Hidrológiai Közlöny, 2015 (95. évfolyam)
2015 / 4. szám - Szigyártó Zoltán: A Tisza nagyvízi vízjárása a múlt század elejétől napjainkig
7. ábra. A Tisza 1961. utáni nagyvízi vízjárására jellemző adatok változása az 1962. előtti hasonló adatokhoz viszonyítva Kérdés most már, hogy ez a veszélyes helyzet miként is állt elő? A választ keresve kétség kívül a gyakorlati szakembereknek abból a tapasztalatából kell kiindulni, hogy az ezredforduló idején, amikor ezek a veszélyesen magas tetőző nagyvizek levonultak, a Tisza sebessége a korábbiak során megszokott értékeknél sokkal kisebb volt. Ez pedig másra, mint a nagyvízi meder benőttségé- nek a számottevő megnövekedésére nyílván nem utalhatott. így ha erre is gondolva vesszük szemügyre az 1-3. ábrát, úgy a következő állapítható meg: Az 1901. és 1939. közötti, első mintaszakaszok középértéke a töltés lábának megfelelő 600-650 cm-es vízállás közvetlen környékére esett. 1962-től pedig ezek a középértékek az idő előre haladtával mind magasabbra tolódtak úgy, hogy e- zeknek a töltés lábától mért magassága az évszázad végére már valamivel meghaladta a 3 m-t is. így, ha meggondoljuk, hogy az elhanyagolt nagyvízi medrekben a facsoportokat csaknem mindenhol akár 3 m-es magasságot is elérő, sűrű bokrok veszik körül; nyilvánvaló, hogy a középértékek jelentős megemelkedésének egyik számottevő oka ezeknek a visszaduzzasztó hatása (azaz a nagyvízi meder karbantartásának az elhanyagolása) kell, hogy legyen. Ami természetesen igaz a hasonló módon viselkedő többi állomásra és mederszakaszra is. Részben e problémakörhöz tartozik egyébként az is, hogy a Tisza Kisköre alatti, mintegy 80 km-es szakasza (a 3. táblázat szerint) az árvizek szempontjából a folyó legveszélyesebb részévé vált. Ennek ugyanis a nagyvízi meder már tárgyalt benőttségén kívül még további két fontos oka is van: Az egyik az, hogy a Tisza szabályozásának eredményeként Kisköre felett előállt 3,7 cm/km-es esés éppen a Kisköre alatt csökken le 2,5 cm/km-re (Lászlóffy 1982, 82.0.), mely a folyó vízszállító-képességének csaknem 20 %-os csökkenését eredményezte. A másik pedig a Kiskörei-tározó megépítése, melynek i- lyen jellegű hatására annak idején - úgy tűnik - senki sem gondolt. Arról van ugyanis szó, hogy a nagyvizek levonulásakor a két töltés között feltöltődő tározótérfogat a duzzasztó vízszint-tartásának következtében rendkívüli mértékben lecsökkent, s ezt a hatást érdemben még azt sem tudja ellensúlyozni, hogy egy-egy magas árhullám levonulására számítva a duzzasztó felett tározott víz egy részét leürítetik. Következésképen a tározó üzembe helyezését követően a Tiszadorogmát elhagyó árhullám szinte ellapulás nélkül fiit rá a Kiskörte alatti folyószakaszra (Szigyártó-Rátky 2012, Szigyártó 2012/a). Különben, mint az az 1-3. ábrán is látható, a nagyvízi meder vízszállító képességének erre a jelentős leromlására (az 1945-ben lezáruló második világháború után mintegy húsz év elteltével) az 1962. és 1970. között sorjában jelentkező öt, a korábbiakhoz képest igen magasan tetőző árhullám mutat rá. Ezek az egymást követő magas tetőzések azonban csak a nagyvízi meder vízszállító képességének már bekövetkezett jelentős leromlására hívhatják fel a figyelmet. Maga ez az igen kedvezőtlen folyamat azonban nyilván előbb kezdődött, egyrészt a Kiskörei-tározó megépítésével, másrészt - a meder benövése szempontjából - minden bizonnyal a világháborút követő hazai politikai események következményeként. E vonatkozásban pedig minden, az 1947-től meginduló politikai fordulat következményeként kezdődött azzal, hogy a nagyvízi meder karbantartását szakszerűen végző ármentesítő társulatokat 1948-ban államosították. Ezt követően politikai megbízhatatlanságukra hivatkozva a vízügy
