Hidrológiai Közlöny, 2020 (100. évfolyam)
2020 / 3. szám
19 Kozák Péter: Az Alsó-Tisza vízgyűjtőjének vízgazdálkodási mérföldkövei az elmúlt 100 évben és kihívásai az elkövetkezendő 100 évre vízhálózat nyomai az intenzív mezőgazdasági művelés miatt nagyrészt eltűntek. Az ember megjelenése előtti időszakban az alegység területén kiterjedt mocsárvilág virágzott, melynek táplálója a Körösök egykori kusza vízrendszerének maradványai voltak (VKIKurca 2016). A Maros vízgyűjtőjének kialakításában az Ős-Tisza, Ős-Maros volt meghatározó. A pleisztocén elején az ős-Tisza még a területet érintve formálta a tájat, ennek bizonyítéka a Deszk határában ma is jól látható övzátony sor. A Maros fejlődése a pliocén közepétől követhető nyomon. A tektonikus mozgások eredményeként a Maros saját hordalékkúpján vándorolt, szélesítette, bővítette, formálta azt. Végleges vonalát a Szeged környéki süllyedések hatására vette fel. Területén nem alakultak ki jelentős pozitív és negatív formák, a Maros és fattyúágai folyamatosan egyengették a felszín. Az eolikus felszínformálás csak kevés morfológiai formát hozott létre, azonban ezen a területen számottevő szerepe volt. A löszös felszínborítás eredményeként néhol még kivehetők az egykori vízhálózat nyomai, ám ezek az intenzív mezőgazdasági művelés miatt nagyrészt eltűntek. A szabályozási munkák megkezdése előtti időszakban az alegység területén kiterjedt mocsárvilág virágzott, melynek táplálója a Maros, és egykori vízrendszerének maradványai voltak (VKI Maros 2016). A terület éghajlata mérsékelten meleg, illetve melegszáraz. Az évi napsütéses órák száma kiemelkedően magas, 2000-2100 óra körüli, ettől csak kismértékű eltérés tapasztalható. Az évi középhőmérséklet 10,2 - 10,7 °C. Az évi csapadékösszeg 500 - 620 mm között változik, de az utóbbi évtizedekben csökkenés, ill. a szélsőségek erősödése tapasztalható. Vízhiányos időszakban akár egyhavi csapadék-mennyiséggel is kevesebb hullhat a területre. A Pálfai-féle besorolás szerint eddig előfordult aszályok alapján az erősen aszályos, nagyon erősen aszályos zónába tartozik az alegység. A belvíz-veszélyeztetettségi térkép szerint az alegység mélyfekvésű ártéri területei közepesen, a legmélyebb térszínek pedig az erősen belvízveszélyes kategóriába tartoznak. A Csongrádi-sík magasabb területei mérsékelten kockázatosak, s csak a Békési-hát „magaslatai” mentesülnek a belvízi elöntés alól. A legmélyebb térszínek, melyek csak a Torontáli öblözetet, illetve Battonya déli részét érintik, az erősen belvízveszélyes kategóriába tartoznak. A téli félévben kialakuló hótakaró vastagsága átlagosan 18-35 cm, a hótakarós napok száma 28-35 között változik. Az uralkodó szélirány északi, illetve déli, a szélsebesség átlagos értékei nem haladják meg a 3 m/s-ot. Az alegység fő vízfolyása a Máramarosi-havasokban 1000 m körüli magasságban eredő Tisza, amely a Rahó mellett egyesülő két ágból áll össze. Jelenlegi teljes hossza 962,2 km, amelyhez 157 200 km2 vízgyűjtőterület tartozik, ebből magyarországi szakaszára 596 km és 47 000 km2 jut. Vízjárása a kontinentális hatás miatt erősen ingadozó. Az ingadozó vízhozamot (ebben akár 120x-os különbség is előfordulhat) a vízgyűjtőterület középhegység-jellegű domborzata, valamint a csapadékviszonyok is befolyásolják. A