Hidrológiai Közlöny, 2015 (95. évfolyam)
2015 / 1. szám - Rakonczai János - Fehér Zsolt: A klímaváltozás szerepe az Alföld talajvízkészleteinek időbeli változásaiban
6 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2015. 95. EVF. I SZ. lehetővé (Bárdossy et al 2002). Ezeknél az eljárásoknál problémaként merült fel, hogy a kúthálózat sűrűsége (ritkasága), illetve elhelyezkedésük térbeli egyenlőtlenségei alapján van-e jogosultsága az interpolációnak, hiszen két kút távolsága gyakran a hatástávolságukat meghaladta. A problémával a hazai talajvíztérképek készítése során, de a talajvízváltozásokban leginkább érintett Duna-Tisza közi hátságon végzett számos elemzés kapcsán sem foglalkoztak szakmailag mélyebben, legfeljebb az interpoláció mellett klaszteranalízissel is alátámasztották a hasonlóan „viselkedő” kutak közötti valós kapcsolatot (pl. Rakon- czai és Geiger 2006, Szalai et al 2011). Jelen dolgozat során a korábbi interpolációkat is továbbfejlesztettük, és jobban figyelembe vettük a felszíndomborzatot (erre főként a Duna-Tisza köze sajátos domborzata miatt is szükség volt, ugyanis az interpolációs eljárások pontossága itt irányfüggő). Digitális domborzatmodellként a HM-Térképészeti Kft-től beszerzett DDM-50 1000 méteres felbontásra egyszerűsített felületét használtuk. A térbeli folytonosság és DDM figyelembe vételével történő talajvízbecslés szekvenciális ko-szi5. A talajvíz-változások értékelése 5.7. Hagyományos megközelítés A talajvizek változásainak bemutatására egy időszakhoz (pl. előző hónap vagy ötéves referencia időszak) viszonyított eltérés térképi ábrázolása terjedt el hagyományosan, amiket a VITUKI rendszeresen közreadott. Bár magunk is számos ilyet készítettünk, átfogó jellegük miatt három tanulságos térképet mutatunk jelenleg be. Az első a 2000-es évek eleji kissé szárazabb időszak talajmulációval történt. Az eljárás során krígeléssel változó alapadat struktúrán 100 egyenlően valószínű sztochasztikus kép (realizáció) állt elő, s a realizációk feldolgozásából következtettünk a talajvíz szintjére, illetve a becslés bizonytalanságára. Az így előállított talajvízfelszínek pontosabb térbeli struktúrát mutatnak, de mennyiségi a- dataik alapvetően megegyeznek a korábbi eljárások során kapott értékekkel. Reményeink szerint azonban egy későbbi fázisban - pontosabb térbeli adataik miatt - ez az eljárás a lokális talajvízáramlások értékelésére is alkalmas lehet. A jelenlegi eljárással előállított felületek különbségei alapján határoztuk meg a vízkészlet-változásokat úgy, hogy egységesen 30%-os porozitással számoltunk. A talajvíz-változással kapcsolatos geostatisztikai feldolgozásokat „puha” módszerekkel is kiegészítettük. A rendszeres terepbejárások során — a változásban leginkább érintett Duna-Tisza közi homokhátságon - sikerült több olyan gazdálkodóval is beszélgetni, akik megélték a terület vízvesztését, és hasznos adalékokkal tudtak szolgálni a változások lefolyásáról. vízállását az 1956—1960-as átlaghoz viszonyítja (4. ábra). Ezen feltűnő, hogy az Alföld terjedelmes középső részein vízszintnövekedést tapasztalunk (még ebben a száraz időszakban is). Ez alapján nem volt véletlen, hogy a klímaváltozás szerepét kevésbé tartották korábban relevánsnak. Tudnunk kell azonban, hogy az emelkedő talajvizű területeken a referencia időszakot követően jelentős öntözésfejlesztések, csatornaépítések voltak, és a növekedés nagy részének ez áll a hátterében. 4. abra. A 2003-as év átlagos talajvizszintjének eltérése az 1956—1960-tól. (Forrás: VITUKI) Egy másik térkép (egy négyéves, átlagosnál kissé szárazabb időszak végén) a 2009-es vízállásokat a 1971-2000-es időszakkal veti össze (5. ábra). Ezen már sokkal határozottabban látszik a Duna-Tisza közén tapasztalható jelentős talajvízszint-süllyedés, és az Alföld nagy részén is mérsékelt süllyedés jelentkezik. Ez figyelhető meg a korábban még emelkedő talajvizű területek jelentős részén is a csökkenő öntözések miatt, azaz itt a csökkenés tulajdonképpen a természetes állapothoz közeli visszatérést jelentheti. A szakmához értő, figyelmes szemlélőnek mindkét ábrán feltűnhet azonban, hogy a Nyírség másként „látszik viselkedni”, mint a Duna-Tisza közi hátság, pedig morfológiai helyzetük hasonló, azaz a talajvíz pótlódása zömmel a csapadéktól függ. (Az eltérésre a magyarázatot a későbbiekben adjuk meg.) A harmadik térkép (ó. ábra) a nagyon csapadékos 2010. év utáni állapotokat mutatja, és mintegy kijelöli a talajvízcsökkenés „forró pontjait”, azaz azokat a terüléteket, ahol egy ilyen év sem tudta pótolni a korábbi évek során kialakult vízhiányt. Ezek a területek a Duna-Tisza közi hátság magasabb területei, a Mátra - és ezen a térképen kevésbé láthatóan - a Bükk előtere (a lignitbányászat miatti folyamatos vízkivételek miatt), illetve a déli országrész egy szakasza (a Szerbiában folytatott felszín alatti vizekre alapozott öntözések miatt - Kovács et al 2010). A térképeken túl egy-egy jellegzetes talajvízkút adatsorán grafikonszerűen jól be is lehet mutatni a változásokat (ilyeneket később mi is használunk).
