtóereje legyen. Tehát az árvízi biztonság megteremtése nem a cél, hanem az eszköz. A mélyártéri tározás úgy járul hozzá az árvíz kockázatának csökkentéséhez, hogy közben számos más hasznot is hoz.
