Hidrológiai Közlöny, 2014 (94. évfolyam)
2014 / 3. szám - Németh Attila - Szakál Pál: Gondolatok Magyaróvár történelmi szerepéről a hazai vízgazdálkodás tudományában
5: NÉMETHA^SZAKÁLILGondolatok^ag^aróvái^^ tesített malom a mai napig működik, csak a hasznosítás módja változott: jelenleg áramot termel, ld. 5. ábra). Ezzel a szándékkal függ össze az öntözéses kutatások kezdete is, amelynek kiemelkedő személyisége volt az egykori igazgató, és amelynek hazai megteremtése szintén nevéhez fűződik. Az említett, Márialigeten létesített gyepen kísérleti céllal vizsgálta a különböző öntözési módokat. Kezdeményezésének az volt a különlegessége, hogy a területen többféle (felületi) öntözési mód - csör- gedeztető, barázdás áztató, árasztásos - kipróbálásra került. Ezek közül legtöbb figyelmet akkor a csörgedeztető eljárás kapott. (Ennek bakhátas vagy badeni illetve oldalas vagy a lombardiai rendszerű változatait ismerték). A (barázdás) áztató öntözést akkor még kevésbé volt elterjedve, használhatósága a talajadottságoktól függött. így a jó vízáteresztő képességű talajokon viszont bevált eljárásnak számított. A bemutatott módszerek közül az ismertség és a gazdaságosság szempontjából elsősorban az árasztó öntözés jöhetett szóba, melyet előnyei miatt ek- kor még széles körben használták. _________________ 5. ábra A márialigeti malom a Lajtán (Forrás: Németh Attila) A hatalmas — a mai Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Ausztria, Magyarország és Horvátország területére is kiterjedt - uradalmon belül Wittmann azonban nem csak a magyaróvári birtoktesten kamatoztatta ez irányú tudását. Az eddigi kutatások szerint a fentebb felsorolt helyszíneken kívül a következő térségekben volt jelentős a főkormányzó tevékenysége: Ausztria: Graz és Lannach (Stájerország), Halbturn (Burgenland), Leobersdorf, Sollenau és Stainz (Alsó- Ausztria).- Cseh- és Lengyelország: Seelowitz (ma: Zid- lochovice, Csehország) — kiemelten a Svratka folyó menti területek és Teschen (ma egy része: Cieszyn, Lengyel- ország, másik része pedig Cesky Tésín, Csehország), kiemelten az Olsa folyó menti területek, valamint Wittin- gau (ma: Trebon, Csehország), kiemelten a Luznice folyó menti területek. Horvátország: Béllye (ma: Bilje), a Drávaszög területei. Wittmann ezen birtoktesteken végzett vízgazdálkodással kapcsolatos munkájáról rendelkezésünkre állnak cseh és német nyelvű források, amelyek fordítása és feldolgozása már elkezdődött, publikálásuk remélhetőleg a közeljövőben megtörténik. KVASSÓI ÉS BROGYÁNI KV ASSAY JENŐ (1850-1919) ÉS A HAZAI VÍZÜGYI KÉPZÉS MEGINDULÁSA MAGYARÓVÁROTT A már említett öntözési kutatások szervezett formában folyó kivitelezése azonban csak az Országos Kultúrmérnöki Hivatal létrehozása után kezdődtek el az akkori Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezésével és támogatásával. A magyar mezőgazdaság, vízgazdálkodás és vízrendezés, illetve talajjavítás történetében mérföldkövet, fordulópontot jelentett tanintézetünk egykori hallgatójának és iskolateremtő személyiségének, Kvassay Jenőnek e területeken kifejtett több mint négy évtizedes úttörő, és azóta is egyedülálló munkássága. Nem volt még 28 éves, mikor Trefort Ágoston földművelés-, iparés kereskedelemügyi minisztertől - párhuzamosan kultuszminiszter, illetve később az MTA elnöke - 1878-ban átvette kinevezését és feladatául kapta a hazai kultúrmérnöki szolgálat megszervezését. Kvassay kezdetben egyedül, egy év múlva négy, majd hat segédmérnökkel végezte a felszaporodott talajjavítási teendőket. Az általa megszervezett Országos Kultúrmérnöki Hivatal élére 1880. január 20-án állították. Választott szakmájának fanatikusaként, élete végéig ebben a pozícióban szolgálta az országot, az idő múlásával hatáskörének többszöri bővülésével csak az általa irányított intézmény neve változott alkalmanként. „Kvassay és munkatársai irányításával 1879 és 1918 között, tehát 40 esztendő alatt másfél millió kh terület belvízrendezését és lecsapolását végezték el, ami óriási eredménynek számított, hiszen gyakorlatilag gépek nélkül dolgoztak. ... Kvassay felelőssége tovább növekedett, amikor 1884-től a halászati ügyek is a Kultúrmérnöki Hivatal hatáskörébe kerültek” - írja Kvassay Jenő mai léptékekkel is hatalmasnak tűnő, közel 900.000 hektárnyi területre kiterjedő szakmai munkájáról Pintér János. Életpályájának összefoglalását egy egyszerű, de sokat mondó tőmondattal zárhatjuk le: Kvassay új korszakot nyitott a magyar vízügy történetében. A Kvassay által vezetett hivatal feladatkörének és teendőinek növekedésével biztosítani kellett a tevékenység ellátására alkalmas, megfelelő számú és képesítésű mérnöki személyzetet. A kultúrmérnökök - ahogy Kvassay is - a Műegyetem (Királyi József Műegyetem és jogutódai) mérnöki szakosztályán végzett okleveles mérnökök közül kerültek ki, akik ismereteiket a magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián egészítették ki és a tanári karból összeállított vizsgabizottság előtt sikeresen igazolták tudásukat. Egyrészről a kultúrmérnöki munka eléggé kiterjedt és szerteágazó jellegéből adódóan a hivatal munkatársainak speciális, illetve sokrétű elméleti és gyakorlati tudással kellett rendelkezniük. „Ha a kultúrmérnöki munkát nagyon egyszerűen akarjuk meghatározni, akkor azt mond
