Hidrológiai Közlöny, 2019 (99. évfolyam)
2019 / 3. szám
72 csehszlovák csapadékírót hozta fel. Voila! - csapott is a trágyadomb melletti műszerre István. Rodier-t sajnos anynyira érdekelte a magyar hidrológia helyzete és a csehszlovák műszeripar remeke, hogy kinyitotta a műszerajtót, amire egy döglött galambtetem és a cseh nyelvű tömzsi műszerkönyv hullott ki a műszerből. (A műszert előző nap Prém urammal én telepítettem, de a galambot illetően máig ártatlan vagyok....) Hja, a nagymúltú magyar hidrológia! - somolygott Rodier, mi pedig Istvánnal együtt szerettünk volna eltűnni a térképről. Azt hiszem, akkor határoztam el, hogy hidrológus leszek. Az UNESCO Nemzetközi hidrológiai programja (International Hydrological Programme - IHP) a hatvanas évek közepén indult a Nemzetközi Hidrológiai Dekád szerves folytatásaként. Az IHD volt az első valóban globális hidrológiai tudományos együttműködési program, részint a sikeres, 1958-ban záródó Nemzetközi Geofizikai Év (International Geophysical Year - ÍGY), részint az UNESCO arid területekkel foglakozó kutatási programjának folyományaként. Kevesen voltak akkoriban, akik látták, hogy ajövő egyik nagy, ha nem a legnagyobb kihívása a víz lesz. Az UNESCO-s francia Michel Batisse, az amerikai Ray Nace és a Hidrológiai Tudományok Nemzetközi Szövetségének (IAHS) főtitkára, a belga Claude Tison voltak azok, akik ma már hihetetlennek tűnő szívóssággal győzték meg az UNESCO-t alkotó államok kormányait arról, hogy szükséges egy kormányközi hidrológiai kutatási program, mert csakis a kormányok közötti együttműködés teremtheti meg a globális hidrológiai adatcserét, valamint a hidrológiai körfolyamat jobb megismerését. Meg kell itt jegyezni, hogy akkoriban azt sem lehetett kellő pontossággal tudni, hogy mekkora is a Föld vízkészlete és az miként oszlik meg térben és időben. A programmal kapcsolatban feltétlenül meg kell említeni Lászlóffy Woldemárt, aki az első pillanattól kezdve szorgalmazta a magyar részvételt. Stelczer Károly, Szesztay Károly, Starosolszky Ödön, Major Pál és Ubell Károly voltak azok a magyar kutatók, illetve víztudomány-politikusok, akik meghatározó szerepet játszottak a program kialakításában és az akkor igen erős magyar részvétel elősegítésében. (Zárójelbe kívánkozik, de megjegyzendő, hogy a hatvanas években csakugyan nemzetközi színvonalú volt a magyar hidrológiai kutatás. Régi dicsőségünk ...) Az IHP tehát kormányközi tudományos program, amelyben ma 170 ország vesz részt, s talán nem túlzás azt állítani, hogy valójában az IHP teremtette meg a hidrológiát, mint tudományt (ez persze még jóval az „én időm” előtt történt...). Ide kívánkozik annak a szomorú ténynek a rögzítése, hogy ma Magyarországon, azt hiszem, elsősorban a V1TUK1 (eredetileg: Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet5) ostoba tönkretétele miatt, az IHP nem működik, az IHP Magyar Nemzeti Bizottsága megszűnt létezni, vezetői vákuum és teljes érdektelenség alakult ki. Mintha mindenkit csak a pénz érdekelne, és a hon érdeke nem szempont. Még ha ennek nagy garral az ellenkezőjét is hirdetik néhányan. VÉGÜL IS HOGYAN KERÜLTEM AZ UNESCOBA? Véletlenül, mert soha nem szerepelt életcéljaim között, hogy nemzetközi tudománybürokrata legyek (még mielőtt valaki félreérti, sebtiben meg kell jegyeznem, hogy tudománybürokrataként definiálom az egyetemi rektorokat, akadémiai elnököket és a kutatóintézeti igazgatókat is a szó Max Weber-i és nem szükségképpen pejoratív értelmében). Békésen éltem a kutatók boldog életét a VITUKI- ban, ahol imádtam lenni, cikkeket, könyveket írtam, szakfolyóiratokat szerkesztettem itthon és külföldön, szimpóziumokra jártam, tanítottam különféle UNESCO kurzusokon Bangkoktól Svédországig és vissza. Az akkori szokások szerint disszertálgattam mindenféle bohó fokozatokért és arról ábrándoztam, hogy ha egyszer majd kiöregszem a tudományos versenyből, ami ugye elég kegyetlen, a Műegyetemen leszek egyetemi tanár és megosztom a többiekkel, amit még tudok. A sors aztán úgy hozta, hogy előbb lettem professzor Kanadában, mint itthon, de a nyolcvanas években ez itt már csak így volt. Később aztán itthon is felkentek egyetemi tanárnak, ám akkorra az UNESCO már jobban érdekelt. De még nem tartunk ott a történetemben. Kanadában volt egy doktoranduszom, egy igen okos, ám kiállhatatlan alak - állandóan a nyakamon lógott, hogy adjak már neki egy, az ő szellemi képességeihez méltó problémát és ne rutinfeladatokkal gyötörjem. Ez persze erősen bőszített és felettébb arrogánsnak is tartottam, úgyhogy gondoltam, adok neki egy olyan feladatot, aminek a megoldásával már két éve vesződtem, de nem jutottam semmi használható eredményre, így aztán valószínűleg ő sem fog vele sokra menni és békén hagy majd egy jó ideig. A feladat maga elég egyszerűnek hangzik: lehetséges-e egy modell struktúrájából kiindulva az előrejelzési hibák továbbterjedését csak az időelőny és a modellstruktúra függvényében meghatározni? Ez a gyakorlati hidrológiai előrejelzési alkalmazások során igen fontos, azonban a megoldás elméletileg nem túl könnyű. A kulcs egy elég bonyolult, nemlineáris mátrix-differenciálegyenlet megoldásában rejlik, amit én két év alatt nem tudtam megtenni. A kiállhatatlan doktoranduszom viszont két nap múlva visszajött egy briliáns megoldással. Ez számomra elég nagy megrázkódtatás volt, és elégséges ok ahhoz, hogy 37 évesen nyugdíjazzam magam az aktív tudományból. (A doktoranduszom nagy sikerrel befejezte a disszertációját, azonban - májam jelentős javulására - sajnálatosan hamar ő is korengedménnyel nyugdíjazta magát a tudományból; ma Sanghaj egyik leggazdagabb kereskedője, és nagyon jóban vagyunk...) Nem akartam olyan egyetemi ember lenni, aki diákjai eredményei elé első szerzőként odabigygyeszti a nevét. (Ebbéli elhatározásomban aztán a pályám végén nem voltam teljesen konzisztens ...) Szóval mindenképpen akartam valami mást és máshol. Annál is inkább, mert az akkor már egyre hevesebben kibontakozó Bős-Nagymaros vitában sem a Németh-kormány hintapolitikájával, sem a zöldek hamis érvelésével nem értettem egyet. Végül is mások noszogatása és ígéretei adatták be Hidrológiai Közlöny 2019. 99. évf. 3. sz. 5 Később: Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet
