Hidrológiai Közlöny, 2014 (94. évfolyam)

2014 / 2. szám - Türk Gábor - Balázs Boglárka - Harangi Sándor - Fehérné Baranyai Edina - Gyulai István - Szabó Szilárd: A vízminőség vizsgálata egy Felső-Tisza menti holtmedren

46 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2014 94. EVF. 2. SZ. két tapasztaltunk. Tehát ellentétben a felső réteggel, a fe­nék közelében döntően anaerob folyamatok uralkodnak. Köszönetnyilvánítás Köszönetünket szeretnénk kifejezni a gávavencsellői Tisza- parti Horgászegyesület vezetőségének, amely biztosította a za­vartalan munkát. A mérésekhez szükséges MP-AES készüléket a Novo-Lab Kft. bocsátotta rendelkezésünkre. A műszeres mé­rések az Agilent Atomspektroszkópiai Partner Laboratórium­ban történtek. A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt kere­tében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Eu­rópai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Irodalom Csizmánk G. 2011. Eltérő víztestek és üledékeik összehasonlító vizsgá­lata. Doktori (PhD) értekezés, Debreceni Egyetem, Debrecen Dévai Gy.- Aradi Cs.-Winner I - Olajos P - Göri Sz.- Nagy S. A 2001. Javaslat a Tiszai-Alföld vízi és vizes élőhelyeinek állapotértékelé­sére a holt medrek példáján. In: Borhidi Attila - Botta-Dukát Zol­tán (szerk.) Ökológia az ezredfordulón 111. Diverzitás, konzerváció, szukcesszió, regeneráció. MTA. pp. 183-205 Dévai Gy-Nagy S.A.- Csabai Z- Ebesfalvi S- Kiss B — Lukács B.A.- Miskolczi M- Müller Z— Némeczki M. 2003: A Hordódi-Holt-Ti- sza állapotértékelése a vegetációfelmérések és az oxigénháztartás- vizsgálatok alapján Hidrológiai Közlöny 83/I-XII: 38-41. Dévai Gy- Végvári P- Nagy S.A.- Bancsi 1- Müller Z- Csabai Z.— Bárdosi E — Göri Sz.— Grigorszky 1— Györiné M. B — Juhász P — Kaszáné K. M- Kelemenné Sz. E- Kiss B- Kovács P- Macalik K — Móra A — Olajos P — Miskolczi M. — Teszámé N. M— Tóth A.— Turcsányi 1— Zsuga K. 1999: A Boroszló-kerti-Holt-Tisza ökológi­ai vízminősége. — Acta bioi. debrecina, Suppl. oecol. hung. 10/1: 13-216. Felföldy, L.: 1974. A biológiai vízminösités. Vízügyi Hidrobiológia, 3. VÍZDOK, Budapest Felföldy, L.: 1981. A vizek környezettana. Általános hidrobiológia Bu­dapest, Mezőgazdasági Kiadó Felföldy, L.: 1987. Biológiai vízminősítés. Vízügyi hidrobiológia. 16. Vízgazdálkodási Intézet. Budapest. Gallé L. 1995. Az ökológiai sajátosságok felmérése és értékelése a Ti- sza-völgy Szeged-Kisköre közötti szakaszán. JA TE. Ökológiai Tan­szék. Szeged. Gergely E. 1997. Arvízelvezetés és tározási lehetőségek vizsgálata a Ti­sza zöldfolyosó program figyelembevételével — a Tisza Kisköre — déli országhatár szakaszán. ÖKO Rt. Budapest. Gyulai 1- Kundrát J T.- Balogh Zs- Veres Z- Tóth A.- Lakatos Gy. 2012: Rakamazi holtmerdek összehasonlító Cladocera vizsgálata Hidrológiát Közlöny 92 (5-6): 36-37. K. Kiss M - Lakatos Gy - Borics G - Braun M.- Deák Cs. 2002: Tiszai hullámtéri holtmedrek hidrobiológiái vizsgálata. Hidrológiai Köz­löny 82: 48-49. K. Kiss Magdolna - Deák Csaba - Bones Gábor - Kovács Béla - Laka­tos Gyula. A Helmecszegi Holt-Tisza hidrobiológiái állapota Hid­rológiai Közlöny 2003. (83. évf.) 1-12. Klnsz. 83-84. old. Kerényi A. — Szabó G. 2007. Human impact on topography and land­scape pattern in the Upper Tisza Region, NE Hungary - Geogr. Fis. Dinam. Quaternary, 30. pp. 193-196. Kerényi A. - Fazekas I - Szabó Gy.- Szabó Sz. 2003: Környezeti problé­mák és megoldási lehetőségek In: Teplán I (szerk.) A Tisza és víz­rendszere 1-11 MTA Társadalomkutató Központ. Budapest, pp. 179-202. Kerepeczki E - ZsigriA- Pékár F. 2005. Hipertróf halastavak oxigén­forgalma. Hidrológiai Közlöny, 85 (6): 52-54. Lövei G. Zs - Antal L. 2010. Tisza-menti holtmedrek ökológiai állapo­tának elemzése helyszíni víz-vizsgálatok alapján. Hidrológiai Köz­löny. (90. évf.) 6. sz. 96-99. Farsang A.- Tamás M. 2011: Evaluation of environmental condition: water and sediment examination of oxbow lakes. Acta Geographi­ca Debrecina Landscape and Environment 5 (2): 84-92. Nagy S A.- Tóth A.- Göri Sz. 2008. Összeegyeztethetö-e a természetvé­delmi értékesség és az ökológiai állapot megítélése (az oxigénház­tartás példáján)? Hidrológiai Közlöny 88: (6) pp. 144-146. Pálfai I. (szerk.) 