tengerszint feletti magasság hatással van a vízgyűjtő terület csapadékmennyiségére (a nagyobb magasság fokozza az esőgyakoriságot), ami maximumát a hegyek lejtőin, a légtömegek élénk felemelkedésének zónájában éri el. A Tiszát kora tavaszi nagyvizek (a bekövetkező hóolvadások miatt), másodmaximumok (ritkábban) jellemzik, azonban nyár elején és ősszel is kialakulhatnak árhullámok (októberben és novemberben) a Földközi-tenger felől érkező csapadék hatására. A terület vízföldtani adottságairól elmondható, hogy a talajvizek nyugalmi szintje több métert süllyedt az elmúlt harminc évben. A rétegvizek szintjében tapasztalt süllyedés az 1990-es évektől kezdődően megállt, és csekély mértékű nyomás emelkedés tapasztalható. A térség jelentős vízföldtani potenciálja a terület alatt elhelyezkedő termálvízkincs, melyet jellemzően energetikai céllal termelnek ki. Ennek kitermelését az 1960-as évektől kezdődően intenzíven végzik. A kitermelés fenntartható folytatását a változó jogszabályi környezet nem segíti elő. Az energetikai céllal kitermelt vízkészletek visszasajtolásának elmaradása következtében, a termálvízadó rétegekben folyamatos nyomáscsökkenés figyelhető meg (VKI Kurca 2016). A vizsgálati területen 114 település található, melyből 4 megyei jogú város. AZ ALSÓ-TISZA VÍZGYŰJTŐJÉNEK HIDROLÓGIAI JELLEMZŐI A Tisza 253,8 - 159,6 fkm szelvények között (94,2 km) az igazgatóság működési területéhez tartozik. Két legnagyobb mellékfolyója a Körös és a Maros. A Tisza vízjárása mindkét folyóra hatást gyakorol, visszaduzzasztása révén. A folyó a tőle Ny-ra található valamennyi víztest befogadója, melyek ÉNy - DK irányú futásvonallal közelítik meg. A tavaszi, kora nyári vízbő időszakban a víztestek vizét szivattyúval emelik a befogadóba. A Maros felső szakaszán végzett beavatkozások (tározóépítések) a vízjárás hevességét mérsékelhetik, hosszabb távon azonban a vízkészletek alvízi, magyarországi használatát tekintve jelentős kockázatot jelentenek. A Körösök vízrendszere a vízpótlási rendszerek nélkül vízhiányos. Az Igazgatóság működési területének árvízi kitettségét a Tisza és mellékfolyóinak vízjárása befolyásolja, melyet legnagyobb mértékben a vízfelszín esés határozza meg. A Tisza folyó és vízgyűjtő rendszerén az 1840-es évektől végrehajtott folyószabályozási munkálatok kétségtelenül sokat segítettek a korábbi hátrányos helyzeten, de a folyó alapvető morfológiai adottságait nem változtatták meg. A Tiszajellemzője, hogy a folyó kisvízi és nagyvízi esése lefelé haladva csökken, így a legkiszolgáltatottabb helyzetben az alsó szakaszok vannak (Vágás 1982). A csökkenő nagyvízi esések következtében a folyószakaszra érkező árhullámok jelentősen lelassulnak, illetve sokszor több hónapig a térségben maradnak. Továbbá a csekély felszín esések következtében a Tisza és mellékfolyóinak egymásra hatása visszaduzzasztás formájában halmozottan érvényesül. Hasonlóan képes kifejteni a Tiszát befogadó Duna, melynek visszaduzzasztó hatását 2006-ban Csongrádig ki lehetett mutatni. A folyamatosan változó vízszintesések következtében a folyó ezen szakaszán a kialakuló vízszintek esetében a lefolyó vízhozamok eltérőek lehetnek annak függvényében, hogy a térség levonulási viszonyait meghatározó 4 folyón (Tisza, Duna, Maros, Hármas-
