Hidrológiai Közlöny, 2019 (99. évfolyam)
2019 / 2. szám
74 Hidrológiai Közlöny 2019. 99. évf. 2. sz. 6. kép. Több ezer házra a gát ráépült a mentett oldali erősítések következtében Picture 6. Some thousand houses are near the dike, after a number of dike reconstruction programs Különösen az 1995-ös áradások tartották Hollandiát izgalomban, ugyanis Ochtenben a Waal folyó gátja fenyegetett összeomlással. Úgy tűnt, hogy abban az időben ez az árvízvédelmi gát nem felelt meg az előírásnak: ennek a gátnak ellen kell állnia az 1250 évente előforduló valószínűségű árvízi terhelésnek. A valóságban az 100 éves előfordulási valószínűségű áradás is már kritikus helyzetet eredményezett. 1995-ben országos döbbenetét váltott ki a katasztrófa közeli állapot (7. kép). Ettől kezdve az új szabványt a gát megerősítésére "normatív magas vízszintnek" vagy NHW-nek nevezték (TAW 1998). Összesen 550 km gátat kellett megerősíteni, aminél a befejezés céldátuma 1998 volt. (Boetzelaer és Schultz 2005) Közvetlenül az árvíz után a holland parlament elfogadta a nagy folyókra vonatkozó Delta Tervet (Delta Plan Large Rivers). Néhány éven belül a gátakat évi 1250 éves előfordulás biztonsági szintjére emelték. Továbbá a falvak és a városok részeit a Meuse mentén, gátakkal védték be. Ezek a gátak 250 éves visszatérési valószínűségre lettek kiépítve. Az 1993-as és az 1995-ös nagyvizek azt mutatták, hogy a Rajna 1250 évesnél nagyobb valószínűséggel előforduló vízhozama megfelelően konzervatív megoldást jelent. A Hollandiában a folyók régiójában a lakosok 1993- ban és 1995-ben konfrontálódtak a folyó okozta veszéllyel. Szerencsére a gátak tartották magukat, de a vízszint extrém magas volt így Limburg megyében több várost elöntött a megemelkedett talajvíz és a hóolvadás együttes áradata. Mintegy negyed millió embert kellett evakuálni azokról a helyekről, ahol nem voltak gátak. Megállapították, hogy az extrém magas vízhozam egyre gyakrabban fog előfordulni a jövőben, ezért biztosítani kell a folyó nagyobb vízlevezető képességét (TAW 2000). A kormányzat elfogadta a „helyet a folyóknak'' programot 2007-ben (Rijkswaterstaat 2011). Ez a terv három alapon nyugszik: • 2015-re a folyóágak vízszállító kapacitásának el kellett érnie a 18 000 m3/s; • a biztonság növelése érdekében végrehajtott intézkedések javítsák a folyó-régió általános környezeti minőségét; • extra terület szükséges a folyóknak, hogy az elkövetkezendő évtizedekben megbirkózzanak az előrejelzett éghajlatváltozások miatti magasabb vízhozamokkal. 7. kép. Az 1995. évi árvíz, a víz közel a koronához a Rajna mentén (Slomp 2012) katasztrófa közeli állapot alakult ki Picture 7. The water level near the dike krown in the time of the 1995 year flood (Slomp 2012) Az idők szavát meghallva további két tervvel ált elő a holland vízügy a harmadik évezredben: • 2010-ben bejelentették az Új-Delta tervei, ami a klímaváltozásra alapulva tekint előre. • 2015-ben fejlesztési tervet fogadott el a parlament az Afsluitdijk (az Északi-tengert az IJsselmeertől elválasztó gát) megerősítésére. Ennek a becsült költsége 850 millió €. A 32 km hosszú zárógát 80 éves fennállása alatt vesztett ellenállóképességéből és nem elégíti ki a szabványi előírásokat. Ugyancsak a terv része egy öt kilométer hosszú hallépcső, ami elősegíti a halak vándorlását, és egy Európában egyedülálló kapacitású szivattyútelep megépítését 400 m3/s vízhozammal. PARTVÉDELEM Hollandiában a tengeri árvizek humán veszélyeztetése magasabb, mint a folyami árvizeké. Különösen heves tengeri árvizek voltak a X.-XIV. századok között. Ekkorra már bizonyos eredményeket elért az árvizek elleni védelem, de még nem voltak megfelelő méretűek és ellenállásúak a védművek. A legpusztítóbb tengeri árvizeket az 1. táblázat mutatja be. A Németalföldet évezredek óta sújtják az áradások, különösen sok áldozattal járt, amikor az Északi-tengeri szél hatására felkorbácsolt hullámok elöntötték a sík területet. Egyes történészek szerint a tegerár kicsapásának hatására indult meg a germán törzsek délre áramlása (kimberek, teutonok, ambronok és más népek), melyet az időszámítás előtti első század fordulóján Gaius Marius (157-86 kre.) tartóztatott fel. A tengerárak valószínűleg hasonló frekvenciával pusztítottak az első évezredben, mint az utána következő évszázadokban, csak ezekről nagyon töredékes írások vannak. A tengerárak pusztításáról az első hiteles feljegyzések az első ezredforduló környékéből származnak. Az időjárási eseményeket Gottschalk (1971, 1975, 1977) műveiből ismerhetjük meg.