1994. Tisza-völgyi holtágak rehabilitációs programja. Az 1. Szegedi Holtág-konferencia Kötete Szeged. Pálfai I. 1991. Holtágak és síkvidéki tározók komplex értékelése. A Gyálai Holt-Tisza esettanulmánya. Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igaz­gatóság. Szeged. Kézirat. Pálfai I. 2002. Adatok a Magyarországi holtágakról. Vízügyi Közlemé­nyek. 84. évfolyam. 2 szám pp. 214-238.. Szabó M. 2008. A bioszféra sokfélesége - az élővilág változatossága és veszélyezettsége. Földrajzi közlemények 132 (4): 441-449. Szalai Gy. 1987. Ember és víz. Bp. Mezőgazd. Kiadó Tamás M - Farsang A. 2010. Folyóvízi rendszerekre gyakorolt antro- pogén hatások feltárása holtágak üledékvizsgálatán keresztül. In: Lóczy D (szerk.) Geográfia a Kultúra Fővárosában 1.: az V. ma­gyar Földrajzi Konferencia természetföldrajzi közleményei Konfe­rencia helye, ideje: Pécs, Magyarország, 2010.11.04-2010.11.06. Pécs: Publikon Kiadó, pp. 283-296. Tamás M.-Farsang A. 2012. Alsó-Tisza-vidéki és Hármas-Körös menti holtágak környezeti szempontú értékelése iszapvizsgálatok eredmé­nyei alapján. Tájökológiai Lapok 10: (2) pp. 231-245. Tardy J. (szerk.) 2007. A magyarországi vadvizek világa Hazánk Ram- sari területei. Alexandra Kiadó. Budapest. Türk G.- Balázs B - Mecser N. 2013. Medermorfológia és a vezetőké­pesség modellezése egy tiszai holtmedren. Hidrológiai Közlöny 93 (4): 61-65. Wittner Dévai Gy.- Kiss B - Müller Z - Miskolczi M.- Nagy S A. 2004. A Felső-Tisza menti holtmedrek állapotfeltárása. 1. rész Ál­lapotfelmérés. Hidrológiai Közlöny 84:(5-6) pp. 172-175. Winner I - Dévai Gy - Kiss B - Müller Z- Miskolczi M- Nagy S. A. 2004. A Felső-Tisza menti holtmedrek állapotfeltárása 2. rész: Ál­lapotértékelés. Hidrológiai Közlöny 85: (6) pp. 171-173. A kézirat beérkezett: 2014. március 19-én Water quality testing of an Upper-Tisza oxbow lake Türk, G. — Balázs, B. — Harangi, S. — Feliérné, Baranyai E. - Gyulai, I. — Szabó, Sz. Abstract: Oxbow lakes around the rivers play important ecological role in the aspect of flora and fauna as well. Their function as a “green corridor” at the floodplain side is threatened in many cases by agricultural floodplain management. Our study shows the development trends of water quality parameters due to floodplain management through the example of Kacsa Lake at Ciávavencsellö as an unpolluted, fish-pond-like oxbow lake of the Upper-Tisza region. We have performed a 1,5 year analysis on chemical variables since 2013. Our results show that the oxbow lake wasn’t affected by significant pollution. As a result of the dry year of 2012 the channel section which links the two largest water surfaces of the oxbow lake have dried up which led to an increase in the levels of sodium, ammonium and nitrate. Based on our 24 hour measurements, the pH and dissolved oxygen level decreases together with an increase in conductivity depending on the depth. Considering the oxygen conditions of the densely covered and uncovered areas, there is no significant difference. Thus the vigorous microbiological activity as well as the flora plays a role in the establishment of oxygen conditions Keywords: River Tisza, oxbow lake, conductivity, oxygene balance, water quality. TURK GABOR PhD hallgató, oki. biológia-környezettan- kémia tanár Debreceni Egyetem, Földtudományok Doktori Iskola BALÁZS BOGLÁRKA egyetemi tanársegéd, oki. geográfus (tájvédő szakirány) Debreceni Egyetem, Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék HARANGI SÁNDOR PhD hallgató, okleveles vegyész, Debreceni Egyetem, Juhász Nagy Pál Doktori Iskola FEHÉRNÉ BARANYAI EDINA egyetemi tanársegéd, okleveles környezetkutató Debreceni Egyetem, Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék, Agilent Atomspektroszkópiai Partner Laboratórium GYULAI ISTVÁN egyetemi tanársegéd, okleveles környezetkutató Debreceni Egyetem, Hidrobiológiái Tanszék SZABÓ SZILÁRD tanszékvezető egyetemi docens, okleveles geográfus Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék Levelezési cím: Debreceni Egyetem, Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék, 4010. Debrecen, Egyetem tér 1. Pf. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom