Hidrológiai Közlöny, 2015 (95. évfolyam)
2015 / 1. szám - Dobos Irma - Scheuer Gyula: Szénsavas források, kutak makro- és mikroelem vizsgálata Parádsasváron és Parád környékén
DOBOS I. - SCHEUER GY: Szénsav források 55 A kitermelt ásványvíz mennyiségének fokozatos növekedését az alábbi adatok bizonyítják: (1903) (1957) (1961-1966) (1979) 0,21 1/min 4 1/min 5-6 l/min 7,8-8,0 1/min A nagyobb vízmennyiség kinyeréséhez feltétlenül hozzájárult a már 1957-ben javasolt nagy átmérőjű kút létesítése. Ezzel és a két 400 literes műanyaggal bélelt tartály beállításával a tárolótér jelentősen megnőtt, s így a palackozás folyamatosságát is biztosítani lehetett. E műveletekkel párhuzamosan 30 m mélységig fúrásos kutatás is kezdődött. Az 1. sz. kutatófúrás a Nagy- Csevicétől nyugatra kb. 60 m távolságra mélyült. Miután a tervmélységen belül a kitűzött célt nem sikerült elérni, ezért a fúrást 65 m-ig tovább mélyítették, majd a kútki- képzés után a tárolótér növelésére a felső szakaszt 6,0 inig kibővítették. A földtani feldolgozás 2 m negyedidőszaki agyagréteg alatt 12,5 m-ig felső-pannóniai(?), 65 m-ig pedig oligocén kiscellien (rupéli), esetleg egerien (katti) képződményeket valószínűsített (Dobos I. 1984). A Kis-Csevicétől délre kb. 20 m-re a 2. sz. kutatófúrás majdnem teljes egészében magfúrással mélyült, így lényegesen megbízhatóbb adatokat kaptunk a földtani felépítésről. A Nagy-Csevice forrás „kürtőjének” anyagával megegyező konglomerátumot itt 6,0-8,0 m között sikerült harántolni. Széles Margit (1932-1988) a 13,6-14,5 m közötti agyagmárgában Limnocardium sp. töredékes példányait határozta meg, ezért az 1,6-16,0 m közötti szakaszt feltételesen a felső-pannóniai aljának, esetleg az alsó-pannóniai tetejének minősítette. A végleges rétegta- ni kép kialakításához természetesen még további vizsgálatok szükségesek. A 16 m alatti képződményeket (a- gyagmárga, homokkő, meszes agyag, agyag) a közbetelepült bontott vulkáni tufa alapján ugyancsak feltételesen a miocénbe sorolta az anyagfeldolgozás. A Bivalykút melletti 30 m-es kutatófúrásban a 3 m vastag negyedidőszaki réteg alattiakat már egyértelműen felső-pannóniai- nak határozta meg a paleontológus. Az 1. sz. kutató fúrásban a 15 m-es mélység elérése u- tán hosszadalmas rétegvizsgálat következett és 2,6 m- ben igen csekély gáz- és vízszivárgást észleltek. Tovább- fúráskor a 43,0-57,5 m közötti homokkőréteget együttesen vizsgálták ki a felsővel (6,5-11,5 m között) és a kb. 8 1/inin-tel indult vízhozam végül -4,8 m-en 2,2 1/min-ben állandósult. A gyenge utánpótlásra utal a pihentetés utáni nagyobb vízmennyiség, majd üzemelés közben a hozam fokozatos csökkenése. Az így kinyert víz kémiai összetétele hasonló a forráséhoz, bár lényeges különbség mutatkozik a szabad szénsav- és a hidrogén-karbonát -tartalomban. Jól szemlélteti ezt az 1980-ban készült Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) helyszíni vegyelemzése, amelyből a leglényegesebb makroalkotókat emeltük ki: 1. táblázat. A Nagy-Csevice-forrás és az 1. sz. kút főbb makroalkotói Nagy-Csevice forrás 1 sz. kút mg/l Than-féle eé. % mg/l Than-féle eé. % Na* 460,00 59,04 680,00 72,97 Ca2* 172,00 25,32 122,00 15,02 Mg2* 57,00 13,90 49,20 10,01 Fe2* 0,16 0,03 1,48 0,12 HCO31540,00 78,80 2220,00 91,07 S2* 3,40 0,66 3,00 0,47 O p 2040,00962,00 — Összes old. alk. rész 4611,40 4221,60 A 2. sz. kutatófúrás igen nagy vastartalmú ásványvizet tárt fel, míg a Bivalykút melletti kutatófúrásból megbízható vízföldtani paramétereket nem sikerült meghatározni. 2.2. A környék néhány szénsavas ásványvíz előfordulása 2.2.1. Tóberki csevicék Parádóhutától délre a Köves-patak egyik mellékvölgyében fakadnak ezek a foglalt források. Cziráky József megemlíti, hogy a helyszíni szemrevételezés során (1961) a Tóberki-forrásnál nem tapasztalt túlfolyást. A szakirodalom két alsó és felső Tóberki-forrást közöl, amelyek a Pétervásári Homokkő Formációból fakadnak (Harkai M. -PrakfalviP. 2010). 2.2.2. Parádsasvártól északkeletre Parádóhuta község északi szélétől mintegy 300 m-re, az erdő szélén bújik meg a híres Klarissza-forrás (régebbi írásban Claris- se-forrás), amely a Mátra sok csevice forrásának egyike. Az enyhén szénsavas vízben igen nagy, literenként a 10 mg-ot is meghaladó vasgálictartalom (vas-szulfát - Fe2 S04) miatt rendkívül közkedvelt a vashiányos vérszegénység kezelésében. A vizet természetesen mindenki fogyaszthatja; kifejezetten üdítő hatású, jó szomjoltó. A közelmúltban felújított, jól kiépített vízkivételi helynél bárki megtöltheti kulacsát. Papp Ferenc geológus-professzor úgy látta, hogy a forrás az andezit és a felette települt andezitből keletkezett nyirok határáról jut a felszínre. A fürdőkalauz javaslata szerint „a földes-savas-savanyúvíz - Clarisse - források) távolsága miatt naponkint hajnalban merített és jól dugaszolt palackokban szolgáltatik ki az ivócsarnokban” (Erdős J. 1911). Lengyel Béla 1883. évi vegyelemzése szerint a vasas savanyúvíz összes sótartalma 795,5 mg/1, a szabad és félig kötött szénsavtartalma 2254 mg/1, a vízhozam 2600 1/d (1,8 1/min) volt (Kunszt J. 1928). 1933- ban Jendrassik Aladár vizsgálta és akkor az összes oldott alkotórész 2082,8 mg/1, a szabad szénsav 1230/4 mg /1 és a vastartalom 20,1 mg/1 volt. Az Országos Balneológiái Egyesület 1931-től évenkénti kiadványa szerint az Országos M. Kir. Chemiai Intézet végezte a Klarissza-forrás vegyelemzését és vizsgálatának eredményét a vasas-savanyú vizek közé sorolta. Az orvosi vélemény ivókúrára a parádsasvári csevicét gyomor és bél problémáknál, a Klarisszát vérszegénység, chlorosis és húgysavas lerakódás esetén javasolja (Cziráky J. 1962, 1992). 1949-ben már timsós-vasas gyógy
