Hidrológiai Közlöny, 2019 (99. évfolyam)
2019 / 3. szám
Szöllősi-Nagy András: Életem legizgalmasabb huszonöt éve - Gondolatok az UNESCO-ról 73 velem az ENSZ pályázati lapot az UNESCO-hoz. Ezt azóta is köszönöm Láng Istvánnak6. A százhatvanvalahány jelentkezőből Federico Mayor, akkori UNESCO főigazgató, engem választott. Hogy ő jól választott-e, azt nem tudom, azt viszont ma már tudom, hogy addigi életem egyik legjobb döntését hoztam meg azzal, hogy elvállaltam a kinevezést. Az UNESCO fantasztikus hely volt, olyan - a szakmát befolyásoló - globális lehetőségekkel, amelyekhez sosem juthattam volna, ha máshova megyek. MIT CSINÁLTAM S MIÉRT? Ez volt tehát az a folyamat, amely eljuttatott az UNESCO- ba. Meg kell itt említsem nagyszerű elődömet, a román Sorin Dumitrescut, aki az IHP-t első huszonöt évben vezette. Vezetése eredményeként megvoltak azok a szilárd alapok, amelyekre építkezhettem. Párizsba érkezésemkor fogadta el az IHP Kormányközi Tanácsa az IHP IV. fázisát, ahol már - korát messze megelőzve - felvetődtek a fenntartható vízgazdálkodás és a klímaváltozás hidrológiai ciklusra gyakorolt hatásának kérdései. Ezt a hatéves fázist csak operatív szinten tudtam befolyásolni, mert a program stratégiája már kész volt. Az ezt követő évtizedekben igazából csak terelgetni kellett a programot, annak megfelelően, hogy milyen új globális társadalmi és tudományos kihívások jelentkeztek. Persze kormányközi lévén a program át volt itatva politikával, és itt bizonyos óvatosság és pragmatizmus is kellett vezéreljen, ám egy-két kellemetlen esettől eltekintve sikerült kikerülnöm a diplomaták hatékony politikai fúróit. Nem volt magától értetődő az IHP fő irányainak stratégiai újraértelmezése sem. Először a vízgyüj tőszintű vízminőséggazdálkodás, majd az akvatikus ökoszisztémák ill. ökohidrológiai, később az etikai és kulturális aspektusok „beemelése” okozott heves vitákat, de végül is kitűnő kollégákkal és sok szerencsével sikerült az IHP-t újraértelmezni a fenntartható fejlődés kontextusában. A program, számos körülmény együttes hatására egyszer csak elkezdett nagyon jól menni. A kezdeti ötfős stábból eljutottunk úgy negyven főig, a kétmillió dolláros költségvetéstől a százmillióig. A nagy ugrás Macuura Koicsiró főigazgatósága alatt történt a kilencvenes években. Mandátuma elején volt egy hosszabb megbeszélésünk. Macuura világosan megértette, hogy a víz lesz a XXI. század egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb problémája. Ennek megfelelően - az UNESCO történetében páratlan módon - segített megháromszorozni az IHP reguláris költségvetését. Ez pedig szilárd alapokat teremtett ahhoz, hogy erős partneri kapcsolatokat építhessünk ki az ENSZ-en belül és kívül, valamint, hogy több forráshoz is jussunk. Elsőre példa az ENSZ Víz Világjelentés (World Water Development Report), ill. az azt előállító ENSZ Világ vízkészlet-meghatározási programja (UN World Water Assessment Programme - WWAP) az UNESCO vezetésével és intézményén belül. (Ennek „összehozása” volt szakmai pályám talán legnehezebbik vállalkozása, de erről majd máskor ...) Macuura mandátuma alatt kreált az IHP közel két tucat víztudományi 6 Láng István (1931 - 2016), akadémikus, 1985 és 1993 között az Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. központot Teherántól Cukubáig, ökohidrológiától árvízgazdálkodásig. Ezek mind úgynevezett „második kategóriás” UNESCO társult intézményei voltak, tehát jogilag nem részei az UNESCO-nak, ám mandátumuk egybeesett az IHP egy-egy részfeladatának megoldásával. A hab a tortán a nagy tekintélyű holland Víztudományi Oktató Intézet (Institute for Water Education — IHE) UNESCO-hoz terelése volt. Macuura Hágában a 2. Viz Világfórumon jelentette be az UNESCO és az IHE „házasságát”. Pár évig tartott, amíg az Intézet ténylegesen az UNESCO részévé vált, mert jelentős és nehezen áthidalható jogi és diplomáciai nehézségek is adódtak. Ám 2003-ra készen állt a mű: IHP, két tucat tudományos központ, World Water Assessment Programme (WWAP), az UNESCO-IHE. Már csak össze kell(ett volna) kapcsolni őket. így is elképesztő képességet fejlesztett ki az UNESCO a nemzetközi hidrológiai kutatás és oktatás terén, de a hatékony összekapcsolás még várat magára. Hatvan éves lettem 2009-ben. A rám akkor érvényes ENSZ szabályok szerint nyugdíjba kellett volna vonulnom. Ha jobbra-balra udvarolok, talán kaptam volna egy év meghosszabbítást az UNESCO új vezetésétől, amihez nem nagyon fűlt a fogam. Meg nem is akartam úgynevezett nyugdíjas lenni, mert azt túl korainak tartottam abban a korban. Beadtam tehát pályázatomat az UNESCO-IHE rektori pozíciójára. A delfti Intézetre - mint a reguláris költségvetésen kívüli intézetre - nem vonatkoztak a kötelező korlátok, és szerencsémre az addigra „államosított” mindenható Végrehajtó Tanács (Executive Board) látókörén is kívül esett az Intézet, ezért ott még indulhattam és nem voltam kitéve politicking-nek7, a tanács kedvenc szórakozásának sem. Bár voltak néhányan Hollandiában, akik aktívan nem szerették az elképzelést, hogy „párizsi, ráadásul biztos, hogy egy bolsi módon gondolkodó gyanús kelet-európai bürokrata” legyen a rektor, végül is megnyertem a pályázatot és visszatértem az akadémiai életbe. Már „csak” ott kellett bizonyítanom, hogy nem lettem teljesen osszifikált fosszilia a párizsi évek alatt. Bár gyanú-potenciálját kényesen fenntartja, az akadémiai közösség mégis alapvetően teljesítményorientált és fair. Mindenképpen tanítani is szerettem volna. Meg újra írni. Tartott vagy fél évig, amíg elfogadtattam magam az Intézetben - és szerencsémre a Taylor & Francis akkor hozta ki a Szilágyi Józseffel írt könyvünket (2010) a real-time előrejelzésről de onnantól kezdve öt csodálatos évet töltöttem Delftben kitűnő tanári karral és remek MSc és PhD hallgatókkal, zömében a fejlődő világból. Minden percét élveztem - kivéve talán az utolsó pár napot. Volt egy-két olyan kiemelt terület az elmúlt két és fél évtizedben, amelyben - talán túlzás nélkül mondható - az UNESCO kulcsszerepet játszott. Ezekhez tartoznak a vízzel kapcsolatos konfliktusok, valamint a klímaváltozás. Hadd szóljak ezekről itt egy pár szót, mert ma sokakat nagyon érdekel. 7 Politizálgatás, pejorative szó.
