Hidrológiai Közlöny, 2020 (100. évfolyam)
2020 / 2. szám
84 Hidrológiai Közlöny 2020. 100. évf. 2. sz. Könyvismertetés Fejér László, címzetes egyetemi docens, a Hidrológiai Közlöny rovatvezetője bemutatja Csima Péter: Mikoviny Sámuel az építész és tájalakító című könyvét. Kiadó: Építésügyi Tájékoztató Központ Kft. Budapest, 2019. A múlt század második felében a jeles 18. századi mérnök, Mikoviny Sámuel (1698-1750) munkásságának nagyon sok szegletét vizsgálták magyar (főként Bendefy László, Török Enikő, Deák Antal András) és szlovák (elsősorban Ján Purgina) tudomány- és technikatörténészek. (Csak megjegyezzük, hogy nemzetisége tekintetében ma két ország vetélkedik azon, hogy saját fiának vallja: Szlovákia és Magyarország. Szerencsére ezt a kérdést nem kell eldöntenünk, mert valójában eldönthetetlen. A 18. században a Magyar Királyság mindkét mai országot egy államszervezetben egyesítette, s ezen belül nem volt meghatározó polgárainak nemzetisége. Mikoviny többnyire — a kor kívánalmai szerint - latinul és németül fogalmazta meg hivatalos mondandóját, kizárt azonban, hogy nem tudott volna anyanyelvi szinten szlovákul, hiszen szülőfaluja Abelfalva/Abelová is a felvidéki, döntően szlovák lakosságú területre esik, ám mindezek mellett magyar nemesnek tartotta magát, s magyar nyelvű levelek is maradtak utána. Mérnöki működésének túlnyomó része a felvidéki térséghez kapcsolódik.) Azt hihetnénk, hogy amit csak lehet, megírtak már a korszakos munkásságáról, de Csima professzor gazdag képanyaggal kiadott könyve számos új adalékkal szolgál. Már csak azért is, mert az addigi tanulmányok, könyvek egyike sem tűzte céljául Mikoviny építészeti, vízépítési terveinek bemutatását, ill. szakmai elemzését. A könyv röviden bemutatja a polihisztor életútját, s ezzel az olvasó számára kijelöli azokat a pontokat, amelyek meghatározták Mikoviny munkásságának főbb területeit. A szerző ezen bevezetőjében foglalkozik Mikoviny „mérnökségének” tartalmi meghatározásával, mit jelentett ebben a korban a mérnöki cím használata, s az egyes terveinek, térképeinek, leveleinek aláírásakor milyen titulust használt. A mai meghatározással a táj építészet körébe tartozó terveit két részre osztva, külön fejezetbe kerültek Selmecbányái munkái és az ország más térségeire készített tájtervei. Ezt követően az első átfogó fejezet az Épülettervek, építészeti vizsgálatok címet viseli. Ebben a részben - többek között - a pozsonyi kaszámyaépület, a körmöcbányai szénraktár, a besztercebányai lőporraktár, Selmecbánya településren-dezési terve, a szolnoki sóraktárak építészeti vizsgálata szerepelnek. Ami a vízépítészet történetében meghatározó munkásságát illeti a Tájtervek és tájalakítás Selmecbánya térségében című fejezetben találhatók. Itt Mikovinynek kettős műszaki feladatot kellett megoldania: egyrészt a bányák gépi víztelenítését, majd pedig a kitermelt érceket feldolgozó üzemek gépeinek üzemeltetését és a technológiai vízigény biztositását. A kor technikai viszonyai között a „kutyaharapást szőrivel” módszert alkalmazva, a víz energiájának felhasználásával működtették a bányák vízemelő szivattyúit, és ugyancsak a víz energiája hajtotta az ércfeldolgozók gépeit. Mindehhez sok vízre és a megfelelő helyeken kialakított energiahasznosító tározó tavakra volt szükség. Mikoviny tervei alapján számos tározó épült meg Reichau (1738-1746), Szélakna (1739), Hodrus-völgy (1742-1743), Rozgrund (1741), Kolpach (1738, 1746) térségében. A szerző, Csima Péter becsületére legyen mondva, nemcsak a levéltárakban nézett utána Mikoviny terveinek, hanem a helyszíneket bejárva, számos műtárgy fényképét is elkészítette, s beazonosította az esetenként már felhagyott műszaki létesítményeket. Mikoviny a tervezéshez szükséges térképeket saját műszereivel maga készítette, tervleírásaiban megadta a tervezett tavak főbb adatait, építésük költségeit, s néhány esetben megbecsülte a működtetésüktől várható hasznot is. A költségtervek általában tartalmazták az anyagszükségletet, a munkaerő- és az építési időigényt. A megvalósítás során kialakított vízrendszer fontos részét képezték a vízgyűjtő és vízvezető árkok, amelyek egyrészt a források, a patakok vizét, valamint a csapadékvizeket a tavakhoz vitték, másrészt a tavakból vitték tovább a bányákhoz és az ércfeldolgozó üzemekhez. Csima professzor az általa bemutatott terveket, térképeket alapos elemzésnek vetette alá, kimutatva azok egyediségét, s a megvalósult és még fellelhető létesítményeknek tájépítészeti jelentőségét, örökségvédelmi értékét.
